Tavaly derült ki, hogy a Microsoft már megint meggondolta magát, és a jövőben gyorsabb ütemben ad majd ki nagy Windows-verziókat. A Windows 12 konkrétan 2024-ben érkezhet meg, onnantól kezdve pedig 3 évente lesz új kiadás.
Ezt a szivárgást erősíti, hogy az Intel Meteor Lake chipeket már Windows 12-re optimalizálják, és most a Microsoft is bejelentett ráadásul egy új Canary Channelt, amelyen az Insider-program tesztelői olyan platformváltozásokat tesztelhetnek, amelyek hosszabb idő alatt lesznek csak kiadva.
Ezzel egyszerre az Insider-program is változik kicsit, attól függően, hogy milyen buildeket tesztelnek a Dev, Beta, Release Preview és Canary csatornákon. Utóbbi a leginkább kísérleti jellegű, és legkevésbé stabil. Így ezt kizárólag kísérleti célokra, tesztgépen érdemes használni, mert bármikor összeomolhat vagy újratelepülhet.