Nem vérzett el a robotkarmester

Robotkarmester
Vágólapra másolva!
Szöulban vette át egy robot a karmester helyét, és bár nem volt tökéletes, de kudarcot sem vallott a teljesítménye.
Vágólapra másolva!

Dél-Koreában általánosságban is nyitottabbak a robotok felé, így nem okozott akkora meglepetést, hogy Szöulban egy zenekar előadását az EveR 6 névre keresztelt android vezényelte le. Ez volt az első kísérlet arra, hogy robotkarmester vezessen zenekart.

Robotkarmester Forrás: Reuters

A Korea Institute of Industrial Technology két karral dolgozó robotja a Koreai Nemzeti Színházban vezényelte az előadásokat, emberi arccal. A szakemberek szerint a robotkarmester mozdulatai nagyon részletesek voltak, jobbak a vártnál. A nagy gyengesége viszont az, hogy nem nem tud figyelni a környező történesekre, a zenekar azonnali és egységes reakcióira.

Más szakértők szerint a robot teljesítménye az alap szintet hozta, de mesterséges intelligencia hozzáadásával talán már értené és elemezné a zenét, és jobban tudna irányítani. Vannak, akik úgy vélik, az egész arra jó példa, hogy emberek és robotok létezhetnek egymás mellett – és kiegészíthetik egymást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!