Megöli az M4-es iPad Pro készülékeket az Apple legújabb frissítése

apple ipad kisegítő lehetőség akadálymentesítés
Fotó: Apple
Vágólapra másolva!
A vállalat beszüneteltette az iPadOS 18 bevezetését az M4 chippel ellátott iPad Pro táblagépeken. A döntést azzal indokolta az Apple, hogy számos tulajdonos arról számolt be, hogy a frissítés teljesen megöli a készülékeiket.
Vágólapra másolva!

A probléma megoldására tett kísérletek a szokásos helyreállítási módszerekkel, például erőltetett újraindítással vagy helyreállítási módba való belépéssel nem működtek, így az érintett felhasználóknak nem maradt más választásuk, mint felkeresni egy Apple Store-t a javítás miatt.

apple ipad pro
Az iPad Pro félmilliós áron indul. Kicsit kínos, ha az Apple egy frissítéssel tönkreteszi
Fotó: Apple

Ezek a jelentések elárasztották az Apple támogatási fórumait és a Redditet is, ahol a felhasználók megpróbáltak a probléma forrására utaló mintát találni.

Egy bizonyos ponton a frissítés során az iPadem kikapcsolt, és többé nem akart bekapcsolni. Nem figyeltem végig a frissítés alatt, így nem vagyok biztos benne, hogy mikor történt mindez. Kipróbáltam az összes visszaállítási lehetőséget, de semmi sem működött

- írta egy érintett felhasználó a Redditen.

Most vittem el az Apple Store-ba, akik megerősítették, hogy teljesen tönkrement, de azt mondták, hogy el kell küldeniük a mérnökeiknek, mielőtt cserét tudnak adni, annak ellenére, hogy Apple care szolgáltatással rendelkezem.

Néhányan arról számoltak be, hogy az iPadjük tönkrement, miután a 17.6.1-ről egyenesen az iPadOS 18-ra frissítettek anélkül, hogy előbb a 17.7-re váltottak volna, mások azonban elutasították ezt, mint lehetséges okot, és arról számoltak be, hogy ez a frissítési útvonal náluk jól működött. A spekulációk között szerepel az is, hogy az utolsó iBoot fázisban történt hiba, ami sérült indítószektorhoz vagy rendszerfájlokhoz vezet, és megakadályozza a készülék elindulását.

Az Apple visszavonja a frissítést

A MacRumorsnak adott nyilatkozatában az Apple megerősítette az iPadOS 18 frissítéssel kapcsolatos problémát, és szüneteltette annak terjesztését, amíg a probléma megoldódik. A vállalt jelezte, hogy a probléma csak „néhány” készüléket érint. Számadatokat vagy százalékos arányokat azonban nem közöltek, és arról sem osztottak meg információt, hogy pontosan mi okozza a problémát.

Átmenetileg eltávolítottuk az iPadOS 18 frissítést az M4 iPad Pro modellekhez, mivel egy olyan probléma megoldásán dolgozunk, amely kis számú készüléket érint

- közölte az Apple a MacRumors-szal.

Az iPad Pro egy zászlóshajó készülék, amely itthon félmilliós árcédulával indul, így egy olyan frissítés, amely használhatatlanná teszi, komoly csorbát ejt az Apple jó hírnevén.

Mi minden iPad Pro felhasználónak azt ajánljuk, hogy ha még mindig látja az iPadOS 18 frissítési opciót a Beállítások alkalmazásban, akkor se kezdjen frissíteni, amíg a helyzet nem tisztázódik, és az Apple nem erősíti meg, hogy biztonságosan be is fejezheti azt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!