Visszatér a Flappy Bird mobiljáték

Vágólapra másolva!
Tulajdonost váltott a védjegye, új játékmódok is lesznek.
Vágólapra másolva!

Nem az Angry Birds bizonyult az egyetlen gigantikus összeget kaszáló madaras játéknak a modern okostelefonos éra korai korszakában, az egyik következő virális szenzáció a Flappy Bird lett. A Dong Nguyen által néhány nap alatt elkészített játék 2013 májusában vált elérhetővé az App Store és a Play Áruház kínálatában, de csak 2024 januárjában robbant be a köztudatba.

A Flappy Bird az elsőre egyszerűnek tűnő, de mégis óriási kihívást jelentő játékmenetével hódított, a repülő madár magasságát kellett a kijelzőt koppintgatva állítani, kerülgetve a kijelző jobb széléről egyre gyorsabban érkező csöveket.

A játék virálissá válását követően Nguyen azt állította, hogy napi 50 ezer dollár bevételt hozott a megjelenített reklámokból, majd februárban lelkiismereti okra hivatkozva törölte az App Store és a Play Áruház kínálatából a Flappy Birdöt. Ezt később hajlandó volt megindokolni a Forbes számára, állítása szerint bántotta, hogy nagyon addiktívnak bizonyult, bár még ugyanebben az évben elérhetővé tette Amazon Fire TV-re.

Most újabb fejlemény történt, egy állítólag rajongókból álló csapat megvásárolta a Flappy Bird védjegyet, és az ősszel újból elérhetővé teszi majd a játékot többek közt Android és iOS rendszerekre. Ezzel együtt az ígéret szerint új karakterekkel, játékmódokkal, online többjátékos résszel bővül az alapjáték.

Sajnos kissé piszkosnak tűnik az ügy, az ismeretlen csapat ugyanis nem Nguyentől vette meg a védjegyet, hanem egy Gametech Holdings LLC nevű cégtől.

Nagyon úgy tűnik, hogy ez a cég tavaly kérvényt adott be a Flappy Bird védjegy törlésére az amerikai szabadalmi hivatalhoz, mivel az évtizedes inaktivitás miatt az jogilag magára hagyottnak volt tekinthető. A Gametech sikerrel járt, majd egyszerűen lecsapott rá, gyakorlatilag ügyintézési költségen elvette Nguyentől a védjegyet, majd eladta egy harmadik félnek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!