Űrhajósokat is segített ez az ötven éves kézi számítógép

Vágólapra másolva!
A Neumann Társaság a Kutatók Éjszakáján idén is izgalmas programokkal és kütyükkel várja a látogatókat.Többek közt az idén 50 éves HP-65-öst, a világ első programozható kézi számítógépét is megismerhetik, amely a hetvenes években még az amerikai űrhajósokat is segítette az Apollo-Szojuz program során.
Vágólapra másolva!

Az érdeklődők a Kutatók Éjszakája keretében 2024. szeptember 27-én, 17 órától a szegedi Szent-Györgyi Albert Agora falai között, a Neumann Társaság 1200 négyzetméteres IT múzeumi kiállításán ismerkedhetnek meg a fél évszázada piacra került HP-65-ös mellett a programozható zsebszámológépek evolúciójával és a kézi számítógépek, okostelefonok kialakulásával, jeles magángyűjtők, köztük a Arithmomuseum szakértőinek előadásain.

Egy csodás állapotban fennmaradt HP-65 kézi számítógép.
Egy csodás állapotban fennmaradt HP-65 kézi számítógép.

A HP-65 különlegessége, hogy 1975 júliusában, az amerikai Apollo és a szovjet Szojuz-19 űrhajó összekapcsolódása során ilyen típusú számológépeket vittek magukkal az amerikai űrhajósok a pályakorrekcióhoz szükséges számítások elvégzéséhez, arra az esetre is készülve, ha a fedélzeti számítógép meghibásodna.

Ez a meglepően kis méretű, de rendkívül sokoldalú számológép jelentős újításokat hozott: egy beépített mágneskártya-olvasó/író egységgel is rendelkezik, amivel lehetővé vált a kikapcsoláskor korábban elvesző programok mentése is. Emellett a készülék minden billentyűje több eltérő feladatot képes ellátni, ezzel a módszerrel a billentyűk számát radikálisan lehetett csökkenteni. A HP-65-höz programcsomagok jelentek meg a különböző matematikai alkalmazásoktól a játékig - ezzel is megelőlegezve a későbbi zsebszámítógépeket, kézi okos eszközöket. Nem is csoda, hogy a HP Journal periodikában korát megelőző módon már “Personal Computernek” nevezték.

Az Informatika Történeti Kiállításon ezek a programok lesznek a Kutatók Éjszakáján:

  • 17:00 - 18:00 Simon Dávid előadása: A mobil informatika hajnala - 1. rész: Programozás az asztalon és a zsebben; Dr. Piros Attila előadása: A mobil informatika hajnala - 2. rész: A mai mobil eszközök elődei
  • 18:00 - 19:00 Kovács Gábor (KOVAX) előadása: Építsünk zsebszámológépet! A számológép-prototípusok kulisszatitkai- interaktív beszélgetés, mely során klasszikus zsebszámológépek javítása, restaurálása kapcsán is kérhetőek tanácsok a szakembertől.
  • 19:00 - 19:30 Kónya Orsolya múzeumpedagógus tárlatvezetése az ITK állandó kiállításán, a terem méretű RAZDAN-tól a MOBI-X magyar kéziszámítógépig.
  • 19:30 - 20:30 Csernák Márton (Mobilmementók) előadása: Az okostelefonok: svájci bicska és gömböc

A helyszínen a rendezvény mellett a Neumann Társaság állandó kiállítása, továbbá a MAC40 Apple-kiállítása, megújult Neumann-emlékszobája és a Novotrade-alapító Rényi Gábor tiszteletére avatott emlékvitrin is megtekinthető.

A Neumann Társaság szakértőinek további előadásai

A Neumann Társaság képviselői a szegedi Agora mellett más helyszíneken is jelen lesznek a Kutatók Éjszakáján: például Budapesten, az Óbudai Egyetemen, ahol az NJSZT több szakosztálya is nagyon eredményesen működik - és Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban, ahol a BASIC programozási nyelv történetével ismerkedhetnek meg a résztvevők. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum budapesti MűszakiTanulmánytárában pedig további izgalmas informatikatörténeti bemutatók várják a látogatókat a logarlécekről és az első magyar elektromechanikus számítógépről - szintén a Neumann Társasághoz is kötődő szakembereknek köszönhetően.

A szegedi esemény előzetes jelentkezés és belépődíj nélkül látogatható. Az érdeklődők a részletes programtervről a Kutatók Éjszakájának oldalán tájékozódhatnak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!