Rendszergazda próbálta megzsarolni a munkáltatóját

hacker kiberbűnöző hackelés anonymus
Fotó: Tima Miroshnichenko / Pexels
Vágólapra másolva!
Úgy gondolta, a zsarolással jobban kereshet majd. Több ezer számítógépről és több száz szerverről zárt ki mindenkit a rendszergazda.
Vágólapra másolva!

Nem csak zsarolóvírusos támadók veszélyeztetik a vállalkozások informatikai működését, elvétve egy-egy rendszergazda is azt hiszi, hogy képes lehet hatalmas pénzt kicsalni a munkáltatójából, és persze ép bőrrel megúszni a rablást. Most egy újabb ilyen esetre derült fény. Tavaly novemberben az 57 éves Daniel Rhyne nevű rendszergazda több hétnyi előkészítői munkát követően teljesen megbénította a munkáltatójának informatikai rendszerét.

adathalász, hacker, illusztráció, internetes csalók rendszergazda
Megtörténhet, hogy egy rendszergazda fordul a saját cége ellen.
Fotó: Igor Stevanovic / AFP/Science Photo Library

Többek közt kizárta 3284 számítógépből és 254 szerverről az összes felhasználót, letiltotta a többi informatikus hozzáférését, és törölte a cég biztonsági mentéseit.

Egy órával az akció kezdetét követően az amerikai férfi körlevelet küldött, hogy tíz napon belül 20 BitCoin váltságdíjat követel, ez akkoriban olyan negyedmilliárd forintnak megfelelő 750 ezer dollárt ért. Azzal fenyegetőzött, hogy amíg nem kapja meg a kriptovalutát, addig minden nap leállít további negyven szervert, ezzel feltehetően a kifizetést kívánta felgyorsítani.

Rhyne munkáltatóját nem nevezte meg az ügyészség, a közlemény alapján egy New Jersey állambeli Somerset megyében székelő ipari cégről van szó. A vádlott számítása nem jött be, a munkáltatója nem volt hajlandó fizetni, ráadásul az FBI szakértői a nyomára akadtak.

Most három típusú vádat hoztak fel ellene, a számítógépes rendszeren keresztül történő zsarolásos tétel maximum büntetése 5 év börtön és 250 ezer dollár büntetés, a számítógépes rendszerbe való betörés 10 év börtönt és 250 ezer dollár büntetést vonhat maga után, míg a csalásos vád 20 év börtönnel és 250 ezer dolláros bírsággal kecsegtet.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!