A zsarolóvírusos támadásoktól már a tejtermelők sincsenek biztonságban

Vágólapra másolva!
Előre nem látott következménye lett a kibertámadásnak. A zsarolók miatt egy tehén is elpusztult.
Vágólapra másolva!

Egyetlen számítógépező vagy üzletág sincs biztonságban a gyakran válogatás nélkül bárkit zsarolni próbáló kiberbűnözőktől. Ezek a zsarolóvírussal támadó hekkerek csak az elmúlt hónapokban többek közt a brit egészségügyi ellátórendszert és az amerikai autókereskedelmet is súlyos helyzetbe hozták, de éppen Leicester önkormányzatát és állatorvosi láncot is sikerrel támadtak.

tehén tehenek cow farm gazdaság állattartás zsarolóvírus
Nem kizárható, hogy az elpusztult tehén többet ért, mint a zsarolók
Fotó: Anastasiia Chepinska / Unsplash

Még a tejtermelő gazdák sincsenek biztonságban a zsarolóvírusos támadásoktól

Most sikerült újat mutatnia az egyik zsarolóvírusos bandának, az AgrarHeute beszámolója alapján egy svájci tejgazdaságot zsaroltak. A hackerek megtámadták egy hagendorni gazda számítógépeit. A tejtermelő fejőrobotja is ezekhez a számítógépekhez volt csatlakoztatva. Amikor az állattenyésztő már nem kapott semmilyen fejési adatot, kezdetben rádiókimaradásra gyanakodott. De aztán a fejőrendszerének gyártójától megtudta, hogy azt feltörték. A jelek szerint zsarolóprogram-támadás történt. A modern ipari fejőgép adatainak a fogadására használt számítógépre került fel a zsarolóvírus, a támadók pedig 10 ezer dollárnak (~3,57 millió forintnak) megfelelő kriptovalutát kértek váltságdíjként. 

A gazda fontolóra vette a fizetést, de letett róla, hiszen a fejőgép ettől még megfelelően működött, csak nem látta a rögzített statisztikákat.

A helyzetből óriási veszteség és tragédia lett, mivel a számítógépes rendszer által szolgáltatott adatok nélkül a gazda nem vette észre, hogy az egyik vemhes tehenénél abnormális lett a tejtermelés, miután elpusztult a meg sem született borja. A gazda ugyanis rendszerint életbevágóan fontos adatokat is kap a teheneiről a rendszeren keresztül. Ez különösen fontos és kritikus a vemhes állatok esetében.

Mire fény derült a helyzetre, addigra már nem sikerült segíteni a tehénen, muszáj volt elaltatni.

Az állatorvosi költséggel és a számítógép rendberakásával együtt a gazdának végül 6400 euró, olyan 2,5 millió forint kára keletkezett, de ha egyetlen pozitívum van a történetben, akkor az talán az, hogy ezúttal üres kézzel távoztak a zsarolók.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!