Bejelentette a legújabb hardverét a Nintendo

nintendo sound clock alarmo ébresztőóra
A Nintendo Sound Clock: Alarmo egy aranyos és okos ébresztőóra
Fotó: Nintendo
Vágólapra másolva!
Egyáltalán nem erre számítottak a japán vállalat rajongói. Mint egy falat kenyér, úgy hiányzott ez a Nintendo készülék a piacról.
Vágólapra másolva!

Viszonylag izgalmas idők előtt állnak a Nintendóra szavazók, a vállalat bármikor bejelentheti a Switch 2 kézikonzolját, bár a forgalmazása csak jövő tavasz tájékán kezdődhet. A termékre való több éves várakozás fényében szinte már trollkodásnak tűnik, hogy a japán cég pont most állt elő a legújabb hardveres termékével, és az egy ébresztőóra.

Beszámolója alapján a Nintendo alapvetően nem kívánt ébresztőórát tervezni, azonban a mérnökök mozgásérzékelőkkel játszadoztak a laborban, a céljukat valamiféle alvást segítő eszköz létrehozása jelentette. Ebből végül egy ébresztőóra lett, ami sajátosan japános termékfejlesztési fordulatnak hangzik.

A Nintendo Sound Clock: Alarmo egy okosabb modell, a digitális kijelzőjén a cég karaktereit és szellemi tulajdonait felvonultató témák állíthatóak be. Ezek határozzák meg a kijelzőjén látható grafikát és a hanghatásokat, a jövőben pedig frissítésekkel bővülni fog a rendelkezésre álló témák köre.

Az okos ébresztőóra legérdekesebb funkciói az említett mozgásérzékeléshez kapcsolódnak, egyrészt képes statisztikákat készíteni az alvás közbeni mozgásokról, másrészt pedig ébresztéskor a tetején lévő gomb megnyomása helyett puszta felkeléssel is elhallgattatható, ami zseniális ötlet. 

Végül érdekes és potenciálisan hasznos, hogy ébresztés mellett elaltatási célú hangokat és zenéket is képes lejátszani, azaz valami mégis csak maradt az eredeti ötletből.

A Nintendo ébresztőórája széles körben csak a jövő év elején kerül forgalomba, elsőként Észak-Amerikában 100 dollárért vált elérhetővé, ami olyan nettó 36 ezer forintot jelent.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!