Okosszemüveggel azonosítottak idegen embereket a diákok

Vágólapra másolva!
Egyes esetekben rögtön a lakcímüket is látták a mobiljaikon.
Vágólapra másolva!

A modern technológia vívmányait aktívan használók többsége tisztában van azzal, hogy az interneten nagy mennyiségű információ érhető el róluk szabadon, azonban a Harvard Egyetem hallgatói most érthetőbb kontextusba helyezve demonstrálták ennek a hétköznapi emberekre leselkedő veszélyeit.

meta ray-ban okosszemüveg
Többféle stílusú kerettel is kaphatóak a Meta és a Ray-Ban kamerás okosszemüvegei
Fotó: Meta / Ray-Ban

AnhPhu Nguyen és Caine Ardayfio a kísérletükhöz egy Ray-Ban Meta kamerás okosszemüveget használtak, nyilvános helyeken élőben közvetítettek a segítségével az Instagramra. 

Az Instagramon látható videófolyamot egy számítógépes szoftverrel elemezték, képesek voltak arcfelismerést futtatni a szemüveg kamerája által látott személyeken. Ha sikerült megtalálni őket például a közösségi médiába feltöltött fotóik alapján, akkor a nevüket letöltve a szoftverük nyilvános forrásokból és adatbázisokból információkat gereblyézett össze róluk, majd visszaküldte a mobiljaikra az adatokat.

A hallgatók a szemüveget viselve képesek voltak viszonylag feltűnésmentesen vadidegen embereket azonosítani, a nevük mellett például a telefonszámukhoz, az e-mail-címükhöz, az iskolájukhoz, a munkahelyükhöz, az ismerőseikhez és családtagjaikhoz hasonló információkat is láttak.

Voltak olyan esetek, mikor a vizsgált személyek lakcímeit is képes volt előkotorni az adatkereső rendszerük.

Néhány esetben a kapott információk alapján a hallgatók elhitették az idegen járókelőkkel, hogy ismerik egymást.

A kísérlethez használt okosszemüveg elején ugyan található a kamera működését leleplező LED, ám a járókelők jókora része ha észre is veszi, akkor sem tudja, hogy az micsoda. A hallgatók nem hozzák nyilvánosságra az idegenek azonosítására készült egyedi szoftveres eszközeiket, pusztán figyelemfelhívási és gondolatébresztési célból végezték el a kísérletet.

Rossz belegondolni, hogy mit kezdhetnek a különféle bűnözők és zaklatók a rendelkezésre álló technológiával és nyilvános adatokkal.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!