Hivatalos a Galaxy Ring legnagyobb kihívója

oura ring 4 okosgyűrű
Hatféle színben lesz kapható az Oura Ring 4 okosgyűrű
Fotó: Oura
Vágólapra másolva!
Jobb teljesítményt és teljesen fém borítást hozott az Oura Ring 4.
Vágólapra másolva!

Nem húzzák le önként a rolót az okosórás piacon már évek óta jelenlévő vállalatok, csak mert elérhetővé vált a Samsung Galaxy Ring. Az ipar legismertebb nevének számító Oura leleplezte a legújabb Ring 4 modelljét, amely esztétikum, kényelem, továbbá funkcionalitás tekintetében is érdemi előrelépést jelent az elődjéhez képest.

Az Oura Ring 4 elsőre is feltűnő fejlesztése, hogy a külseje után már a belső része is titánból készült, az előző modellnél még epoxigyantát használt a vállalat. Fontos kényelmi előrelépés, hogy az új okosgyűrű szenzorai teljesen belesimulnak az okosóra belsejébe, továbbá az elérhető méretek száma is nőtt, az előző 6-13 helyett ez a termék már 4-15 méretekben lesz kapható.

oura ring 4 okosgyűrű
Belül is fém borítást kapott az Oura Ring 4, nem lógnak ki belőle szenzorok
Fotó: Oura

Az új okosgyűrű bejelentése mellett az Oura mobilappja is jelentősen megújult. Az elmúlt hónapokban elég sok funkció került az appba, így az átláthatóság és a használhatóság javítása érdekében az Oura teljesen újraszervezte a felépítését. Emellett képessé vált 40-féle aktivitás automatikus detektálására, a gyermeket vállalni kívánó nők pedig láthatják, hogy az esetükben előreláthatóan a hónap melyik időszakában a legkönnyebb a teherbe esés.

Ami ezeknél is fontosabb, hogy jelentősen javult az okosgyűrűkről érkező információk feldolgozása, amire nagy szükség volt, mert a felhasználók ujjainak a geometriája és a gyűrűk ideális pozícióból való elmozdulása érdemi pontatlanságot okozhatott a nyers adatokban.

A mostani szoftveres fejlesztésekkel állítólag 120%-kal javult a jelminőség, 30%-kal precízebb a véroxigénszint mérése, számottevően csökkent a sikeres pulzusmérések közti kihagyások száma, és még a gyűrűk akkus üzemideje terén is pozitív előrelépést tapasztalhatnak a viselők.

Az Oura Ring 4 október közepétől lesz kapható, a fejlesztésekért cserébe az elődjéhez képest 50 dollárral nőtt a kezdőára, így 349 dollártól lesz kapható. A használatához előfizetés is szükséges, ennek az ára nem emelkedett, maradt havi 6 dollár vagy évi 70 dollár.

Érdekességként máris eljutottunk odáig, hogy nem kell óriási pénzeket kifizetni az okosgyűrűkért, a nyáron piacra került az első 90 dolláros termék.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!