A vonzó embereket tolhatja az előtérbe a TikTok

mobilozás fotózás fényképezés mobilfotózás
Fotó: Jessica Da Rosa / Unsplash
Vágólapra másolva!
Nem sikerült kicenzúrázni a bíróság által nyilvánosságra hozott dokumentumokat.
Vágólapra másolva!

A napokban újabb nagyszabású jogi eljárás indult az USA-ban éppen betiltani próbált TikTok ellen. Október nyolcadikán tizennégy amerikai állam perelte be a kínai Bytedance tulajdonában lévő rövid videós szolgáltatást azzal, hogy súlyosan káros a fiatalok mentális egészségére, tönkreteszi őket a profitért.

Mostanra érdekes közjáték történt az ügyben, a bíróság elvileg kicenzúrázott formában nyilvánosságra hozta a TikTok számos a perben érintett, belső dokumentumát. A gyakorlatban a feketével kitakart részeket elég volt másolás-beillesztés funkcióval átemelni egy szövegszerkesztőbe, erre olvashatóvá váltak az eltakarni kívánt részek.

A cenzúrázni próbált periratokból több érdekesség is kiderült, például a TikTok belső vizsgálata alapján a tartalomajánló algoritmus a széles kör által vonzónak vélt kinézetű emberek videóit részesítette előnyben, míg a kevésbé szépnek ítélt felhasználók tartalmainak láthatóságát jelentősen csökkentette, eközben pedig nagyon szűk és specifikus szépségideálokat hirdetett. 

A cég saját felmérése szerint a TikTok-függőség kialakulásához 35 percnyi használat is elég lehet.

A médiabeszámolókra válaszul a TikTok azzal vágott vissza, hogy az információkról elsőként a széles közönségnek beszámolt NPR közszolgálati rádió híroldala csak elavult dokumentumokból származó, kontextusukból kiragadott, kézzel válogatott részletekről számolt be, hogy rossz színben tüntesse fel a közösségének biztonságával kapcsolatos vállalásait.

Kapcsolódó érdekesség, hogy a TikTok megkezdte az emberi moderátorainak tömeges elbocsátását, a munkájukat mesterséges intelligencia veszi át. 

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!