Megjelent a Windows 11 idei főverziója

windows 11 laptop notebook home office számítógépezés internetezés
Fotó: Windows / Unsplash
Vágólapra másolva!
Kézzel már telepíthető a vadiúj Windows 11 2024 Update.
Vágólapra másolva!

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Microsoft elérhetővé tette a továbbra is lassan terjedő Windows 11 idei főverzióját. A 24H2 verziójelzésű Windows 11 2024 Update szokás szerint egy ingyenes frissítés azokra a számítógépekre, amelyeken az operációs rendszer valamelyik korábbi változata fut, de olyanok is telepíthetik, akik a minimum követelményeinek megfelelő számítógéppel rendelkeznek, ám eddig kitartottak a Windows 10 mellett.

A Microsoft tájékoztatása szerint a 24H2 főverzióra való frissítés lehetősége a következő hónapok során hullámokban válik majd elérhetővé a Windows 11-es PC-ken. Ettől függetlenül a türelmetlenek most azonnal is kikényszeríthetik a rá való frissítést, ehhez csak be kell szerezniük a hivatalos letöltési oldaláról a megfelelő eszközt, legyen az a telepítési asszisztens, vagy tiszta telepítési szándék esetén a telepítési adathordozó létrehozására szánt program, esetleg ISO-lemezkép.

A Windows 11 2024 Update javarészt olyan apró-cseprő reszelések óriási gyűjteménye, amelyek javítani próbálják az operációs rendszer használhatóságát és teljesítményét. 

Ennek keretében az általános működés gyorsítása mellett többek közt fejlesztéseket kapott a Start menü, a Gépház és a Fájlkezelő, támogatott lett a WiFi 7 technológia, Bluetooth LE kapcsolaton át is működnek a hallókészülékek, hatékonyabb lett az energiakímélés.

A rendszer ezen túlmenően a Copilot+ márka alatt idén októbertől-novembertől mesterséges intelligenciás funkciókat is hoz majd a megfelelő hardverrel szerelt számítógépekre, ami alatt a legújabb generációs AMD, Intel, továbbá Qualcomm processzoros modellekre kell gondolni.

A felhasználók oroszlánrésze emiatt jó darabig nem találkozik majd a számítógépek helyi hardverén futó MI-s funkciókkal.

A legérdekesebb mind közül az óriási botrányt kavart Recall, amely hónapokra visszamenően képernyőképeken rögzíti a számítógépezést. Ezek a képek nem csak böngészhetőek lesznek a felületén, de szöveges kereséssel a tartalmukban is kutathatnak majd a felhasználók.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!