Új, fontos fejlesztés érkezett a YouTube rendszerébe

android mobilozás sms rcs böngészés mobilnet
Fotó: Darya Ezerskaya / Unsplash
Vágólapra másolva!
A rövid videók kedvelői és utálói is örülni fognak neki. A YouTube mindkét tábornak igyekszik megfelelni.
Vágólapra másolva!

Megoszlanak a vélemények a YouTube-ot elárasztott rövid videók kapcsán, a TikTok sikerén felbuzdulva bevezetett formátum értéke és létjogosultsága is megosztja a nézőket. Szerencsére akik nem szeretik a rövid tartalmakat, azok mostantól csökkenhetik a Shorts-videókkal való találkozásaik számát a YouTube mobilappjának kezdőlapján, az ezeket tartalmazó dobozok jobb felső sarkában lévő három pontos menübe bekerült az opció, hogy ritkábban jelenjenek meg ilyen tartalomajánlások.

YouTube rövid videók
A YouTube rövid videói kicsit hosszabbak is lesznek, de kicsit kevesebbet kaphatunk, ha úgy szeretnénk.

A most azonnal aktiválódott fejlesztés mellett a YouTube a rövid videókat kedvelőkre is gondolt, 2024. október 15-től megemeli a maximális hosszukat, az eddigi egy perc helyett már három perces Shorts-videókat is gyárthatnak majd a tartalomkészítők.

Ezzel a változtatással jelentősen tartalmasabb mozgóképek létrehozására nyílik majd lehetőség, bár kontextusként a formátumot ihletett TikTok két éve tíz percre emelte a megosztható videók maximális hosszát, hogy ne menjenek át a kicsit hosszabb videókat készíteni kívánó tartalomkészítői a YouTube-ra.

Végül a YouTube Shorts elcseni a TikTok sablonokkal könnyített videókészítési módszerét is, a felhasználók ezzel képesek leszek más tartalomkészítők körében éppen népszerű prezentációs minták alapján elkészíteni a saját alkotásaikat. Ez nagyban segíti és felgyorsítja a legújabb divatok meglovagolását, cserébe persze csökken a tálalás egyedisége.

A YouTube legutóbb a múlt héten jelentkezett érdemi fejlesztéssel, a nézők kérdéseket tehetnek majd fel az éppen nézett videó kapcsán, a válaszokat generatív mesterséges intelligencia fogja előállítani számukra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!