A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Rex újabb kalandjai

Vágólapra másolva!
Augusztusban kezdik el forgatni a Rex felügyelő újabb 15 epizódját. Az okos német juhászkutya két új partnerrel áll majd a kamerák elé. Brandtner és Böck felügyelő ugyanis kilépett a sorozatból, helyettük Hoffmann felügyelő (Alexander Pshill) és asszisztense, Niki Herzog (Elke Winkens) áll be.
Vágólapra másolva!

Rex egyik korábbi gazdájával, Gedeon Burkharddal

A bécsi Michaeler Platzon pillanatok alatt összeszaladtak a turisták, amikor észrevették Komissar Rexet, vagyis Rex felügyelőt.A sorozat producerei itt mutatták be először a nemzetközi sajtónak Rex új "gazdáit", a két új felügyelőt alakító Alexander Pschillt és Elke Winkenst. A gyönyörű németjuhászt szigorúan védték, megközelíteni,megsimogatni tilos volt. Augusztusban az osztrák fővárosban megkezdik a Rex felügyelő újabb 15 epizódjának forgatását.

Rex felügyelő története 93 országban került a képernyőkre. A magyar nézők több mint három esztendeje ismerkedhettek meg Rex-szel, a németjuhásszal a tv2 képernyőjén. Attól kezdve a négylábú felügyelő mindig ott állt a nézettségi listák élén - akkor is, amikor Moser felügyelő, azaz Tobias Moretti és akkor is, amikor Alexander Brandtner, vagyis Gedeon Burkhard alakította a "gazdit".

Moretti 1994-től kezdve három éven át, 48 epizódban, utódja pedig négy év alatt 40 részben játszotta a főszerepet. Burkhard idén májusban volt látható utoljára az osztrák televízió képernyőjén Brandtner felügyelőként. Ő is ugyanazért szállt ki a sorozatból, mint az elődje: nem akarta, hogy végleg beskatulyázzák. De maga Rex marad és nyomoz tovább. Nem is egy, hanem két új felügyelővel, hisz a Böcköt alakító Heinz Weixelbraun is visszaadta a szerepét. A tervek készen állnak: augusztusban kezdik meg Bécsben a népszerű széria újabb 15 epizódjának forgatását, s a felvételek jövőre fejeződnek be. A héten az osztrák fővárosba kaptak meghívást a hazai sajtó képviselői mellett a magyar és a német médiumok munkatársai is. Itt mutatták be először a sorozat két új főszereplőjét, Alexander Pschillt és Elke Winkenst.

Ajánlat:
Rex néhány rajongói oldala
németül
angolul

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!