Szerzői jogi per a Filmmúzeum ellen

Vágólapra másolva!
Elmaradt jogdíjak miatt indított pert a Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesülete (FilmJus) a Filmmúzeum televíziós csatornával szemben.
Vágólapra másolva!

Kabdebó György, a FilmJus elnökének vezetőjének tájékoztatása szerint a bírósági eljárás kezdeményezése előtt több hónapon át tárgyalásokat és egyeztetéseket folytattak a tv-vel, amely azonban nem mutatott hajlandóságot arra, hogy jogdíjat fizessen azoknak az alkotóknak, akik a Magyar Televízióban készítették filmjeiket. A Filmmúzeum mind ez ideig nem volt hajlandó egy, az MTV-vel tervezett háromoldalú megbeszélésre sem - tette hozzá. Kabdebó György ismertetése szerint a "régi idők mozija" a Magyar Televíziótól és a Moképtől szerzi be az általa sugárzott műveket.

A Filmmúzeum és a Mokép között született szerződésben egyértelműen rögzítették, hogy a filmek vételára tartalmazza a szerzőknek járó jogdíjat, és ezt a Mokép megfelelő rendszerességgel kifizeti az alkotóknak - jelezte. Ezzel szemben - információik szerint - a televíziós csatorna és a közszolgálati tévé közötti megállapodás alapján a jogdíjfizetési kötelezettség a Filmmúzeumot terheli.

A Filmmúzeum tavaly november óta sugároz, ám az érintett alkotók azóta sem kapták meg a nekik járó jogdíjat; többen ezért fordultak az egyesülethez - mutatott rá Kabdebó György. Ismertetése szerint a FilmJus hasonló konstrukciót ajánlott, mint amilyen szerződést a Duna TV-vel kötött. Ennek lényege: az MTV által gyártott, ingyenesen átadott művek után fizetendő jogdíjakat a Duna TV rendszeresen és egy összegben átutalja a jogvédő szervezetnek, amelyet az egyesület fizet ki az egyes alkotóknak.

A Filmmúzeum a tárgyalások kezdetén jogdíjfizetési kötelezettségét elfogadta, de a jogdíjak összegét sokallta - közölte a szervezet elnöke.

A FilmJus szerint az alkotóknak járó jogdíj mértékének meg kell egyeznie azzal, amit a Mokép fizet a Filmmúzeumnak eladott filmek után. A jogvédő egyesület ugyanis nem tartja elfogadhatónak, hogy bármennyivel is kevesebbet fizessen azoknak az alkotóknak, akik nem a "Filmgyárban", hanem az MTV-ben alkották műveiket. Sok esetben ugyanazon rendező mindkét helyen készített műveket, és semmiféle indok nem támasztja alá az MTV-ben gyártott művek "leértékelését" - magyarázta.

Miután a FilmJus minden próbálkozása sikertelennek bizonyult az egyezségre, szeptember utolsó napjaiban pert indított a Fővárosi Bíróságon - jelezte Kabdebó György. Prokopp Dóra, a Filmmúzeum vezérigazgatója hétfőn annyit közölt, hogy a keresetlevelet még nem kapták meg, s egy folyamatban lévő perről a bíróság előtt kívánnak nyilatkozatokat tenni, nem pedig a lapok hasábjain. - Ez egy jogi szakkérdés, amit a bíróságnak kell eldönteni - tette hozzá.

Ajánlat:

Filmmúzeum

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!