Elbúcsúzik nyárra Fridi Fantasztikus Európája

Vágólapra másolva!
Friderikusz Sándor és az ő Fantasztikus Európája ma este elbúcsúzik.
Vágólapra másolva!

A nyári szünet előtt érhetően a közelgő nyárról cseveg szórakoztatóan, sok meglepetést ígérve Fridi nemzetközi csapatával, azaz külföldi műsorvezető társaival. Ők is a nyárra öltöznek: fürdőruhában és strandcuccban vonulnak be a stúdióba, hasznos tanácsokat adva azoknak, akik országukban szeretnének vakációzni.

A nemzetközi csapat még a tanításra is vállalkozik. Szerintük nem árt a hazájukba látogatóknak tudni egy-egy hasznos mondatot. Például Olaszországban szükségessé válhat az a kérdés: hová tűntek az autóm kerekei? Írországban pedig nem árt kihangsúlyozni: reggelit kérünk, mert állítólag csak ezek az ételek fogyaszthatóak. Franciaországban pedig mindenre így kell reagálni: fúj, de drága!

Nyáron a showman külföldi műsorvezető társai is hazatérnek nyaralni. Szó lesz azért a rövidesen induló foci-vb-ről is, hiszen a mérkőzéseket már nem szurkolhatják végig együtt, mert a csapat szétröppen. Persze mivel az összeszoktató tréningeken és a felvételeken annyira összebarátkoztak, elbúcsúznak még néhányszor egymástól. A gyorsan kedvencé vált görög opera-énekesnő, a pergő nyelvű, szép hangú Cleo már vendégül látta egy vacsorára társait, és állítólag a többiek is készülnek valamire.

Maga Friderikusz is nyaralni készül, és egyelőre nem taglalja, hogy mi lesz a korán beköszöntő szünet után. Búcsúszavai szerint: "A tavaszi sorozat véget ért, remélem ősszel ismét találkozunk." A show tehát a mai esti, nyolcadik adással befejeződik. Ám hogy folytatódik-e, azt ma még senki sem tudja. Igaz, a tv2 háza táján amúgy is túl sok a bizonytalanság.

Korábban:
Friderikusz visszatért

Ajánlat:
Friderikusz honlapja

Fórum:
TV2 vs RTL Klub

Nem hiányzik a könyvespolcáról?
Friderikusz Sándor: Az én mozim

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!