A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Törölték az égből hullott űrhajós történetét

Vágólapra másolva!
Kegyeleti okokkal és a félreértések elkerülésének szándékával indokolta a Fox tévéhálózat, hogy nem engedi adásba fantasztikus sorozatának legújabb darabját.
Vágólapra másolva!

A Columbia űrrepülő tragédiája miatt az amerikai Fox tévécsatorna törölte műsorából ősz óta futó sci-fi sorozatának legújabb részét. A John Doe című széria kifogásolt darabjában a különleges képességekkel bíró címszereplő főhős és a rendőrség egy égből aláhullott asztronauta ügyében vizsgálódik. Az űrhajós egy Seattle melletti erdőben ér földet, majd egy baleset miatt életét veszti. A sci-fi sorozat Törvénytelen idegen (Illegal Alien) című epizódjában ezután John Doe(Dominic Purcell), és Hayes felügyelő (John Marshall Jones) arra gyanakszik, hogy a rejtélyes események mögött egy titkos program áll, amihez a washingtoni kormányzatnak is köze van.

Twin Peaks-játék: nyerjen DVD-t!/szorakozas/20030127twin.html

A producerek és a tévé képviselői a Columbia tragédiája után azonnal egyetértettek, hogy a február hetedikére tervezett epizód nem mehet adásba, mert sértené a napokban elhunyt űrhajósok emlékét. A hét asztronauta űrrepülőgépe február elsején, a Föld légkörébe való visszatéréskor darabjaira hullott, és lezuhant.

"Félre ne értsenek - a legújabb rész tartalma semmi módon nem áll kapcsolatban a NASA tevékenységével vagy az űrprogrammal, nem támadja és nem akarja lejáratni azt. Ennek ellenére van egy asztronautáról szóló rész a történetben, ami miatt úgy éreztük, tekintettel kell lennünk a helyzetre" - magyarázta Brandon Camp producer a péntek esti főműsoridőbe szánt John Doe-rész törlését.

A műsorkészítők egyben a rajongók megértését kérték, akiknek megígérték, hogy hamarosan megállapodnak a 2002 szeptemberében indult tévésorozat jövőjéről. A nagy sikerű széria főhőse egy rejtélyes férfi, aki egy távoli szigetről érkezett, és gyakorlatilag az emberiség teljes tudásának birtokosa. Egy dolgot nem ismer csupán, saját eredetét. Miközben John Doe folyamatosan keresi a múltjához vezető kapaszkodókat, szabadidejében a seattle-i rendőrség munkáját is segíti - a legújabb részben hiába.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!