Senki nem fenyegeti a Berényi családot

Vágólapra másolva!
Egyelőre úgy tűnik, hogy a hazai szappanoperák egyeduralkodóját semmi nem fenyegeti. Olvasóink harmada azt állítja, hogy nem néz tévét, miközben ötből egy válaszadó kifejezetten rajong a Mátyás téri, kitalált figurákért.
Vágólapra másolva!

Közel tizenötezer [origo]-olvasó szavazott a címlapon, és további ötezer a Szórakozás rovat oldalain a napi vetítésű szappanoperákra vonatkozó kérdésünkre. A címlapi voksolás eredményeit szemlélve feltűnő, hogy a válaszadók közel harmada nem néz tévét. Kereken 32 százalék válaszolta, hogy nincs véleménye a Jóban-Rosszban kontra Barátok közt témában, ugyanis nem kapcsolja be a készüléket, így véleményt sem tud alkotni. Ennél valamivel többen (33,7 százalék) mesterkéltnek tartották a magyar kórházi sorozatot, ugyanakkor húszból csak egy válaszadó gondolja úgy, hogy az új sorozat jobb, mint a Barátok közt. Majdnem 10 százalék viszont türelmes, aki még ad időt az új sorozatnak: ők csak néha néznek bele, így tudnak véleményt alkotni.

A többévnyi fórral rendelkező, bulvárlapok által is reklámozott Barátok közt előnyét nehéz lesz behoznia a magyar Kliniká-nak, ugyanis a Bk-nak az évek során komoly rajongótábora alakult ki: ezt mutatják a napi, tévés nézettségi mutatók, de az [origo] szavazása is. A voksolók 20 százalékának hiányzik a Berényi-klán, ha kihagy véletlenül egy-egy részt (de persze ilyet nemigen tesz), 15 ezer szavazóból 3 ezer kifejezetten Bk-hívőnek tartja magát.

A Szórakozás rovaton belül további ötezer olvasó szavazott, az arányok hasonlóak voltak. A rovat látogatói körében kicsivel többen kedvelik az új sorozatot (5,9 százalék) és valamivel többen vallják, hogy belenéznek néha (10 százalék). A két sorozat összehasonlításánál nem szabad elfeledni, hogy a Bk indulása után egy évig csak vegetált, és csak utána kezdte hozni a jó nézettségi eredményeket.

A Jóban-rosszban népszerűsége nem növekszik, sőt, kissé csökkent - a január 31.-február 4. közötti napokban 1 millió 200 ezren nézték a kórházsorozatot. A Bk legnézettebb napján - csütörtökön - több mint kétmillió embert ültetett a képernyő elé, de a leggyengébb napon - szerdán - is 1 millió 865 ezren választották Kertész Géza és Vili bácsi kalandjait.

Elkezdődött a TV2 új, napi sorozata, a Bk esetleges ellenfele, a Jóban-Rosszban. Ön milyennek találja?

Szuper, sokkal jobb, mint a BK 670 4,5 %
Néha belenézek, még nem tudnám megmondani 1354 9,2 %
Mesterkéltnek tartom4971 33,7 %
Barátok közt-hívő vagyok 3024 20,5 %
Nem nézek tévét 4725 32,0 %


Összesen: 14 744 szavazat

A Szórakozás rovatnál:

Szuper, sokkal jobb, mint a BK 301 5,9 %
Néha belenézek, még nem tudnám megmondani 514 10,0 %
Mesterkéltnek tartom 1758 34,3 %
Barátok közt-hívő vagyok105520,6 %
Nem nézek tévét 149229,1 %



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!