Nem volt kockázatmentes vállalkozás a Viasat részéről elindítani Magyarországon egy focis realityt - bár aligha vártak nézettségi rekordot, inkább a csatorna imázsa szempontjából volt fontos egy humoros, saját produkció. Nagyon régen volt, mikor az Ajax vagy a Real látogatott az Üllői útra (1995-ben), az olimpiai csapat továbbjutása is a múlt ködébe vész, de a 2002-ben villant Koplárovics Béla neve is egyre inkább a feledésbe kerül, a magyar csapatok pedig nemhogy a kupatavaszt, de már a kupaőszt sem érték meg tavaly.
A lerobbant betonlelátók réseiből, repedéseiből kikandikáló méteres gazok (lásd: MTK-pálya) közt eltűnnének a pajkos, bújócskázó kisgyerekek, amennyiben a még megmaradt szurkolók ki mernék vinni fiaikat a rosszkedvű, hervasztó hazai bajnokikra. Az FTC kizárása után, a majdhogynem érdektelenné váló NB I amúgy sem túl izmos nézőszáma is megcsappant, az Eb-pályázat látványos és zajos kudarca pedig már csak egy unott legyintést váltott ki a legtöbb régi szurkolóból: illúziók sem nagyon maradtak.
Ilyen futballellenes közegben heti realityvel bombázni a futballszerető tévézőket nagy merészségre vall, ám a Viasat, Árpa és emberei viszonylag ügyesen szelektáltak a szereplőválogatás során, egészen fogyasztható műsorokat tálalnak csütörtök esténként. Két rész után a tévéző már felismer, azonosít legalább tíz fickót a 14-ből, ami nem rossz arány, azt jelenti, hogy sikerült igazi karaktereket találni.
A producer rehabilitálta az MTV ostrománál felbukkant - és a fenti képen látható - Urbán Flóriánt, akit az RTL Klub a Blikk-címlap után azonmód eltűntetett, mondván, hogy aki megtámadja a Magyar Televízió épületét, annak semmi keresnivalója a képernyőn. Hogy aktívan rombolt-e, vagy csak ordibált mámorosan, azt nem tudjuk, de Urbán egy ilyen show-ba kiváló választás, gunyoros és sebző, cinikus és kegyetlen. Ugyanakkor persze végtelenül nagy ripacs, vörös fejjel üvölt, de úgy, hogy a szerepjátszást nem észlelő néző akár aggódni is kezdhet, hogy mikor kap gutaütést a pálya szélén a tomboló tréner.
Perec, Himnusz, hétköznapi gyűlölködés
A története mélypontján lévő Fradihoz (8 döntetlen és egy zakó eddig az NB II keleti csoportjában) két nappal a Nyíregyháza elleni X után látogatott a Lúzer FC. Tíz perccel a meghirdetett kezdés előtt a metrón semmi nem utal arra, hogy meccs lesz: sehol egy zöld-fehér sál a szerelvényen, nincs sört lóbáló drukker, nincs ritmusos üvöltözés, és senki nem tépi le a fogantyúkat. Az aluljáróban sehol egy rendőr, szotyiárusok se ölik egymást a jó helyért, csak kétes eredetű kávét, alighanem csempészett csokoládét kínál eladásra pár nénike, retek és paprika mellett. Más volt a hangulat már lenn is, mikor cikkírónak még bérlete volt az Üllői útra - akkoriban persze Fischer "Paja", Bánki "Dodó", Pintér "Pinyő", Dzurják "Csöpi" vagy Wukovics voltak az ászok, nem Jovánczai vagy Csepregi kergették a labdát a gyepen. A felszínen viszont már gyülekeznek úgy százan, némi meglepetésre sorok állnak az ötszáz forintos jegyért, alighanem sokan kijöttek röhögni egy jót.
Az FTC címerével díszített szalvétába bugyolált perec olcsó, és megfelelő méretű sópöttyök tarkítják. Gianni némi képzavarral konferál, "barátságos rangadót" emleget, eztán jön Tóth Vera megasztár, aki elénekli a Himnuszt, mindenféle kíséret nélkül - drukkolunk neki, nehogy úgy járjon, mint szegény Király Linda, aki eztán nyerhet akár egy raklapnyi Grammyt is, lehet platinalemeze félszáz országban, akkor is csak a csúnya lebőgésre emlékszik majd mindenki. A kezdőrúgás Buzánszky Jenőé, eztán pedig Hajdú B. nyomja a szöveget, jó humorral.
A B-közép idősebb tagjai még emlékeznek arra, mikor Urbán a nagy riválisnál, a gyűlölt Újpestben focizott, így a Lúzer FC vezetőedzőjét felbukkanásakor menten vérfertőző közösülésre szólítják fel. A Viasat csapatát szándékosan úgy válogatták össze, hogy legyen benne mindenféle figura, magyar arisztokrata és csóró, roma srác, kövér és sovány, mimóza, puhány legényke és kőkemény férfi: az egyik bevallottan meleg fiú is kap pár erős és bántó bekiabálást, a homoszexualitást erősen elítélő szurkolótól, de nem sírdogál, vidáman integet, ami persze olaj a tűzre. Moshood, a nigériai, fekete kapus láttán legalább a rasszista huhogás elmarad, ennek is lehet örülni. Hajdú B. megemlíti, hogy ezek a fiúk életük nagy meccsét játsszák, épp most valósul meg álmuk, így némi szeretetet kér számukra - erre a vadabb drukkerek is elhallgatnak.
Kis pénz, kis foci
A meccs jó félórás csúszással kezdődik, ami csak azért bosszantó, mert egyre hűvösebb lesz, és sokan már az órájukat nézik, közeleg a Milan-Manchester, haza kell érni időben, és még sört is be kell spájzolni előtte. A sípszó után viszont jön a bíztatás mindkét oldalról, örül a Lúzer FC tábora (jó három-négyszáz fő), mikor a cigányfiú, Sanyika nekiiramodik a balszélen. Az akció persze veszélytelen, hamar szerelik a fradisták - de legalább átjutott a félpályán a csapat. Az FTC persze a B-csapattal áll ki, de nyilván egy edző sem kockáztatna sérülést egy ilyen kocameccsen, miközben a feljutás a tét a következő hetekben.
Két perc után már kapura lő a Fradi, aztán Zsivoczky Norbert egy kavarodást követően úgy öt méterről a hálóba pofozza a labdát. Rögvest utána a Lúzer FC csapatkapitánya, Lackó bemutat egy cselt, erre már a lámpák is kigyulladnak. Újra veszélyeztet a Ferencváros, ám Moshood védi a fejest: ekkor is nagy ováció a jutalma, de akkor is tapsot kap, mikor sikerül kirúgnia a labdát majdnem a félpályáig. A hazaiak második gólját Horváth Dávid szerzi: nyugtatóra eddig sem volt szükség, de ekkor a számos csapást megélt fradisták nagy sóhajjal hátradőlnek, nagy égés nem lesz.