TV2: Nem Svábyval van a gond

Vágólapra másolva!
Bár az Egy a 100 ellen nem hozza az elvárt számokat, korántsem tudja megismételni az Áll az alku napi vetélkedővé válása után bemutatott szárnyalását, a TV2 ragaszkodik a formátumhoz. A műsor csak az első adással nyert, azóta mindig kikapott az RTL-es szappanoperától. A TV2 műsorvezetőt nem cserél, nyárig biztosan megy a kvíz.
Vágólapra másolva!

Valami gond van a TV2 kvízével. Múlt héten volt olyan nap, amikor a teljes lakosságnál csak 1 millió 63 ezer nézőt hozott, 21,1 százalékos közönségarány mellett, de a legerősebb estén is csak 1,38 milliós tábora volt. Kedden a kereskedelmi célcsoportban már csak 19,3 százalékot produkált, egy ilyen eredmény pedig erősen befolyásolja az este további alakulását, mivel sok tévéző megszokásból marad egy csatornán, ha vége egy-egy műsornak.

A hazai tévéműsorok közt jelenleg abszolút favorit a Barátok közt: csak Berényiék ellen nem megy, a kvíz egy más időpontban, esetleg heti vetítéssel sikeres is lehetne? Svábyval van baj, nem elég humoros, túl robotszerűen végzi dolgát? Netán a formátum nem tetszik a magyaroknak? A kérdések gyakran frappánsan vannak megfogalmazva, egy idő után már nem is annyira könnyűek: ez lenne a baj?

Poich Lórándot, a TV2 programigazgatóját kérdeztük az Egy a 100 ellen jövőjéről, mivel - miközben minden este kikap Berényiéktől - a 18-49-es célcsoportban csak 24 százalékos közönségarányt hoz átlagban a kvíz, ami azt jelenti, hogy hiába az erős Aktív vagy a Jóban Rosszban, ha utána sokan elkapcsolnak. "Az Áll az alku tavaly, az első félévben felállított egy szintet - ha ahhoz mérjük, akkor kétségtelen, hogy a grandiózus látványvilággal előrukkoló, Egy a 100 ellen nem teljesít túl jól. Az Alku bebizonyította, hogy meg lehet szorongatni a Barátok közt-et, de ne feledjük, hogy az RTL Klub kiemelt műsoráról, zászlóshajójáról van szó. Amúgy az Egy a 100 ellen jobban teljesít most tavasszal, mint ősszel az Áll az alku" - mondta Poich.

A kvíz még fut egy darabig (egy sor változással, apró finomításokkal), a tavaszi szezon végéig, azaz júliusban kerül le a képernyőről. Hogy aztán mi lesz, ősszel visszajön-e, nagy kérdés. "Láttunk már példákat arra, hogy egy-egy formátumnak jót tud tenni a pihentetés. Nem merült fel a TV2-nél, hogy elfelednénk a kvízt, és arról sem volt szó, hogy átkerüljön új időpontba. Persze, nem szeretnénk lemondani róla. A sajtóban különben túlzott összegek jelentek meg, nem volt annyira drága, de mivel volt jelentős indulási költség, komoly marketingmunka mellett, nem lenne jó elfeledni végleg. A nagyszerű látványvilág a magyar szakértelmet és leleményességet dicséri, mert ugyanezt a képet a franciák például csak egy sokkal nagyobb stúdióban tudták előállítani" - tette hozzá a programigazgató.

Sokan - internetes fórumokon például - úgy vélik, hogy a váratlanul távozó Gundel Takáccsal talán jobban ment volna a műsor, mint a Napló-ból érkező Sváby Andrással. Lecserélhető a műsorvezető? Ősszel új arccal visszajön a kvíz? Poich Loránd szerint ez nem megoldás, a TV2 nem Svábyban látja a hibát. "A kritikus hangok mindig erősek akkor, ha egy tévés más szerepben tűnik fel. Mikor Stahl Judit a hírműfajból főzőműsorra váltott, az volt talán az egyetlen, amikor a tévéző közönség elfogadta a cserét. A figurák a tévés műfajokon belül nemigen mozognak, ha mégis megteszik, akkor sokan nem értik a váltás okát" - fűzte hozzá.