Megérte várni Doktor House-ra

Miért nézi az ember a könnyen fogyasztható sorozatokat, miért nem sikeresek a kritikailag leginkább elismert produkciók, és miért fanyalog a szakma, ha közben nagy nézettséget hoz egy széria? Régóta foglalkoztatják ezek a kérdések a sorozatkészítőket, de az utóbbi időben elindult egy olyan folyamat, mely elmossa a régebben egyértelműnek tűnő határokat.

Sokakban él az a tévhit, hogy a mozifilmek népszerűbbek a tévésorozatoknál, s ezáltal a mozisztárok is sokkal kedveltebbek, mint egy-egy tévés személyiség. Igaz, hogy mondjuk Sandra Bullock jóval ismertebb személyiségnek számít, mint mondjuk Michael Chiklis, de ez minden bizonnyal csak a színésznő múltbeli teljesítményének köszönhető.

Ha a puszta számadatokat vesszük figyelembe, akkor meg kell állapítanunk, hogy Sandra Bullock legutóbbi filmjét idehaza országos szinten valamivel több, mint 45 ezren látták. Azonban csütörtök éjszakánként az RTL Klubon a Kemény zsaruk című sorozatban hétről-hétre Vic Mackey bőrébe bújó Michael Chiklist még a roppant kései időpont ellenére is több mint 300 ezren, ami, ha filmes nyelvre akarjuk lebontani, még mindig magasabb szám, mint ahányan a mai napig látták a hazai mozikban az év második legsikeresebb filmjét, a Harry Potter 5. részét.

Amióta világ a világ, természetes, hogy az emberek többségének az ízlése, vagyis a tömegízlés a kisebb ellenállás irányába mozog, vagyis a kommersz élvezeteket részesíti előnyben, s ez áll a tévésorozatokra is. Ezért fordulhat az elő, ha az amerikai sorozatokat tekintjük, hogy folyton vitákba ütközik az ember, amikor fórumokon az emberek nekiesnek a másik ízlésének, amikor a különböző kritikusi díjak kihirdetésre kerülnek, és azon a nézők nem találják saját kedvenceiket. Valamiért egyféle hitvita bontakozik ilyenkor, hiszen sokan úgy tartják, hogy lealacsonyító egy olyan sorozatért rajongani, amely nem csak az ember sajátja, nem csak pár kiválasztott ismeri, hanem milliók és milliók nézik egyazon időpontban.

Azonban szerencsére napjaink sorozatkészítési filozófiája arrafele halad, hogy az efféle igényes és kevésbé nézett, valamint a tömegsorozatok között húzott árkok feltöltődjenek. Amerikában a jelenség eleinte (és még most is) mesterségesen is szított volt, hiszen általában "popcornfilm" - művészfilm ellentéttel párhuzamban az országos adókon illetve a kábeles csatornákon adott sorozatokat lehetett felhozni. Hiszen az országos tévé, melyet mindenki foghat, legnagyobbrészt könnyedebb vígjátékokat és családi drámákat, valamint krimisorozatokat adtak, míg a kábeles adók sokkal inkább szofisztikáltabb műsorok mellett döntöttek, lévén jóval korlátozottabb számú nézőt tudtak elérni - és másképp kellett szórakoztatni őket.

Ennek is köszönhető, hogy a sokak által meglehetősen igényesnek mondott sorozatokat idehaza is a kései órákra száműznek. Hiába aratja egymás után a különböző elismeréseket a Ments meg című tűzoltós dráma - az RTL, ha tűzoltós sorozatról volt szó, akkor inkább a pörgős Harmadik műszak-ot küldte a főműsoridőbe. És, ha a rendőrség munkáját bemutató sorozat, akkor minden bizonnyal okkal marad a kései időponton a Kemény zsaruk, pedig a kedvezményezettebb helyzetben lévő Gyilkos elmék általában jóval brutálisabb, és többször is kap 18-as karikát.

fox

És akkor jött House

Mint írtuk, egyféle folyamat elindult az utóbbi időben az amerikai sorozatkészítésben, és egyre-másra jelentkeznek az olyan, nagyobb közönség elé szánt sorozatok, melyek nem a klasszikus tömegszórakoztatási formulával bírnak, hanem emberi problémákra rávilágítva gondolkodásra késztetik a nézőket. Bár sokan ellenkezni fognak, de ennek a törekvésnek egyik legtipikusabb példája a Doktor House című sorozat, mely azon ritka szériák közé tartozik, melyek egyszerre hódították meg a tömegeket és lágyították el a kritikusok szívét.

Pedig, ha visszaemlékszünk (már, akinek vannak erre irányuló emlékei), akkor tudhatjuk, hogy a Doktor House koncepciója is tipikusan nézőtaszító ötlet volt, hiszen a Vészhelyzet korában a nézőnek nem feltétlenül volt szüksége egy újabb, sokadik, kórházban játszódó sorozatra.

Volt türelem

A nézőtaszításra remek példa, hogy amikor a Fox csatorna 2004 késő őszén agyonreklámozva bemutatta a többre hivatott sorozatot, akkor a nézők totális apátiát tanúsítva alig 5-6 millióan csüccsentek le a képernyők elé, hogy a második epizódra tovább csökkenjen ez a szám. És ki tudja még hány rész adatott volna napjaink egyik legsikeresebb sorozatának, ha a Fox nem türelmes, és nem teszi be egy menő valóságshow-ja mögé, hogy hátha a 20-30 milliós nézettségű reality lusta nézői nem kapcsolnak el műsoruk végeztével, és rálelnek egy csiszolatlan gyémántra.

Így is lett, a többi történelem. A House az American Idol segítségével a csúcsra jutott (ma a fiatalok között csak a Grace klinika és a Született feleségek számít ellenfélnek), és érdekes módon idehaza is a legnézettebb sorozatok közé tartoznak a mufurc orvos kalandjai, annak ellenére, hogy a TV2 a sorozat premierjekor az amerikai siker ellenére sem bízott a szériában, és ezért csak a klasszikus, "igényes, de meg nem értett" sorozatoknak járó sávban indította el. Azonban a Doktor House ezen "igényes, de meg nem értett", valamint rajongóik által folyton főműsoridő-közelbe követelt sorozatokkal ellentétben a kései időponton is sikeres tudott lenni, ami azt jelentette, hogy idehaza is van igény rá. Azaz eljutunk lassan oda, a tömegsorozatok nem feltétlenül taszítják a sznobokat, a kényes ízlésűeket.