A tévétörténeti őskorban járnak

A rengeteg tévécsatorna bűvöletében ma már nehezen tudjuk elhinni, hogy alig húsz éve mindössze két adót nézhettünk, a hétfő pedig adásszüneti nap volt. A televíziózás fejlettsége - akárcsak a gazdaságé vagy a társadalomé - azonban országonként változhat, Malawiban és Bhutánban például csak 1999-ben, vagyis kilenc évvel ezelőtt indult be a rendszeres televíziós sugárzás. Mit adott ezeknek az országoknak a tévé?

Malawiról az átlag magyar nemigen tud többet, mint hogy onnan származik Madonna egyik gyermeke - ebből már sejthető, hogy a délkelet-afrikai ország a világ legelmaradottabb részei közé tartozik. Gazdasági lemaradását jórészt az 1961-től több mint harminc éven keresztül hatalmon levő diktátornak, Hastings Bandának "köszönheti", aki elhibázott döntéseivel óriási államadósságot halmozott fel.

Ennek tükrében nem csoda, hogy a televízió is csak 1999-ben jelent meg az országban, sőt a mai napig csupán egyetlen, állami irányítású adó működik. A malawiak többsége így inkább a rádiót tekinti az elsődleges hírforrásnak: ebből több magánkézben van, sőt akad tematikus csatorna is (a katolikus Radio Maria), három városban pedig a BBC adását is be lehet fogni.

A leírtak több afrikai országra vonatkoznak: a fekete kontinens egyik legkisebb államában, Gambiában 1995 óta van tévéadás, mint ahogy a közeli Bissau-Guineában is; Botswana és Ruanda a kilencvenes évek elején kezdte meg a televíziós sugárzást. Ruandának 2004-ben (tizenkét év elteltével) még csak két csatornája volt, és a többi országra is jellemző, hogy a kormányzat működteti a domináns, vagy akár az egyetlen tévét - Gambiában például olyan magas adókat szabtak ki a kereskedelmi médiumokra (nemcsak a tévére, de a rádióra és az újságokra is), hogy igen kevesen tudnak/mernek belevágni egy magáncsatorna megalapításába.

Az ázsiai Bhutánban valamivel nagyobb teret kapott a televíziózás, hisz itt nem elsősorban a szegénység, hanem inkább a hagyományos értékek védelme vetett jó ideig gátat a sugárzásnak. Az akkor már körülbelül 25 éve beiktatott király, Jigme Singye Wangchuck csak 1998-99-ben kezdte el modernizálni az államot: jelentős politikai reformjai mellett eltörölte a korábban érvényben lévő, tévére és internethasználatra vonatkozó tilalmat is.

A bhutániak először 1998-ban kaptak ízelítőt a televíziózásból, ekkor a futball-világbajnokság döntőjét, a francia-brazil meccset nézhették meg a fővárosban felállított óriási kivetítőn. A rendszeres sugárzás egy évvel később kezdődött meg: ezt a lépést a király az országos modernizáció mérföldkövének tartotta, ami szerinte jelentősen hozzájárult a "nemzeti összboldogság" növekedéséhez is - tudomásunk szerint Bhután az egyetlen ország, ahol ezt mérik.

Hogy ez nem teljes mértékben valósult meg, az hamar kiderült: a BBC 2004-ben végzett egy kutatást Bhutánban, amivel arra kereste a választ, hogy az első öt év után milyen tendenciák alakultak ki a televíziózásban. A britek a tévécsatornák megkeresése mellett közvélemény-kutatást is végeztek, amelyből az derült ki, hogy a helyiek vegyes érzelmekkel fogadták a tévét: egyrészt hasznosnak tartják, hisz a fiatalok így könnyen bekapcsolódhatnak a globális folyamatokba - másrészt viszont pont ez tűnik károsnak, hogy amíg az ember a többi kultúráról tanul, addig a sajátját egyre inkább elfelejti.

Bhutánban a tévé megjelenésével sokak szerint tehát éppen az a széles alapú hagyományrendszer került veszélybe, amit oly féltve őriztek évszázadokon át. A gyerekek kezdetben még megrémültek például az Egyesült Államokból átvett pankrációtól (sok ijedt levél érkezett a csatornákhoz annak idején, 10-13 éves nézőktől), de aztán inkább utánozni kezdték a látott mozdulatokat (ekkor már a szülők írtak az adóknak, a műsor levételét követelve).

Zenés műsor Bhután állami tévéjéből:

A televízió legkorábban egyébként az Egyesült Államokban jelent meg, itt már 1928-ban működött egy mechanikus rendszer - a ma ismert elektronikus sugárzással (persze kezdetleges formában) először Németországban kezdtek el foglalkozni, 1935-36-ban. Utóbbi évben jött létre az angol BBC is, a világ első olyan tévéadója, amely rendszeresen, napi háromórás műsorral látta el a tévénézőket.

Magyarország viszonylag későn kapcsolt, nálunk a nyilvános sugárzás csak 1957-ben indult, heti kétszeri adással. Velünk egy időben lépett a televíziózás útjára Chile, Finnország, Hong Kong, Kuvait, Nicaragua, Portugália és Szaúd-Arábia is, ahol aztán - már csak az egyes országok eltérő berendezkedése miatt is - különböző tévés kultúrák alakultak ki.