Crusoe: látványos, de puha

Stílusosan péntek estére tette a TV2 a Crusoe című sorozatot, amely Robinson ismert és rengetegszer látott kalandjának legújabb feldolgozása. Az ember és a természet viszonya, a küzdelem a túlélésért örök téma, amit mindig szívesen nézünk - csak nem biztos, hogy ebben a formában, hisz a sorozat az Egyesült Államokban például megbukott.

Július 17-én indult a TV2-n a Crusoe, amely elsőre csupán egy szimpla kalandfilmnek tűnik - amit ráadásul simán le lehetne zavarni egy másfél órás filmben, nem vagyunk benne biztosak, hogy egy sorozathoz elég energia van a sztoriban. Főleg, hogy a történetet mindenki ismeri: Robinson Crusoe hajótörést szenved, kiköt egy majdnem lakatlan szigeten, ahol egyetlen társa egy bennszülött, Péntek lesz, akivel aztán együtt harcolnak a kalózok ellen.

Daniel Defoe 1719-ben jelentette meg a történetet, amely valós alapokon nyugszik, bizonyos részei igazából is megtörténtek. A regénynek később számos feldolgozása született, Offenbach zenei színművet, a Goncourt-díjas Michel Tournier modern átiratot készített belőle (utóbbi a Péntek vagy a Csendes-óceán végvidéke címet viseli), sőt még az amúgy eléggé más irányba mozgó Luis Bunuel is filmre vitte a történetet.

A regény központi témája, vagyis hogy a civilizált ember hogyan tud boldogulni a társadalmon kívül, a mostani sorozatban amúgy a MacGyver módjára jelenik meg, hisz a filozófiai tartalom helyett az kerül előtérbe, hogy Robinson és barátja miként használják fel a szigeten talált dolgokat a kalózok elleni harcban. Afféle fél Szupercsapatot alkotnak ők ketten, akik házilag fabrikált fegyvereikkel is halomra irtják a gonoszokat.

Feltűnően sokan halnak meg ugyanis a Crusoe-ban, ami kissé képregényes, már-már komikus színezetet ad a történetnek. A szépen fényképezett hátterek előtt persze élő emberek is feltűnnek, és bár elvileg Crusoe alakítójának, Philip Winchesternek kellene elvinnie a filmet, szerintünk ő valahogy túl puha a szerephez. A sorozat húzónevei egyébként Sam Neill (Jurassic Park, Halálhajó) és Sean Bean (Férfias játékok, A Gyűrűk Ura), ők viszont elég keveset szerepelnek.

A színészekkel amúgy nincs különösebb baj, a gond az, hogy egyrészt a történet valóban az unalomig ismert, másrészt a Lost annyira átminősítette a lakatlan sziget toposzát, hogy egy hagyományos értelmezésre ma már nem sokan lehetnek kíváncsiak. Igazság szerint nem is nagyon értjük, hogy miért kellett újra előcitálni ezt a klasszikus sztorit - az alkotóknak valószínűleg nem akadt jobb ötletük.

A sablonokra (és kicsit talán túl sok, rendszertelen flashbackre) építő sorozat az Egyesült Államokban nemigen nyerte el a közönség tetszését. Nálunk az első epizód az elmúlt hét 36. legnézettebb műsora lett, ami nem épp a legjobb eredmény: a teljes lakosságból körülbelül 807 ezren figyelték a nyitó részt, nagyjából 175 ezerrel kevesebben, mint az abban az időben az RTL Klubon futott Dr. Csont-ot.