A Harper sziget írói szemrebbenés nélkül nyúltak olyan nagy elődhöz, mint a Tíz kicsi néger, de ezt aligha tagadják, olyan egyértelmű utalások vannak a sorozatban. Már az alaphelyzet (sziget, ahol sorra halnak a szereplők) is ismerős Agatha Christie 1939-es regényéből, de még az "egyenként" szót tagolva ejtő cincogó kisgyerekhangról is a krimiben gyakran felbukkanó, s minden rejtély kulcsát adó gyerekversre asszociálhat a figyelmes tévéző.
Már az első negyedórában előkerül egy vagonnyi, nyilván kétes eredetű pénz, pisztoly, amit rutinból azért senki nem visz egy esküvőre, továbbá egy hajó alá kötözött, fuldokló ember, akinek szétázott, sómarta feje később ott lebeg a vízben. Békésnek nem mondható képekkel rajtolt tehát a sorozat, mely nem állt meg Christie-regénynél, a Péntek 13-ból is nyúlt gond nélkül. Ott vidám, fiatal társaság indul egy tóparti táborba, itt vidám barátok és rokonok utaznak egy szigetre, esküvő és buli végett. Ott a második résztől Jason Voorhees, 1980-ban létrehozott fikciós karakter gyilkolja bestiálisan az évek múlva a környékre látogató népet (az első részben az anya a tettes), itt pedig John Wakefield brutális gyilkosságsorozatának helyszínére megy (hét évvel az események után) sok látogató, akik közt van, aki ismeri a fára felakasztott áldozatok történetét, de akad, aki dezinformált, csak gondtalanul kacag - egy darabig.
Ha további tévés, filmes hasonlóságokat keresünk, persze a Lost is beugorhat, mint rejtelmes sziget, ahol el-eltűnnek néha szereplők, és a többit valaki gonosz szándékkal lesi a bokrok takarásából. A Lost-ban dzsungelben lakó szörnyre gyanakodtak az elején, itt meg egy jól megtermett férfi alsó felét harapja, vágja le valami vagy valaki.
Hirtelen leszálló madár ijeszt pár emberre, más azzal tréfálkozik, mintha levágta volna az ujját, egy ifjú lány poénból fulladást imitál éjjel, de aztán csak kuncog, azaz a horrorfilmek kliséi köszönnek vissza: mindenki derűs, vidám, a közeljövő ígéretes, és persze ilyenkor szokott minden elromlani, pillanatok alatt. Sokan lehetnek potenciális gyilkosok: a vendégseregben van gyanús külsejű, sátánista tetoválásokkal bíró rokon, de a menyasszony apja közben nagyon nem örül a menyegzőnek. Feltűnik a fiatal ara volt szeretője, és a pisztolyos ember sem vág olyan arcot a hajóút elején, hogy hezitálás nélkül felfogadnánk bébiszitternek kisgyerekeink mellé. De ez így is van rendjén, találgasson csak a néző, hogy kinek milyen indítéka van, kinek milyen sötét eltitkolnivaló lapul múltjában, kinek tett egykor rosszat a vőlegény, ki genetikailag kódolt sorozatgyilkos. Közben a férfinézőkre is gondoltak a készítők: volt biliárdasztalra behajoló, mély dekoltázst mutató szereplő, és nedves hajú, fehérneműs jelenet is akadt.
13 rész kibírható
A sorozatot Vancouver környékén forgatták, és érdekesség, hogy a színészek csak akkor tudták meg, hogy karakterük meghal, amikor kézhez kapták a forgatókönyvet - tehát nagyon röviddel a forgatás előtt. A showrunner, azaz a jóformán mindenért felelős szakember Jeffrey Bell volt (korábban írt az X-akták-ba, az Alias-ba, az Angel-be), producerként pedig Jon Turteltaub (Aludj csak, én álmodom, Ösztön, Jericho, A kölyök) bábáskodott a sorozat körül. 2008 márciusában adta le rá a rendelést a CBS, pontosabban egy negyedórás pilotra, amit aztán újraforgattak, úgy, hogy az eredeti 15 szereplőből hatot kicseréltek.
A hatásvadász elemeket, a csábos nőket, titokzatos e-maileket, vidám, hangulatos képeket váratlanul felváltó sokkoló emlékképeket derekasan adagoló sorozatot eleve nem tervezték olyan hosszan hömpölygőre, mint a Lost, 13 rész készült, lezárt véget kap a néző, válaszokkal. Sokan azonban nem várták meg ezeket, legalábbis az USA-ban a 10,2 milliós kezdeti nézőtábor előbb 7-8 millióra csökkent, majd vasárnapra került át a műsor, és szépen leszánkázott 4,6 millióról 3,7-re. Írországban vagy Kanadában türelmesebbek voltak a horrorra, thrillerre fogékony tévézők, de Ausztráliában vagy Dániában például éjfélre került egy idő után a széria, nézettségi okokból.