Az AXN lepipálta a nagyokat

A szeptember végi, amerikai FlashForward-premier után, kevesebb, mint két hónap telt el, és már a magyar nézők is láthatták a szinkronizált A jövő emlékei-t. Az AXN gyorsan behozta a sikersorozatot, melynek első része jó tempót, látványos megoldásokat és számos rejtélyt hozott: csak az a kérdés, egy évadnál van-e több egy ilyen sci-fiben.

A FlashForward alapkoncepciója az, ami felcsigázza a néző érdeklődését, ugyanis a 2009-ben rajtoló történet központi eseménye az, hogy a világon egyszerre mindenkinek (illetve látszólag mindenkinek) filmszaladása lesz, elájul, és 2 perc 17 másodperc múltán tér magához. A többség álló- és mozgóképekre emlékszik, és mint kiderül némi nyomozás után, mindenki 2010. április 29-ét látja furcsa álmában. Vajon ha megtehetnék, hányan néznének bele saját jövőjükbe, fél évre előre? Vajon hányan próbálnák szándékosan úgy alakítani eztán az életüket, hogy minden tett, döntés, lépés a látott, jövőbeli élmények felé vigye? Hányan próbálnának meg pont úgy cselekedni, hogy elkerülhető legyen a jövő víziója?

A sorozat első részében van olyan szereplő, aki semmit nem lát, s csak egyre idegesebben hallgatja a többi okoskodását: ő biztos benne, hogy ez azt jelenti, hogy halott lesz fél év múlva. Miközben vannak, akik szeretkezés előtti pillanatokat látnak rövid, de furcsa álmukban (nem a férjükkel, hanem egy idegen sármőrrel), más épp egy irodában kutakodik, mikor fegyveresek törnek rá. Az sem túl szerencsés, aki beleláthat a jövőbe, és megtudja, mit fog tenni egy adott nap adott percében: és épp letolt gatyával, egy vécén ülve látja magát, amint olvasgat.

A szálak egy része, legalábbis ezek egyik vége, már az első részben látható. Az egyik szereplő biztos benne, hogy lánya elhunyt Afganisztánban, hiányos tetemét DNS alapján azonosították is - de mégiscsak feltűnik a jövőben, aminek örül is az amúgy megrökönyödött, tanácstalan apa. Az FBI-ügynök (Joseph Fiennes) látja magát, amint épp ezen az ügyön dolgozik fél év múlva, de fegyveres támadó próbálja őt likvidálni. És egy jelzés, hogy egyre közelebb kerül a riasztó jövőképhez: a vízióban lévő karkötő nincs a kezén a 137 másodperces blokk előtt, de az első epizód vége felé, pár nappal a világot lázban tartó esemény után épp a saját kislánya köti azt a kezére - amire persze nem lehet nemet mondani.

Az, hogy a kanadai sci-fi író, Robert J. Sawyer által írt, 1999-es regényre épülő A jövő emlékei mozifilmes képi igényességgel készült, már nem meglepő a mai televíziós sorozatokat és ezek költségvetését elnézve. Egy pilot, számos kinti felvétellel, tömegbalesettel, rengeteg számítógépes trükkel több millió dollár - az ütős nyitány pedig létszükséglet, hiszen egy nagyon látványos kezdés után bizakodva tér vissza a második epizódra is a néző, azt gondolván, hogy marad a nívó, a tempó.

Rendkívül örvendetes, és jelzése annak, hogy tényleg kezd komoly verseny lenni a televíziók közt, hogy villámgyorsan megjelent a Lost utódjának kikiáltott sorozat egy magyar tévén. Mostanában amúgy is pár hónap csak az átfutás, a korábbi, néha többéves várakozás után, de a FlashForward idén, szeptember 24-én debütált az USA-ban, az ABC-n, és pár nap múlva már nézték a képernyőn az ausztrálok, britek. Október elején már az oroszok, spanyolok, olaszok is leadták, november 14. és 16. közt pedig elért a 2009 egyik nagy őszi dobásának tartott sci-fi a kelet-közép-európai régióba is, az AXN-en keresztül. Kevesebb, mint két hónap.

A Lost-ot említettük, és nem csak azért, mert vannak színészek - Sonya Walger, Dominic Monaghan - akik ebben és a szigetes sorozatban is láthatóak. A jövő emlékei, akárcsak a 2004-ben startolt, több újoncnak irányt mutató, misztikus széria is egy központi rejtélyszálat visz, több kisebb történetet elmesélve. Mindkettő igen komoly vállalkozás: a Lost hatodik, de egyben utolsó évadja januárban érkezik a képernyőre, a FlashForward-ot pedig négy évadra tervezi a csatornája. Most jönne jól a kreatívoknak egy jövőbe látó, egy 137 másodperces villanás: vajon van ennyi a történetben, nem fullad ki idő előtt? Meddig lehet húzni, hogy ne legyen önmaga paródiája, mint az eleinte izgalmas, de a végére már szinte teljesen érdektelen, amúgy szintén összefüggő történettel és összeesküvésekkel operáló Szökés?