Mindig is csaltak a vetélkedőkben

Az FCC, vagyis az amerikai ORTT az Our Little Genius című vetélkedőt vizsgálja, miután az a bejelentés érkezett, hogy stáb előre tudatott néhány választ a játékban részt vevő gyerekekkel. A probléma nem új keletű, már a televíziós hőskorszak idején voltak erre példák, egy emlékezetes csalásról film is készült Kvízshow címmel.

Az Our Little Genius fiaskójáról írtunk már bővebben, úgyhogy most egy precedensértékű eseteket mutatnánk be, jóval korábbról. Amióta vetélkedők léteznek, azokban valószínűleg mindig is megpróbáltak csalni az emberek: a játékok tévés megjelenésével azonban visszás helyzet állt elő, hisz egy idő után kiderült, hogy olykor éppen a készítők manipulálják az eredményeket. Erről szól a Robert Redford rendezte Kvízshow is, amely valós eseményeket alapul, az ötvenes évek talán legnagyobb televíziós botrányát mutatja be.

1956-ban indult az amerikai televízióban (jelesül az NBC-n) a Twenty One című műveltségi vetélkedő: az első adás még csalás nélkül ment le, a játékosok viszont annyit bénáztak és olyan keveset tudtak, hogy az nemigen tetszett sem a nézőknek, sem a szponzoroknak. A második részt így már előre megírták a készítők: megszabták a versenyzőknek, hogy hogyan öltözködjenek, mit és mikor mondjanak a műsorvezetőnek, a tetejébe pedig előre elárulták nekik a helyes válaszokat - közben arra is utasítást adtak, hogy mikor álljanak elő rossz válasszal.

A kulisszák mögött zajló üzelmeket végül egy Herbert Stempel nevű játékos hozta nyilvánosságra, aki 1956 végén került a vetélkedőbe. Miután alapban elég intelligens volt, nem volt szüksége sok segítségre - a nézők körében azonban nem sikerült népszerűvé válnia, így a producerek úgy határoztak, lecserélik őt egy igazi amerikai mintaférfira, Charles Van Dorenre. A dolog pikantériája, hogy a készítők Stempelt is bevonták a tervükbe, és a forgatókönyvben megadták neki, hogy adjon rossz választ egy olyan kérdésre, amire egyébként meg tudott volna felelni.

Stempel az adásban bele is ment a játékba, csak később pakolt ki a rendőrségnek. A szövetségi nyomozók azonban nem találtak semmit, és vagy két évig nem is történt előrelépés az ügyben, Stempelt egy bosszúszomjas vesztesként könyvelte el mindenki. 1958-ban azonban egy másik vetélkedő, a Dotto egyik résztvevője is előállt azzal, hogy egy játékostársánál olyan jegyzetfüzetet látott, amely a később adandó válaszokat tartalmazta. Ekkor a Twenty One ügyét is újravizsgálták, és egy másik versenyzőnél végre találtak a csalásra utaló leveleket.

John Turturro és Ralph Fiennes a Kvíz show-ban

Később maga Van Doren is bevallotta, hogy a készítők segítették Stempel félreállításában - ennek eredményeként a férfit kipenderítették az NBC-től (ekkor már a Today című show szerepeltette), és egyetemi állását is elvesztette. 1958 októberében a Twenty One-t törölték a képernyőről, a két producert pedig szakmailag ellehetetlenítették: Jack Barrynek (aki a műsorvezető is volt egyben) legalább tíz évébe telt, mire komolyabb adásban is vissza tudott kerülni a képernyőre, Dan Enright pedig inkább Kanadába költözött, hogy ott folytassa tévés karrierjét.

A nézők bizalma a kvízshow egész műfajában megrendült, és a szánalmas nézettségek okán több produkció végleg eltűnt a képernyőről. A műveltségi vetélkedők helyett ekkortájt jelentek meg a játékos programok, amelyek a versenyzőktől jóval kisebb tudásszintet követeltek meg, vagy épp kifejezetten a szerencsére építettek. A főnyeremény pedig mindenhol jelképessé vált, az 1963-ban indult Grand 100 volt az első műsor, amely újra nagy összeget, 100 ezer dolláros díjat mert kínálni a nyertesnek.

Újabb idők

A vetélkedőkben előforduló csalások - nem feltétlenül a készítők részéről - persze az újabb időkben is kísértik a televíziózást: 2007-ben például a brit Legyen ön is milliomos!-nál pattant ki egy nagyobb botrány, ahol is egy Keith Burgess nevű férfi már-már egész üzletágat épített arra, hogy minél több játékost bejuttasson a műsorba. Az ügyről annak idején bővebben is írtunk itt.

Charles Ingram az utolsó kérdésnél

Elhíresült eset volt Charles Ingramé is, akitől - szintén a brit Legyen ön is milliomos! győzteseként - utólag kellett visszavenni a nyereményt, mert kiderült, hogy egy segítője köhögésekkel jelezte neki a helyes válaszokat. Bár a bíróság 2003-ban elítélte, Ingram a mai napig állítja, hogy nem csalt a játékban: története egy bizonyos Vikas Swarupot is megihletett, akit ma már a Gettómilliomos szerzőjeként ismerünk.