A tévésorozatokkal már nemcsak a tévében találkozunk: bár még mindig a DVD-ké az egyik legnépszerűbb kiegészítő piac, rengeteg egyéb, a szériához kötődő merchandising-termék támadja a rajongók pénztárcáit: könyvek, bólogató babák, akciófigurák, plakátok, számítógépes játékok és társasjátékok is. Nálunk még nem nagyon nyitott a játékok piaca a sorozatos társasok irányába, de Amerikában más a helyzet. Hazai "tévés játékok" mindössze vetélkedőkből készültek, de legyen szó a Legyen ön is milliomos!-ról, a Mindent vagy semmit-ről vagy az Egy szó, mint száz-ról, mind trivia, vagyis kérdezz-felelek rendszerű, műveltséget firtató próbálkozások.
A tévésorozatok alapján készült társasjátékok két csoportba sorolhatók. Vannak olyan játékok, melyek egy más meglévő klasszikus társast használnak fel alapul, s annak tematikáját alakítják át úgy, hogy a sorozatrajongó kedvét lelje a játékban, s előfordulnak olyan játékok is, melyekhez teljesen új játékrendszert alakítanak ki a készítők, s a végtermék már nem csak a sorozatok rajongói számára kecsegtet játékélménnyel, hanem esetleg a kívülről érkező, semleges (emocionálisan nem elkötelezett) próbálkozó számára is.
Az egyik legklasszikusabb társasjátéknak mindenképp a Monopoly számít, melynek kommunista változatát mi Gazdálkodj okosan! címen ismerhettük meg. A modern játékért rajongó által lenézett, elaggottnak talált formátum éppen úgy próbálja fenntartani magát és megújulni időről időre, hogy a szórakoztatóipar népszerű termékeinek arcképére formálja magát. Van Indiana Jones- vagy Transformers-Monopoly, de a filmek mellett a sorozatok is megjelennek a kínálatban, így találhatunk Simpson család-, Family Guy-Monopolyt, vagy olyat, ahol Disney-karakterek vannak. Az animációs alkotások közül egyet, a SpongyaBob-Monopoly-t mindenképp ki kell emelni, hiszen ez azon játékok közé tartozik, melyet idehaza is lehet kapni.
Nemcsak rajzolt sorozatok alapján készítenek játékokat, hiszen társasjátékkal felnőttek is játszanak: a jelenlegi amerikai kínálatban a Seinfeld és az I Love Lucy című szituációs komédiák mellett már az American Idol rajongói is megvehették a nekik tervezett Monopolyt. Utóbbi ráadásul kifejezetten felhasználóbarát, hiszen nem elég, hogy teljesen eltér az alaptémától, és nem házakat és szállodákat kell építeni, hanem kislemezeket és albumokat kiadni, hanem még a tábla összeállítását is a játékosra bízták a készítők. Mindezt úgy kell érteni, hogy a játék az American Idol ötödik szezonja után jelent meg, így öntapadós formában megtalálhatók a dobozban az első öt évad döntőseinek kártyái, s ezekből lehet kiválasztani azt a 22-24 énekest, akik képviseltethetik magukat a táblán, akiknek kislemezeket, majd albumokat vehetnek a játékosok. Természetesen a sorrend is meghatározása is a játszó felekre vár, mindenki szabadon döntheti el, hogy George Huff vagy Daughtry lesz az 50 ezer vagy a 400 ezer dollárt érő popsztár.
Hasonlóan ismert rendszerre épülnek a Clue vagy Cluedo-játékok tévésorozatos verzióit - az itthon sok címen (például Nyomozz velünk!) futó klasszikus nyomozó, dedukciós játékban azt kell kitalálni, hogy ki, mivel és hol követte el a gyilkosságot. A társasjátékok között a legtöbb mutációt produkáló The Simpsons Clue-ban Mr. Burns gyilkosát kereshetik a játékosok a família tagjai között. De készült Clue-játék nem is olyan régen a 24 és a The Office című sorozatokból is. Előbbiben Audrey Raines, Bill Buchanan, Chloe O'Brian, Mike Doyle, Nadia Yassir és Tony Almeida a lehetséges tettesek, akik a kilenc szabotázs egyikét próbálják a CTU-ban végrehajtani, míg a The Office-ban természetesen csak megjátszott gyilkosságot kell felderíteni a hősöknek (naná, hogy Toby az áldozat). A játékok menete jó részt megegyezik az alapjáték szabályaival, de pozitívum, hogy a The Office esetében már akadnak kiegészítések, újítások, speciális kártyák is.
Eredeti játékot készíteni sokkal nehezebb, mint egy klasszikus, licencelt formátumba plántálni a sorozatok szereplőit, s ebben a kategóriában is kétféle típusba sorolhatók a próbálkozások: akadnak a játékkiadásban teljesen tapasztalatlan, kis kiadók megjelenései, melyek jórészt kimerülnek úgynevezett "DVD boardgame"-ekben. Ezek az egyszerű, nem mindig színvonalas játékok egyértelműen csak a borító miatt kelendők, hiszen ki ne játszana kedvenceivel szívesen, azonban általában rendes tartalom nem áll mögöttük. DVD-s társasjátékokat a fikciós sorozatokhoz (24, The Office), realitykhez (The Amazing Race), animációkhoz (South Park) és vetélkedőkhöz (Egy a 100 ellen) is gyakran megjelentetnek. Aki szemfüles, az külföldi oldalakon talál más típusú Született feleség-es, helyszínelős vagy akár lostos játékot is, melyeket ugyan egy-két alkalommal szívesen elővesz az ember, azonban hosszabb távon a polcon porosodnak majd.
Bármilyen gazdag is a kínálat, az egyik legnagyobb társasjátékos oldal tévés-filmes-zenés játékokat tartalmazó toplistáját böngészve is remekül látható, hogy az efféle adaptációknak szinte a nullával egyenértékű a respektje játékos körökben. De talán mindez meg fog változni: a 2008-ban megjelent Battlestar Galactica például a 18. helyet foglalja el, köszönhetően annak, hogy valóban egy műgonddal megtervezett játékrendszer áll mögötte, s nem csak az volt a cél, hogy dobozra biggyesztett címmel és fényképpel adják el a terméket. A játék ráadásul az idehaza még kevésbé ismert kooperatív, félig kooperatív műfajban tartozik, vagyis a játékosok nem (csak) egymás ellen játszanak. A sorozat mintájára ugyanis, miután mindenki választ egy neki tetsző karaktert, valaki megkapja a gonoszok, a cylonok szerepét, s a 2-3 órás játékidő alatt az "emberjátékosok" feladata az, hogy összefogva, egymást segítve kapják el az árulót, végezzenek a cylonnal.