Tévés társkereső nyertese volt a sorozatgyilkos

Vágólapra másolva!
A jelenleg az ítéletre váró sorozatgyilkos, Rodney Alcala egy tévés párkereső műsor, a The Dating Game nyertese volt a hetvenes években. Ezt a formátumot másolja az idén tavasszal képernyőre kerülő RTL-es, egyelőre cím nélküli vetélkedő is.
Vágólapra másolva!

A 66 éves Rodney Alcalát 2010 februárjában bűnösnek találta a bíróság négy nő és egy gyermek meggyilkolásában; a férfi jelenleg arra vár, hogy kiszabják rá a büntetést. A gyilkosságokat még a hetvenes évek végén követte el, alig pár hónappal az után, hogy megnyerte az első tévés társkereső műsor, a The Dating Game egyik fordulóját.

Alcala 1978 szeptemberében tűnt fel a párkeresőben: két másik férfival versenyzett, egy nőnek pedig úgy kellett választania közülük, hogy csak egy falon keresztül beszélgettek, egyiküket sem láthatta. Válaszai alapján a hölgy (egy bizonyos Cheryl Bradshaw) Alcalát találta a legmegnyerőbbnek - bár a Daily News tudósítása szerint a személyes találkozáskor már visszautasította a férfit.


Alcala egyik versenytársa, Jed Mills a CNN-nek elmondta, a későbbi sorozatgyilkos "határozottan hátborzongató" volt, színpadi modorától teljesen eltérően viselkedett az öltözőben. Alcala egyébként ekkor már büntetett előéletű volt - ami a műsorból nem derült ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!