"Keserédes magyar történet ez" - a Tűzvonalban szereplői és rendezője a sorozatról

Az egyetlen hazai, heti tévésorozat forgatásán a Tűzvonalban rendezője és három vezető színésze mesélt az [origo]-nak a negyedik évad forgatásáról. Szerintük volt látványos jellemfejlődés az évek során, nézői visszajelzésekből nagyon kevés negatívat kapnak, azt pedig kifejezetten furcsállták, hogy az MTV-s időszakban alig reklámozta a televízió saját sorozatát, majd a fesztiválgyőzelem után meg is szüntette azt. A Tűzvonalban jelenleg a negyedik évad második részénél tart - a Duna Televízió képernyőjén.

Milyen volt az adyligeti forgatás? Külön tréningeztek az akciókra?

Hábermann Lívia: Sok különleges helyszín van ott, van egy kiképzőpálya, illetve van tornaterem, ami edzésekre alkalmas, mindenféle rejtett helyek, lépcsőházak, raktárak, ahol csupa érdekesség történik majd. Tréning is volt: még a legelején kaptunk a rendőri munkára egy kiképzést, illetve minden egyes forgatáson vannak fegyverszakértőink, kaszkadőreink, akik segítenek. Mindenki a csapatban fitt, edzésekre jár és karban tartja a testét. Elképesztő, mert például Juhász Rékának most lett kisbabája, és egyből visszaállt dolgozni, és ugyanúgy csinál mindent, mint az első évadokban. Ő rengeteget sportol, a forgatáson rendkívüli módon megállja a helyét, úgyhogy követendő példa mindenki számára.

Hogyan látják, a sorozat közel hetven része alatt miként változott, fejlődött a szereplő, akit megformálnak?

Cserna Antal: Korábban, Móricz esetében egy szárazabb, szálkás emberről volt szó, aki tele van tüskékkel, és ezt másokon próbálja levezetni. Erre jött rá az alapkonfliktusuk Bordással: Móricz úgy gondolta, hogy ő lesz az őrsparancsnok, és fölé helyeztek egy embert, amivel gyakorlatilag megtört a karrierje. Ebből volt egy folyamatos kielégületlenség, piszkálódás, és kis betartások az ideiglenesen idehelyezett főnökkel szemben. Aztán a sok-sok megoldott eset és különböző krízishelyzetek együttes átélése után az ő kapcsolatuk is alakult és egyre közelebb kerültek egymáshoz. Ezen kívül Móricz összejött Julival, meg volt másik barátnője is, tehát kaptunk abból az emberből is, aki szeretetre vágyik. Én a komplexitása miatt is nagyon szeretem ezt a szerepet, és örültem, hogy ennyi féle színben meg lehetett mutatni.

Hábermann Lívia: Piroska, aki egy titkárnőből lett rendőrlány, az elejétől fogva borzasztó céltudatos abban, hogy rendőrré váljon. Sok kihívással szembesül, sok kihívásnak kell eleget tennie, hogy bebizonyítsa saját magának és a többieknek is, hogy ő teljesen alkalmas rendőrnek. Itt a negyedik évadban már elég sok olyan akcióba keveredik, amivel, úgy érzem, hogy Piroskából igazán rendőr válik, és kicsit több is talán. Ettől még persze a lazább, humorosabb oldala is megmaradt. Annyit elárulhatok, hogy ebben az évadban nem csak Piroska, mint szereplő, hanem színészként én is nagyon sok kihívás elé lettem állítva az akciók révén.

Hollósi Frigyes: Annyi megmaradt a szerepben, mint általánosság, hogy Kálmán szeret rendőr lenni: ami a rendőrséggel kapcsolatos, azt ő nagy örömmel megcsinálja. A korábbi részekben elindult egy olyan szál, hogy a körzeti megbízottat, mint hálózatot akarják visszaállítani, és akkor körzeti megbízott voltam, aminek én szerep szerint is nagyon örültem, és magával az ötlettel is nagyon egyetértek. Az én gyerekkoromban mindig a rendőr az volt, aki ott élt közöttünk, és hozzá lehetett fordulni, mert személy szerint ismerte az embereket és ezért hamarabb rendet tudott csinálni. A mostani részekben ez megváltozik, visszakerülök a Mosoly utcai őrsre, és hát továbbra is benne vagyok az eseményekben, amennyire a Kálmán bától ez elvárható. Lesz, amikor a fő cselekményszálat viszem, van ahol csak éppen, hogy látszódom, de ami a Mosoly utcában történik, ott általában ott van az öregember is.

Kapnak visszajelzéseket a nézőktől?

Hollósi Frigyes: Persze, vannak visszajelzések. Olyan véleményt is hallottam már, hogy "a vén trutymó, hagyná már abba", de én ezt tulajdonképpen dicséretnek veszem. Ezek a kritikák arról szólnak, hogy az öregek tapasztalata ne legyen ilyen szép és ilyen megható, és hogy minden öreg hülye, de ez nem teljesen igaz. Persze, elég sok hülyeséget tudnak csinálni az öregek, de van bennük egy hosszú, évtizedes tapasztalat, ami viszont sokat jelent. A Kálmánban, amit én érdekesnek érzek, az, hogy ő a rendszerváltás előtt is rendőr volt, tehát ő azt a rendőrt is próbálja képviselni, amikor igazán rend és fegyelem volt, igazán más okok miatt.

Cserna Antal: Én a visszajelzésekből azt szűröm le a legerősebben, hogy a nézői igény megvan a folytatásra. Kollégák, barátok is mondják, akikkel találkozom, sőt olvasgattam a neten rendőrfórumokat, ők is szeretik, hozzászólnak, sőt kiegészítik, ők is próbálják szőni a cselekményt, és ha a következő rész nem úgy alakul, ahogy várták, akkor írnak egymásnak. Van egy rajongótábora ennek a sorozatnak, és ez szerintem jó. Ez persze csak a nézői oldal, aztán egy másik dolog az, hogy ezek a dolgok hogy találkoznak azoknak az igényével és lehetőségeivel, akik döntést tudnak hozni arról, hogy folytatjuk-e.

Előfordul, hogy a tévé visszahat a színházra, vagyis hogy nézők a sorozatban megismerik Önöket, és ennek alapján úgy döntenek, hogy megnézik valamelyik előadásukat?

Hábermann Lívia: Abszolút, tőlem meg szokták kérdezni, hogy vagyok-e színházban, és akkor eljönnek. Épp most Kéri Kittyvel játszunk együtt a Karinthy Színházban a Büszkeség és balítélet-ben - Kitty már régóta ott dolgozik Karinthy Mártonnal, és ez egy nagyon szerencsés együttállás, mert az a légkör is rendkívül pozitív és nagyon szerethető kis színház a Karinthy. Hoz egy ismertséget ez a sorozat, ugyanakkor nem vagyok folyamatosan újságcímlapon, ami egyáltalán nem biztos, hogy baj. Mindenhol azt látom, hogy azt a szeretetet kapjuk vissza, amivel a sorozatot készítjük. Nagyon fontos mondat az életemben, hogy amit adsz, azt kapsz vissza, és ebből úgy látom, hogy tényleg működik.

Cserna Antal: Érdekes, hogy mindkét irányba van visszajelzés. Most éppen a Centrálban játsszuk a feleségemmel Az ötödik Sally című előadást, és a darab után mindig van beszélgetés. Egyszer épp azt mondta egy néző, hogy nem lett volna kíváncsi a darabra, ha tudja, hogy a benne szereplő színészek között olyanok is vannak, akiket tévésorozatban, vagy reklámban is láthatott. Van, aki ezzel kapcsolatban előítélettel viseltetik, de volt fordítva is, amikor valaki azt mondta, hogy még évekkel ezelőtt látta a feleségemet az RTL Klubon egy párkereső műsor műsorvezetőjeként, és kifejezetten ezért jött el. De ez úgy is visszahathat, hogy ha az ember benne van egy sorozatban, akkor lehet, hogy azért nem hívják filmezni mozifilmbe, mert azt mondják, hogy a nézők a Móricz Lacit fogják látni, ami szerintem butaság, mert épp azért vagyunk színészek, hogy különböző karaktereket játsszunk el. Közben persze az is igaz, hogyha valakiről nagyon erős kép alakul ki, akkor attól nehezen tudnak elvonatkoztatni a nézők. Mindenesetre számomra érezhető, hogy mióta ezt csinálom, három éve, forgattam egy-két filmben, de eleve jóval kevesebb megkeresést kapok, és én azt gondolom, hogy ezért is, mert én ott vagyok a köztudatban, hogy én ezt csinálom. Aki meg mozit forgat, annak meg ott van 60-80 színész, aki mozog a filmekben, de szerintem ez ugyanígy kizáró ok is lehet.

A második évad díjnyertes részének, A pók hálójában-nak közzé tették a forgatókönyvét az interneten, ebben találkozni olyan jelenettel, amihez egyszerűen az volt írva, hogy improvizáljanak a színészek. Gyakran kapnak ilyen módon szabad kezet a forgatáson?

Cserna Antal: Többször előfordul, hogy úgy van megírva a jelenet, hogy ránk bízzák. Bíznak abban, hogy mivel szeretjük csinálni, lehet, hogy jobbat találunk ki, mint az író az íróasztalnál, lehet, hogy jobb lehetőségeket ad a helyszín. Hollósi Frigyessel volt egy ilyen jelenet, hogy kint voltunk a kennelben, és a forgatókönyvben annyi szerepelt, hogy Kálmán söpröget, Móricz meg áll, és így beszélgetnek. Mi meg kitaláltunk egy-két rekvizitet, amivel elfoglaltuk magunkat, és egy nagyon helyes jelenet kerekedett belőle. De volt egy ivós jelenetünk is, amiben a szöveg szerint csak italozgattunk, mi pedig kitaláltuk, hogy legyünk rendesen berúgva - ezek mind ilyen kis gyöngyszemek, amiket szeretünk. Ilyenekre az új évadban is lehet számítani. Amiket az ember szeret játszani, azok mindig az emberi gyarlóságok, a kicsinyesség. Ezek alapvető emberi tulajdonságok, amikkel jól meg lehet rajzolni karaktereket. Mindig az emberi gyengeségek az igazi poénok, akár színházban, filmben, vagy regényben, mert ezek tudnak humoros, vagy abszurd helyzeteket létrehozni.

Soós Péter rendezőhöz fordulok: más vagy korábbi sorozatokhoz képest miben más a Tűzvonalban-t készíteni, rendezni?

Soós Péter: Az egyik alapvetés, hogy úgy ma már nem lehet sorozatot csinálni, ahogyan annak idején a Kisváros-t készítették. Mármint, hogy totálképben elengednek egy jelenetet, hadd menjen. Ez senkit sem érdekelne. Tudomásul kell venni, hogy olyan közegben kell versenyezni a nézőkért, hogy nagyon jó feltételek között készülő sorozatokkal kell megmérkőznünk. Ez tény. Mindenképp egy jóval korszerűbb képi világot kellett megteremteni. Emiatt viszont több időbe, és ezáltal több pénzbe kerül a forgatás, mert még kell egy-két-három új irányt nyitni egy felvételben, még egyszer külön a részleteket kimazsolázni, ez mind viszi az időt. Ennek ellenére olyan mennyiségeket veszünk fel naponta, hogy csodálkozom - pedig tudom, gyorsan dolgozunk, de már egy ideje csináljuk, ugyanaz a stáb dolgozik együtt 2007 óta. Nagyjából majdnem annyit veszünk fel egy nap, mint a kereskedelmi tévék, csak más körülmények között - náluk alapvilágítások vannak feltéve, és akkor mindenki szét van derítve, amilyen fényviszonyok ott vannak, a természetben olyan nincs. De különben nem lehetne azt a mennyiséget csinálni. Mi körülbelül ugyanannyit csinálunk, de megpróbáljuk a reálisabbhoz közelíteni a világítást meg a képeket. Sokat dolgozunk, csak közben sokat nevetünk, szeretjük jól érezni magunkat. Nem állítjuk, hogy hibátlant csinálunk, de szeretjük, és reméljük, hogy ez meglátszik a végeredményen.

Három éve van képernyőn, az utóbbi évek leghosszabb ideje futó heti, magyar sorozata a Tűzvonalban, mégis sok probléma volt - többek között a promóciójával is.

Soós Péter: Keserédes magyar történet ez létrejöttében is, meg az életben maradása is. Nem is tudom hány éve nem nyert külföldön fesztiváldíjat magyar fikciós televíziós produkció. Mi nyertünk Moszkvában, szinte természetes és törvényszerű volt, hogy beszüntetik a sorozatot a Magyar Televízióban. Az MTV-ben semmiféle promóciót nem kaptunk. Reméltük, hogy az M1 kulturális műsorai foglalkoznak a sorozattal - hiszen valamilyen módon a kultúra állatorvosi lova volt - mégsem sikerült átlépni az érdeklődésük szintjét. Például az nem volt számukra hír, hogy Moszkvában díjat kaptunk - miközben, ha más húz egy vonalat, akkor arról egész estés beszélgetés van. Pedig legrosszabb napjain is hatszázezer nézővel futott a Tűzvonalban, de ha behívták valamelyik színészt reggel a Nap-kelté-be, akkor kilencszázezret hozott. Nyilván mindenki önkifejez, és ez nem érdekelte őket. Mi tulajdonképpen nagyon szerencsések vagyunk, hogy egyáltalán valaki rábólintott arra, hogy költsünk el sokmillió forintot egy magyar sorozatra, magyar színészekkel. Nem akarom erőszakosan megkülönböztetni magunkat más televíziók hasonló próbálkozásaitól, de nálunk azért nagyrészt A-kategóriás színészek vannak, nagyon kevés, aki nem első osztályú színész. Ebben is nagyon különböző a szemléletünk. Nem azt mondjuk, hogy jöjjön egy teljesen névtelen modell, statiszta, majd mi felépítjük egy médiaháttérrel, hanem jöjjenek a színészek. Ezért cserébe sajnos nem sokat kaptunk a Magyar Televíziótól, maximum vállveregetést. "Nagyon szeretünk titeket, meg minden, csak ne kérjetek pénzt."

Az MTV-s időszaknak már vége.

- Egyrészt ez már a múlt, másrészt mindezen nem szoktam gondolkodni. Én azon szoktam gondolkodni, hogy holnap mit veszünk, hogy az én rendszeremben hogyan tud logikus lenni az, amit felveszünk, és főleg, hogyan tudok elmenni a határig műfajban, dramaturgiában, karakterben. Próbálom praktikusan megközelíteni, az elméleti kérdéseket másra hagyom. Nem akarjuk azt mondani, hogy mi egy akciósorozat vagyunk, de közben meg társadalmi dráma sem vagyunk. Tulajdonképpen a műfajunk tökös-mákos rétes, amolyan "eszünk mi kínait, csak lecsósan". Az a szerencse, hogy itt mindenki a szívügyének tekinti ezt a sorozatot, és ezért lehet többet kérni, mint ami járna azért a pénzért. Hogy aztán a néző ebből mit vesz észre és mit nem, azt nem tudom. De tényleg, akikkel találkoztam, azok szerették. Olyannal nemigen találkoztam, aki szerint pocsék lenne. Illetve, egy színésznő mondta egyszer, de az egy kereskedelmi tévé szappanoperájának az egyik szereplője volt - éppen ezért én nem vettem komolyan.

Stohl András karakterének kiírásáról, a reakciókról korábban már írtunk.

Dobay Ádám