"95 százalékban karizma kell az X-Faktor megnyeréséhez"

x-faktor
Vágólapra másolva!
Próbán néztük meg Geszti Pétert, mentoráltjai énektanárát, Éliás Gyula Juniort, Shodeinde Dorkát, Janicsák Vecát. A korábban már több tévés tehetségkutatóban megfordult Éliás Jr. szerint a hang csak öt százalékban fontos egy ilyen show-ban, az egyéniség, a személyes vonzerő a lényeg. Minden előadónak vannak mélypontjai, akár több napig is, amikor önértékelési válságba hullnak - de mindenki igyekszik összeszedni magát a szombati döntőre, még akkor is, ha az utolsó két nap kész őrület, a sok ruhapróba, smink, koreográfiatanulás miatt.
Vágólapra másolva!

Amikor 24-ről 12-re csökkent a versenyzők száma az X-Faktor-ban, messze Geszti Péter kapta a legtöbb kritikát, mert a netezők szerint remek hangú lányokat engedett el. Geszti az október 27-i, szerda délutáni próbán az [origo]-nak elmondta, hogy szerinte egy tévés tehetségkutatóban a jellem, a karakter számít inkább, nem is annyira a hang: akiket hagyott kiesni a Mentorok háza című részben, azokban ő nem talált annyi izgalmat. Így látja ezt az énektanár, Éliás Gyula Junior is: "Ha Király L. Norbertet vagy épp Hobót nézzük, akkor az énekhang öt százalékot számít. Mick Jaggernek sincs annyira különleges énekhangja, de van karizmája. És ez a kulcsszó, mert 95 százalékban a kisugárzás, a személyiség fontos. Én tíz évig tökéletesítettem a hangomat, tíz évig kerestem a módszert, előtte nem is szerettem a hangomat. Szinte mindegy, milyen a hang, az a lényeg, hogy a fellépő tud-e adni valamit a személyiségéből."

Éliás már augusztusban bekapcsolódott a munkába, valamivel korábban, mint a másik három énektanár. Eleinte főleg a vokálcsapatoknak segített (így az első kiesőknek, Miminek és Gergőnek is), később pedig a fiatal lány előadók felkészítésével bízta meg a produkció. "Az Erkel Gyula újpesti zeneiskolában is tanítok tíz éve, hasonló korosztállyal dolgozom, van rutinom. Ebben az életkorban, húsz körül még nem teljesen kiforrott valaki, a tehetsége formálható, egy pedagógusnak pedig az jó, ha olyan egyéniséggel dolgozhat, aki nem tökéletes, de szorgalmas" - vélte.

"Örülök, hogy Geszti Péter csapatában dolgozhatok, színes ember. Nem is ismertük egymást, de sok közös van bennünk. Hozzá képest én ösztönösebb figura vagyok, ő viszont néha már előre kimondja azt, amit én gondolok. Van olyan, hogy szóvá teszek valamit, Péter megfogalmazza más aspektusból, és a két szónoklat jól betalál a lányoknál. Jól megértjük egymást" - mesélte a közös munkáról.

Az [origo] kérdésére elmondta, hogy a három, 25 év alatti lányból, akik továbbmentek a Mentorok háza etapból, énektudásban Janicsák Veca áll elől. "Ő szinte kész énekes, ő a legkiforrottabb, élvezet vele dolgozni. A próbára úgy jön, hogy már kilencvenszázalékos a felkészültsége, előre begyakorolja a dalokat. Apró dolgokon javítok, lényegében lenyesegetem a töviseket. Dorka ugyanakkor egy zabolátlan, aranyos kislány, nála sokszor kell egész dallamokat kitalálni, tehát együtt hozzuk létre a produkcióját. Együtt találjuk ki az érzést, a hangot, a struktúrát. Fannival szintén közösen találtuk ki a 'fílinget', ő amúgy nagyon szorgalmas volt, hozta a száz százalékot. Furcsa, hogy most volt a legjobb, mégis kiesett: a közönség nem vette észre, hogy milyen aranyos, jóságos, nagyon pozitív ember" - vélte. A kiesett Domokos Fanni rendes beszédhangja jellegzetesen kislányos, manójellegű volt, de énekhangjában ez eltűnt. "Gyermeki, infantilis védekezés lehet. Ha valaki ilyen viselkedést vesz fel, az valamiféle lázadás a világ ellen. Érdekes, hogy a nézők ezt nem látták" - mondta tanára.

kalmár csaba

Éliás szerint Fanninak és Dorkának technikai segítséget kellett nyújtani főleg, a helyes légzésre, a skálázásra, hangképzésre, a dallamok megfelelő kialakítására is meg kellett tanítani őket. Janicsák Vecában a technikai dolgok rendben vannak, nála az érzelmi vonalat kell erősíteni, azon dolgozik Geszti Péter és Éliás Gyula Junior, hogy "a jéghegy csúcsa jobban kiemelkedjen".

Épp szombat estére fáradnak el

Geszti Péter a gyakorlás végeztével elmondta az [origo]-nak, hogy szerencsétlen helyzet, hogy szinte minden előadó jobb a próbákon, mint a szombat esti, élő show-ban, és ennek oka, hogy a péntek és a szombat olyan intenzív, fárasztó, hogy csökkent energiaszinttel, fáradt hanggal kerülnek az előadók a kamerák elé. Ő sokszor rászól a mentoráltakra, hogy lazítsanak, vonuljanak el, ne csacsogjanak a többiekkel, ne társasági életet éljenek, mert semmi más nem fontos ezekben a hetekben, mint az élő előadás.

Az énektanár is egyetért ezzel: "Lelkileg és fizikailag is megterhelő, hogy reggel tíztől este tízig egy helyen kell tartózkodniuk, egy elektronikus környezetben, lámpák, hangszórók, kábelek közt. Nagyon sok energiát kivesz még a profikból is. Én gyakran koncertezem, és tudom, hogy akkor vagyok a legjobb, ha tíz perccel a fellépés előtt érkezem a helyre. Az X-Faktor-ban sajnos kivitelezhetetlen a hosszú szieszta, de ha az RTL mellett lenne pihenőszoba, tepidárium, medence, és ott lazíthatnának a versenyzők, jobb lenne az esti teljesítmény" - mondta, hozzátéve, hogy ő dolgozott a Megasztár 2. és 3. szezonjában, a Csillag születik 2. évadjában is, de más tévés produkciónál sem voltak jobb körülmények. Az énektanár szerint jóformán mindig gyengébbek a fellépők a show-kban, mint egy nappal korábban, a próbákon, ezért kell elérni, hogy a próbán 150 százalékon égjenek, hogy onnan essenek vissza 40 százalékot - ha már állandó és bosszantó jelenség a visszaesés.

kalmár csaba

Éliás szerint az X-Faktor-ból Nikolas van szakmailag nagyon jó szinten, de Wolf Katit is nagyon erős versenyzőnek tartja - és mivel elfogult, persze a saját növendékeit is. A Non Stop formációt ötletesnek és szórakoztatónak véli, és kiemelte még Vastag Csabát. "Ő is tetszik, de mélyebb dalokat adnék neki, ő nem tenor, inkább bariton. A tenor a hódító, de a bariton viszi el a legjobb nőket. Ezt én tudom!" - tette hozzá poénkodva.

Az énektanár szerint nem jellemző, hogy a lányok hisztisebbek, szeszélyesebbek lennének, mint a fiúénekesek, mert a hozzáállás nemtől független. "Engem erős egyéniségnek tartanak, és én is magamat. Ha olyan emberrel találkozom, akiben kisebbrendűségi komplexust ébresztek, annak nyilván nem vagyok jó. Olyan vagyok, mint egy lángoló tűz, így ki mennyire fázik, annyira jön közel hozzá. Minden növendéknek szüksége van arra, hogy növeljék az egóját, de helyre kell tenni őket néha, ebből tanulnak, magasabb szintre juthatnak" - mondta.

kalmár csaba

Kisebb krízis, pánik, "nem fog menni"-jellegű sopánkodás több előadónál is van, néha úgy látják, hogy nem passzol a dal hozzájuk, néha nehéz meggyőzni a tapasztalatlan énekeseket arról, hogy jó lesz. Domokos Fannit is győzködni kellett, szkeptikus volt minden dal előtt, de Janicsák Vecánál nem így ment, ő elsőre elfogadta a dalokat, és sokszor elpróbálta, mire a próba egyáltalán elkezdődött. A lányok közül utóbbi járt énektanárhoz, van zenekara is, Dorka viszont - énektanára szerint - őstehetség, és nem is járt korábban hangképzésre. "Olyan személyiség, akit lehet szeretni, és jó lesz, ha megtanul énekelni, és nem csak érzi az éneket. A szeméből jön valami csillogás, rejtett pajkosság, szeretet, és ez érdekelheti az embereket" - vélte felkészítője.

Olyan, hogy a próbához képest egészen mást kaptak volna az énektanárok, mentorok, nemigen fordult elő. A Csillag születik 2-ben és az X-Faktor-ban annyit próbálnak, annyira rögzülnek a dalok, hogy mire elkezdődik a show, az énekeseknek eszébe sem jut improvizálni, a begyakorlottat igyekeznek visszaadni.

kalmár csaba

Éliás a Csillag születik 2-ben Varga Viktorral barátkozott össze, McDC-vel is dolgozott együtt, utóbbi rappelt a Boldog vagyok című lemez egy dalában. A régiek közül Brasch Bencét is szorgalmas srácnak tartja, szép, fejleszthető hanggal, a saját dalokat és feldolgozásokat tartalmazó, 20 ezer példányban elkelt lemeze épp Éliásnál stúdiójában, az ő munkájaként is készült. A korábbi tehetségkutatókból Rúzsa Magdit emelte ki, őt is tanította: szerinte a vajdasági lányon nagyon látszott, hogy meg akarja nyerni a műsort, mindent meg is tett ezért, és igen felkészülten érkezett a próbákra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!