Hegyi Barbara: Színész nem ad vissza szerepet

Hegyi Barbara a Túl a Maszat-hegyen frissen bemutatott színdarabváltozatában a Babaarcú Démont és Szeplőtlen Szilviát játssza, más előadásokban viszont leszbikus színésznőként vagy megvert asszonyként láthatja a közönség. Jellegzetes hangját jelenleg a Született feleségek-ben és a Combinón lehet hallani, de szinkronizált például a Dallas-ban is, amelyet soha nem nézett. Receptblogot vezet, de főzőshow-ban így sem szerepelne, szerepálmairól mindig csak később derült ki, hogy azok, és szerinte hülyének lenni mindig hálás feladat. Vígszínházi öltözőjében, az Augusztus Oklahomában előadása előtt beszélgettünk vele.

Egy óra múlva kezdődik az előadás. Nem zavarjuk a felkészülésben?

- Az első felvonásban nem játszom, csak a hajammal kell még csinálni valamit. A második felvonásban egy monológgal kezdek, azt össze szoktam mondani a szünetben a súgóval - két-három hét kihagyás után nem árt, ha elismétlem magamnak a szöveget.

És a technikai felkészülésen túl mi van? Érzelmileg mennyire kell ráhangolódnia a szerepre?

- A színpadon érnek az események, az ottani dolgokra reagálok. Az Oklahomá-ban a karakteremnek meghal az apja, de ő vidáman megy a temetésre is, mert a saját élete jobban érdekli - a darab végére aztán romokban hever.

Az Augusztus Oklahomában mennyire jött be itthon? Nem tipikusan magyar történet.

- Az nem jelent semmit. Volt a Születésnap című Dogma-film, amely aztán Ünnep címmel ment a Pesti Színházban - annak a szerzője sem volt itthon ismert, mégis nagy hatással volt a közönségre. Az Oklahoma ugyanúgy családon belüli problémákról szól, amelyek egyszer csak kirobbannak, de amerikai közegben játszódik.

Mennyiben más gyerekeknek játszani? Most mutatták be a Túl a Maszat-hegyen színdarabváltozatát, amelyben ön is szerepel.

- Nem tudom, hogy a Maszat-hegy mennyire jó példa, hisz gyermekeknek szóló történet, de felnőtt nyelven - persze ettől függetlenül a kisebbek is élvezik. A gyerekek jó közönséget alkotnak, mert mindig arra reagálnak, amit éppen látnak, nem befolyásolják őket, mondjuk, a korábbi szerepeim.

A mostani szerepei közül melyik áll önhöz a legközelebb?

- Ezek a kötődések úgy alakulnak, hogy szereted a darabot, amelyben játszol, és úgy érzed, hogy sokat tudsz hozzátenni - nem pedig a szerint, hogy melyik karakterhez hasonló a habitusom. A Mikve kapcsán érdekes, sokan megállítanak az utcán, hogy mennyire szeretik az előadást, és én magam is szeretem a karaktert, amelyet alakítok: egy megvert nőt játszom, pedig ritkán kapom az áldozat szerepét. Ezenkívül nagyon szeretem például a Romlás-t, amely háromszemélyes darab, vagy az Almodóvar-filmből készült Mindent anyámról-t.

Maradt még valamilyen szerepálma?

- Szerepálmokról nem érdemes beszélgetni, mert egyszer csak megkapja az ember, aztán hatalmasat bukik benne. Mindig jön valami új és érdekes, sose gondoltam volna például, hogy a Babaarcú Démont fogom játszani a Maszat-hegy-ben, az Almodóvar-darabban pedig egy öregedő, leszbikus színésznőt. Lehetnek szerepálmaid, de közben véletlenül kapsz egy olyan szerepet, amelyről csak utólag derül ki, hogy akár a szerepálmod is lehetett volna.

Tabu van a színpadon? Akadhat olyasmi, amit nem vállal el?

- Ilyet nem nagyon tehet meg az ember. Hagyományos, kialakult rendszerben dolgozunk, amelyben vannak kimondott és kimondatlan szabályok: ezek egyike, hogy színész nem ad vissza szerepet. Persze lehet különleges eset, amikor valamiért úgy alakul, hogy éppen nem akarsz, mondjuk, levetkőzni - ilyenkor lehet erről beszélni, de ez nem túl gyakori.

A kilencvenes években három hónapig tanult Los Angelesben, Lee Strasberg iskolájában. Mit adott ez a karrierjéhez?

- Inkább az az érdekes, hogy miért mentem ki annak idején. A főiskolára nagyon nehezen vettek fel - azt mondták, ezzel a hanggal nem lehetek színész -, az édesapám pedig ismert operatőr, Hegyi Barnabás volt. Szerettem volna kipróbálni magam egy másik helyen, ahol a nevem és a hangom nem jelent semmit, ezért befizettem három hónapra Lee Strasberghez. Kíváncsi voltam, hogy szakmailag mit látnak bennem.

Robert De Niro, Al Pacino és Dustin Hoffman is tanult ott. Az ön csoporttársai között volt esetleg olyan, aki később hasonlóan híres lett?

- Nem tudok róla, de Los Angelesben amúgy is minden sarkon színészbe botlik az ember, mindenki azért megy a városba, hogy szerepet kapjon egy filmben. Ott korántsem akkora durranás, ha van egy színészdiplomád. Nekem is csak arra volt jó az egész, hogy valamiféle nyugalmat, biztonságot adott.

Nem akart ott karrierbe kezdeni?

- Erre minimális esély lett volna, én pedig annál sokkal jobban szeretek játszani, mint hogy egész nap castingokon ücsörögjek, és kergessem a nagy álmot. Ez csak egy kísérlet volt, mindig tudtam, hogy magyar nyelven több mindenhez tudok kezdeni. Nem is nagyon szeretnék máshol élni, innentől kezdve pedig nincs értelme külföldi karrierben gondolkodni.

Itthon miért épp a Vígszínházat választotta? Van emögött valami hitvallás?

- Nincs. A diploma megszerzése után a József Attila Színházhoz szerződtettek, aztán a Vígszínház korábbi igazgatója, Marton László hívott át ide - ilyen egyszerű a történet.

A tévés munkáira áttérve, emlékezetes szinkronszerepe volt például a Dallas-ban. Azzal a sorozattal milyen a viszonya?

- Semmilyen viszonyom nincs a sorozattal, nem is néztem annak idején. Akkor már inkább a Twin Peaks, ha abban az időben futó sorozatokról van szó, de miután már akkor is játszottam színházban, a tévé háttérbe szorult. Híradót és filmet azért nézek. Ha direkt valamelyik tévécsatornára kapcsolok, akkor az az HBO vagy a Cinemax - mivel nehezen jutok el moziba, itt próbálom bepótolni, ami kimaradt. Meg persze DVD-ket nézek.

Önmagát vissza szokta nézni?

- A sorozatokat, amelyekben játszom, nem nagyon szoktam követni, a filmeket pedig az utómunkák során vagy az első vetítésen szoktam megnézni.

Elevenítsünk fel néhány sorozatot, amelyekben szerepelt. Mi az első emléke, amely beugrik a Kisváros-ról?

- Én voltam az ÁB-Aegon egyik munkatársa, aki szerződéseket köt. Lukács Sándor játszotta a cég igazgatóját, így elsősorban arra emlékszem, hogy ülök az irodában, és Lukács Sanyival beszélgetek.

És az Angyalbőrben?

- Abban összesen úgy két és fél percet szerepeltem. A főiskola után volt közvetlenül, nagyon az elején jártam még a pályának.

Korábban feltűnt a T. I. R.-ben is.

- Abban az volt a pikáns, hogy Zsótér Sanyival együtt szerepeltünk, de nem is tudom már, mit játszottam, egy orosz asszonyt, vagy egy nőt, akinek a férje volt orosz. Élveztem, mert külföldi produkció volt, de Magyarországon játszódott, kicsit beleláttunk a külföldi munkamódszerbe.

Van, amiben jobb egy sorozat, mint a színházi munka?

- A sorozat sok mindenre jó, más módon gyakorlod a szakmát: a színházban sok próba után játszol, minden este kicsit másként, a sorozatban pedig négyszer-ötször veszel fel egy jelenetet, de ami bekerül a filmbe, azon már nem lehet változtatni. A nézőnek is más, hisz a színpadon sosem lát olyan közeliben, mint a tévében.

A Született feleségek-ben - amelyben Susan Mayert szinkronizálja - viszont hétről hétre hallhatjuk. Kedveli a sorozatot?

- Remek sorozat, nagyon szellemesnek és rafináltnak tartom. Ügyesen van felépítve, hisz hiába van benne egy csomó közhely, mégis nagyon emberi - a készítők pontosan tudják, hogy mivel lehet eltalálni a közönséget. Bírom a karakteremet is, hisz hülyének lenni mindig hálás feladat.

Vezet egy receptblogot is, Áfonya és ribizli címmel. A Hal a tortán-ban, A Vacsoracsatá-ban miért nem láthattuk még?

- Szeretek főzni, és azt hiszem, tudok is, de épp ezért nem megyek ilyen műsorokba. A gasztronómia nagyon fontos része az ember életének, a társadalmi életet is nagyban segíti - összejönnek a barátok, együtt vacsoráznak -, de nem hiszem, hogy részt kellene vállalnom abban, hogy ebből műsor legyen.

Mitől függ, hogy mit vállal el a tévében?

- Azért nehéz erről beszélni, mert rengeteg kolléga elmegy különféle tévéműsorokba, amire szükség is van, ha az ember azt akarja, hogy lássák, és pénzt tudjon keresni. Ettől függetlenül nem mindegy, hogy mibe mész bele: ha úgy érzed, hogy valamiben nem tudsz valami pluszt nyújtani, akkor nem kell elvállalni.

A Combinón mondja be a megállókat. Ebben mi a plusz?

- Szerintem ez jópofa dolog, de nem mindenkinek szerzett örömöt. A BKV hivatalból elküldte nekünk a hozzászólásokat, ott aztán kaptunk mindent, volt, aki kifejezetten kikérte magának, hogy miért zaklatják őt színészek utazás közben. Megcsináltuk a metróra is a szöveget, de azt már nem is meri bevezetni a vállalat. Pedig ha a New York-i metrón mondjuk Robert De Niro vagy Susan Sarandon mondaná be az állomásokat, az egész világ hanyatt dobná magát az ötlettől - nyilván mi sokkal kisebb színészek vagyunk, de szerintem ez akkor is kedves ötlet.