Bosszút álltak az Éden Hotel szereplői

Vágólapra másolva!
Tünde négy napot lehetett a Viasat3 játékában, az első lehetőségnél kiejtették a társai: egy korábbi sérelmet toroltak meg ezzel.
Vágólapra másolva!

Alig négy napot szerepelt a Viasat3 valóságshow-jában a modellként és menedzser-asszisztensként dolgozó, egyetemi diplomával bíró Tünde. A reality második hetében költözött a Karib-tenger partjára épült házba, de a párválasztó ceremónián az általa választott fiú inkább korábbi párja mellett döntött, így távoznia kellett.

Az alapcsapat tagjai azért haragudtak rá, mert egy nappal korábban, amikor a műsorvezető Horváth Éva felszólította, hogy írja le egy papírra annak a nevét, aki a legellenszenvesebb számára, ő a korábbi lakók körében népszerű Danit nevezte meg - és a fiú így ki is esett a játékból, hiába gondolta azt, hogy óvatos taktikázással, biztonságban elevickélhet a műsor végéig, a 25 millió forintos fődíjig.

viasat3

Az alapcsapat öt női szereplője már két újoncot hazaküldött, távozott Rea, Tünde

A realityben jelenleg tízen vannak, ez az általános létszám, de a szereplők lassan cserélődnek, új próbálkozók pedig hetente érkeznek. A hétfői adásban egy fiú jön, hogy újra indulhasson a kombinálás, taktikázás. A helyszínen készült képeinket itt nézheti meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!