"Nem akarok a Dunántúl Vilmos hercege lenni" - Bödőcs Tibor a Showder Klubból

Az áprilisban hetedik évadját kezdő Showder Klub meghatározó arca Bödőcs Tibor, aki előszeretettel beszél faluja, Búcsúszentlászló mindennapjairól, és sűrűn fűzi mondandójába Hrabalt vagy Tarr Bélát is. Tizenegy éve van a pályán, rendes polgári állása sohasem volt, és a stand-upban is inkább a magányos utat választotta: mára kilépett a Dumaszínházból, és a bankreklámot sem vállalta a többiekkel. A New Orleans Pubban, önálló estje után beszélgettünk vele.  

A fellépés végén Gogol Bordellót kértél a DJ-től, az előadásban pedig Proustra és a Madeleine-kekszre is kitértél. Népnevelő célzattal?

- Igen, a Madeleine-keksznek volt talán némi népnevelő éle. Aki olvasta, érti az utalást, aki nem, hátha kedvet kap. (Proust Az eltűnt idő nyomában című művében a mézes hársfateával fogyasztott Madeleine-keksz hívja elő az emlékeket, kvázi az eltűnt időt - a szerk.) A Gogol Bordello már neccesebb, nem gondolom, hogy a közönségemnek is azt a zenét kellene hallgatnia, mint nekem. Magamnak kértem.

Kiss Ádám mondta, hogy ő azóta olvas Hrabalt, mióta te emlegetted, te meg Punnany Massifot hallgatsz az ő hatására.

- Tényleg ezt mondta? Nem tudom, lehet, hogy hallgatok Punnany Massifot? Szerintem Ádám annyi Hrabalt olvasott, amennyit én hallgatom a zenekart.

Kiss Ádám viszont írt már egy könyvet, Kovács András Péter is. Te nem tervezel?

- Egyelőre nem. A Gutenberg-galaxis tele van űrszeméttel, félek, hogy csak ezt növelném. Egyik kocsmárosunk szokta mondogatni: "Az alkohol egész embert kíván." A stand-up is és az írás is.

Egy tévés fellépés miben más, mint amit most láttunk élőben?

- Ami a tévében lemegy, az csak termékminta, kapudrog: adunk valamit magunkból a nézőknek, hogy aztán jöjjenek el élőben is megnézni minket. A Showder Klub felvételein ritkábban van olyan óriási hangulat, mint egy-egy élő fellépésen. Ott is lehet, de nagyobb munka. Ha van egy önálló estem, akkor tudom, hogy van nyolcvan percem, van idő felépíteni az anyagot. A tévében kevesebb az idő, más technikával kell felpörgetni a közönséget.

És milyen közönség előtt a legjobb fellépni?

- Leginkább emberek előtt. A nyilvános fellépéseknek megvan az az előnye, hogy oda azok jönnek, akik érdeklődnek a műfaj iránt, látni akarnak. Most ezekből van több, a másik típus a céges rendezvény, ott nem biztos, hogy minden dolgozó fogékony, de ott is lehet győzni.

Hazai pályára másként készülsz?

- Ha Zalában vagy akár Búcsúszentlászlón lépek fel, ott is ugyanazokat a dolgokat mesélem el, csak ott más az akusztikája a szövegeknek. Zalában én szerepelek a legtöbbet, akkor megy csak oda más, ha én nem érek rá - fel szoktak hívni a kollégák a megyehatárnál, hogy leadnák a tíz százalékot.

Zalában is kezdted, jóval a Dumaszínház előtt. Hogy emlékszel vissza a kezdetekre?

- 2000 óta lépek fel. Az első négy évben Zala megyét jártam, keresztül-kasul, falunapokon, sörsátrakban, alapítványi bálokon csiszolódtam. Aztán 2004-ben a Pesti Estben olvastam, hogy aranyásás folyik a Godot-ban, gondoltam, kipróbálom magam ott is. Snitt: és most interjút adok az [origo] nevű világlapnak.

Amikor elkezdted az egészet, ismerted a műfaj amerikai hagyományait?

- Dr. Litkai ennek a műfajnak a helytartója Magyarországon, ő eléggé képben van az irányzatokkal kapcsolatban, ő szokta szélesíteni a látókörünket. Kezdetben a Woody Allen filmjeibe beszivárgó egymondatos poénokat ismertem, a stand-uposokat nem. Illetve csak a magyar elődöket.

Ha már elődök, Kis Hofinak is hívnak a kollégáid. Miért?

- Gondolom, azért, mert a közéleti humor hagyományát ápolom, meg kopaszodom is.

Valamelyik kollégád mesélte, hogy első alkalommal még öltönyben léptél fel, de azóta sem. Miért?

- Nem nagyon emlékszem. A kezdeti rendezvényeken azt szoktam meg, gondolom. Később áttértem az ingre. Sőt egyszer pólóban is felléptem, mert elfelejtettem eltenni az ingemet... De ebből az interjúból sok mindent megtudhat az olvasó, nem kellene ennyire kitárulkoznom!

A nősülésedet nem verted nagydobra. Direkt nem beszélsz annyit a magánéletedről, mint, mondjuk, Kőhalmi vagy Aranyosi?

- Nem tudom, mennyit beszél Aranyosi a magánéletemről. Csak akkor kerül szóba a család, ha másoknak is érdekes, netán vicces lehet, illetve, ha humorban tudom oldani a traumákat. A Showder-ben azért meséltem az esküvőnkről. Bázismegyém napilapja, a Zalai Hírlap el is akart jönni az eseményre, de még őket sem engedtem. Nem akarok a Dunántúl Vilmos hercege lenni. Amikor az egyik bulvárlap akart velem interjút készíteni, azt válaszoltam, csak akkor, ha a magyar celebvilágról elmondhatom a véleményemet, de a magánéletemről nem beszélek - ez olyan, mintha egy horgászmagazinnak mondtam volna, hogy dumálhatunk, de halakról nem beszélek.

Van nálad tabu?

- Az csak jó, ha van tabu a társadalomban, mert akkor át lehet hágni. Személyesen nálam nem nagyon van tabutéma, inkább csak olyan, amiről nem szívesen beszélek: nem akarom például a celebipar kazánját etetni, ezért nem beszélek bulvárszereplőkről. Jobban érdekelnek Jenő, Proust és a többiek.

Tudatosan figyeled egyébként, hogy az életedből mit tudsz felhasználni egy-egy előadásban?

- Persze, ez egy non-stop bolt, állandóan figyelni kell. Tulajdonképpen ezért tart a közönségem, ezért kapom a gázsit: hogy figyeljek, olvassak, reagáljak. Amikor tizenévesen Hrabalt olvastam, akkor jöttem rá, hogy figyelni kell - Joyce mellett - a kőművesre, a szobafestőre is, mert tök jó mondataik vannak. Ahhoz nem kell diploma, hogy valaki jól lássa a világot. A műsorba nem a felhőtlen pillanatok kerülnek be, hanem ami bosszantó, de a humorral sikerül rajta felülemelkedni.

Azért osztod is rendesen a búcsúszentlászlói figurákat. Sértődés soha nem volt belőle?

- Volt olyan, aki azt gondolta magáról, hogy ő nagyobb ember, mint az én hőseim - akikkel egyébként jóban vagyok -, és kérte, hogy ne mondjam névvel, mert az neki degradáló. A többieket nem érdekli, van nekik jobb dolguk is: Jenőnek van tíz anyanyula meg két bak a hegyen, nem ér rá ilyesmikkel foglalkozni. Nagy sértődés nem volt.

A Dumaszínházban sem volt, amikor otthagytad a társulatot? Egyáltalán, miért léptél ki?

- "Az egyetlen forradalmár vagyok a városban" - énekli Lovasi mester. Egyszerűen nem vagyok társulati ember. Az együttműködés megmaradt, most is egy dumaszínházas helyszínen beszélgetünk. Jóban vagyok a kollégákkal, de a Budapesten kívüli helyszíneket gerilla harcmodorral közelítem meg.

Az OTP-reklámot is a kívülállás miatt nem vállaltad? Jóformán csak Kőhalmi meg te hiányoztok a gárdából.

- Nem mintha önmagában ciki lenne reklámban szerepelni, Fellini is csinált tészta-reklámfilmet, persze mellesleg ő volt Fellini. A Szőke meg a Badár is jók voltak pár éve. Bankot nem akartam reklámozni. Szerencsére nem is vagyok rászorulva, hogy megvegyen egy bank, egy kutyatápgyártó vagy egy forradalmian új vécépapír. Vannak jó reklámok, nem határolódom el, de ha arról beszélek a tévében, hogy milyen bugyuták a reklámok és hogyan próbálják manipulálni a lakosságot, utána elég rosszul veszi ki magát, ha fél perc múlva egy ilyenben látnak a nézők.