"Nem szerettem fiatal lenni" - Jason Schwartzman az Író és kamuhősből

Az HBO április 12-én adja az Író és kamuhős második évadjának záró epizódját, amivel be is éri a sorozat amerikai adásrendjét. A központi karaktert, Jonathan Amest alakító Jason Schwartzman szerint figurája sokat fejlődött az elmúlt szezonban, és sok olyan tulajdonsága is van, amely a színésznek is sajátja. Kollégája, Ted Danson nyitottságát szokatlannak tartja, James Francóval nagy élmény volt együtt dolgoznia, és egy szerep kedvéért még jellegzetes hajától is megszabadulna. A színészt egy Beverly Hills-i hotelben, az HBO által szervezett nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük.

Az Író és kamuhős-ben az 1980-as születésű Jason Schwartzman játssza a főszerepet, az íróként és detektívként számos különös helyzetbe keveredő Jonathan Amest. A színész az Okostojás címszereplőjeként kezdte pályáját, és a filmet jegyző Wes Anderson a későbbiekben is ellátta munkával: szerepet adott neki az Utazás Darjeelingbe című alkotásban, számít rá a készülő Moonrise Kingdom-ban, A fantasztikus Róka úr-hoz pedig arra kérte, hogy az egyik rókagyerek hangját kölcsönözze. Schwartzman játszott emellett a Marie Antoinette-ben és a Scott Pilgrim a világ ellen-ben, egy ideig dobolt a Phantom Planet nevű zenekarban, majd Coconut Records néven jelentetett meg több lemezt.

-------------------------------------

Hogy érzi, fejlődött a karaktere a második évadban?

- Mindenképpen fejlődött, és remélem, hogy a harmadik évadban is fog. Ami fontos volt számomra, hogy a figura jó irányba és eredeti módon fejlődjön: Úgy érzem, sikerült is kikerülni a kliséket, nem csak az első szezont ismételjük a másodikkal. Jonathan itt már eléggé más, mint az elején volt, végül is kiképezte magát egy jó detektívvé, az írás és a nyomozói munka mellett elkezd tanítani, és szert tesz egy barátnőre is. Minden változás roppant finoman történik azonban, úgy, hogy még hihető legyen - amire azért is van szükség, mert az első és a második évad története között csupán három hónap telt el.

Sok hasonlóság van önben és a karakterében?

- Úgy gondolom, hogy igen. A legfontosabb hasonlóság abban van, ahogyan mindketten keressük a saját férfiasságunkat. Amikor hallok a híradóban egy bűnügyről vagy vészhelyzetről, esetleg az utcán látok valamilyen durvább szituációt, szinte mindig elgondolkodom azon, hogy én elég erős lennék-e kilábalni a helyzetből, eléggé férfi vagyok-e ehhez? Nem áll tőlem távol a kettős élet gondolata sem, amit Jonathan a gyakorlatban is megvalósít - mindig izgalmasnak találtam, ha jelmezbe öltözhettem, másnak adhattam ki magam; végül is emiatt lettem színész.

Az Író és kamuhős tele van abszurd és groteszk jelenetekkel. Volt olyan húzása a történet írójának, Jonathan Amesnek, amely önt is meglepte?

- Nem nagyon tudott meglepni, de csak azért, mert tudtam, hogy mindenre képes. Inkább a fizikai kihívást jelentő képsorokkal voltam gondban, és nem is mindig számítottam rá, hogy miket kell megcsinálnom. A második szezon egyik jelenetében például egy állványon lógok, úgy hatvan méterrel a föld fölött - na, az nem volt kellemes. Legbelül ugyanakkor élveztem, színészként szeretek olyan szituációkba keveredni, amelyekbe a valóságban nem.

Legalább annyira vicces a forgatás is, mint a sorozat?

- Nem, kifejezetten rosszul érezzük magunkat. Persze csak viccelek, igazából rengeteget röhögünk a forgatáson. Számomra az egész alaphelyzet szórakoztató, hisz azelőtt sohasem laktam New Yorkban, most pedig ott töltök évi öt hónapot. Ráadásul valamennyire Jonathan Ames szemével látom a várost, aki nagyon szeret ott élni, és elképesztő helyeket mutat meg - valahogy a sorozatban is ki tudja kerülni azokat a kliséket, amelyeket New York ábrázolására használnak a filmekben.

Ted Dansonnal milyen a kapcsolata? Ő azt nyilatkozta önről, hogy kicsit olyan, mintha a fia lenne.

- Remek a kapcsolatunk. Ő egy nagyon-nagyon nyitott ember, ami igen ritka az olyanoknál, akik ennyire ismertek, és ilyen régóta dolgoznak már a filmiparban. Roppant sikeres lett, de a természete olyan maradt, mint amilyen a pályája elején lehetett - úgy tűnik, sem a pénz, sem a hírnév nem változtatta meg. Nemcsak emberként, de színészként is jó vele dolgozni: tisztelem benne, hogy nagyon szeret játszani, és mindig keresi az új feladatokat.

Eddigi pályája során kivel volt még nagy élmény együtt dolgoznia?

- Vagy tíz évvel ezelőtt, még kezdő színészként volt egy kis szerepem a Különcök és stréberek-ben, amelyben James Franco volt az egyik főszereplő. Ő például egy igazán érdekes és lenyűgöző figura, nagyon sajátos a látásmódja, és mostanra be is tudott úgy futni, hogy csakis a saját feje után ment - ami minimum irigylésre méltó.

Ön sem nagy közönségsikerekben vált ismertté, ami azért ellentmondásosan hathat a megítélésére. Mit gondol, mi a legnagyobb félreértés, ami kialakult önnel kapcsolatban?

- Igazából szeretem, ha félreértenek: mindig szórakoztat, ha csinálok valamit, mások pedig pontosan tudni vélik, hogy azt milyen okból teszem - és persze a legtöbbször óriásit tévednek. Az biztos, hogy a szerepeim alapján a nézők sokkal ironikusabbnak, szarkasztikusabbnak gondolhatnak, mint amilyen valójában vagyok. Tavaly például bajuszt növesztettem, mert a feleségem azt mondta, szerinte jól állna nekem, illetve azt is szerettem volna, hogy - miután az apám világéletében bajuszos volt - a születendő gyermekem így lásson meg először. Erre volt olyan újság, amelyik azt írta, hogy csak egy "cinikus hipszter" visel ilyen bajuszt - szóval nem is állhatott volna távolabb az igazságtól. Amikor aztán nyilvánosan elmondtam, hogy mi volt a valódi ok, sokan még mindig azt gondolták, hogy viccelek.

Végül is miért vágatta le újra a bajuszát?

- Egyszerűen csak látni akartam újra az arcomat: az arcszőrzet nagyon meg tudja változtatni az ember vonásait, így amikor leborotváltam a bajuszom, jó volt ráismerni a régi önmagamra. De nem kizárt, hogy újra megnövesztem, sőt szeretnék egyszer olyan hatalmas barkót is, mint amilyen a hajóskapitányoknak van.

A haja viszont jellegzetes ismertetőjegye: ha egy szerep miatt arra kérnék, azt leborotválná?

- Megtenném, sőt egyszer már meg is tettem - ráadásul csak úgy, nem is egy szerep kedvéért. De nem tetszett, olyan volt, mintha nem is én lettem volna. Talán ma már jobban állna, ki tudja.

Az apaságot miként éli meg? Harmincéves volt, amikor a gyermeke született, de még mindig fiatalnak tűnik a gyerekneveléshez.

- Számomra a gyermekvállalás együtt járt azzal, hogy elértem egy bizonyos kort. A legtöbb ismerősöm óva intett attól, hogy gyermeket nemzzek, azt mondták, ha megszületik a kicsi, onnantól vége a saját életemnek. Én ezt nem így élem meg, kifejezetten szeretem azt az életformát, ami ezzel jár. Rájöttem, hogy jobban szeretem azokat a dolgokat, amelyek az öregkor felé visznek, nem szerettem fiatal lenni.