Később kezdi nyári híradóit az RTL Klub

Vágólapra másolva!
A fél hetes kezdést az RTL Klub eddig is korainak találta, nyárra átteszi esti hírműsorát a hetes sávba. Kolosi Péter programigazgató szerint az RTL "mással ellentétben híradót ad, nem bűnügyi magazint."
Vágólapra másolva!

Néhány héten belül átalakul az RTL Klub esti műsorsávja, mert a megszokott, fél hetes kezdés helyett hétkor került a képernyőre a Híradó - tudta meg az Index. Kolosi Péter programigazgató az [origo]-nak nyilatkozva elmondta, hogy nyárra érdemes áttenni későbbre a hírműsort, mert sokan nem érnek haza időben. "A tévézés későbbre tevődik nyáron, így logikus a lépésünk, de egy általános időszakban is korainak tartjuk a fél hetet. A hetes kezdéssel jobban tudunk alkalmazkodni a nézői szokásokhoz" - magyarázta. A váltás a Barátok közt nyári leállása utáni hétfőtől várható, a dátumot azonban az RTL még titkolja.

Kérdésünkre, hogy ősszel is marad-e a hetes kezdés, nem kívánt jóslásokba bocsátkozni, mondván, ez a döntés a nyárról szól. A hírműsor időtartama is nő, így már hétfőn, június 20-án hosszabb volt. Nézettségben többször veri a Tények az RTL hírműsorát, de ez nem jelenti azt, hogy átalakítanák a műsort: "Mással ellentétben mi híradót adunk, nem bűnügyi magazint" - tette hozzá.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!