A második évadba jóval több humor került, és mintha a színészek is könnyedebben játszanának. Mit gondol erről?
- A második évadban valóban több a humor, de mi, színészek nem csak ezért voltunk kicsit lazábbak a forgatás során. Egyszerűen összeszoktunk, ismerős volt már a díszlet is, otthonosan mozogtunk abban a közegben, amelyet Terry (Terence Winter, a sorozat alkotója - a szerk.) megálmodott. Margaret figurája is sokat fejlődött, sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett, miután már egy családként élnek Nuckyval és a gyerekekkel.
Milyen változáson megy még át a karaktere?
- A történet elején még egy tökéletesen ártatlan nő volt, aki éppen csak belekeveredett kevésbé ártatlan helyzetekbe. Azóta sokat keményedett, de ez nem feltétlenül tett rosszat neki. Valahogy a Nuckyval való kapcsolata is ilyen: őszintén szereti a férfit, de mivel ez nem egy tipikus szerelmi sztori, nincsenek benne akkora érzelmek - inkább egy emberi kapcsolatnak akartuk ezt ábrázolni, nem szerelmi viszonynak.
A Nuckyt alakító Steve Buscemivel milyen a kapcsolata?
- Jó vele együtt dolgozni, egyszersmind könnyű is: annyira biztos abban, amit csinál, hogy ettől nekem is szinte magától értetődővé válik az összes jelenet. Steve-et emberileg is nagyon kedvelem, rengeteg kasszasikerben szerepelt már, mondhatni, hogy a legnagyobb sztárok között van, mégsem csinál ebből nagy felhajtást.
Az Államérdek című minisorozatot nem számítva ez az első komolyabb tévés munkája. Miért döntött úgy, hogy a televíziózás felé fordul?
- Színészként muszáj állandóan jelen lennem, és a tévé képernyőjén keresztül sokkal több emberhez juthatok el. A filmezés ma már szerencsejáték, inkább a tévé az, ami érdekli a nézőket, és jelenleg már a legjobb írók is tévére dolgoznak. A moziban archetipikus karakterek vannak, egy sorozatban sokkal jobban bele lehet menni a személyiségábrázolásba. Csak most érzem - ahogy egyre inkább a véremmé válik a szerep -, hogy hihetetlenül sok réteget le lehet még fejteni Margaretről.
Ellentétben több, valós személyről mintázott figurával, az ön karaktere fiktív. Könnyebb vagy nehezebb így a dolga?
- Először úgy gondoltam, jó móka lehet egy történelmi karaktert megjeleníteni, belebújni egy olyan ember bőrébe, aki valóban létezett. De aztán rájöttem, hogy sokkal izgalmasabb ezt a fiktív nőt eljátszani, egész egyszerűen azért, mert csak a forgatókönyvíróktól függ, hogy mi történik vele - a történelmi alakok esetében viszont már előre lehet tudni, hogy hova fut ki a sorsa. Van olyan kollégám, aki pontosan tudja, hogy a figurájának mikor kell meghalnia - én ezt semmiképp nem szeretném tudni.
Volt olyan, amit a forgatás alatt tudott meg a szesztilalom koráról?
- Nem nagyon emlékszem ilyenre, de őszintén szólva nem is figyelek annyira a történelmi részletekre. Persze izgalmas, hogy a sorozat egy régebbi korban játszódik, és a díszletek, a kosztümök is zseniálisak, de szerintem nem ezen van a hangsúly: a Gengszterkorzó inkább az emberi történetekről, személyes viszonyokról szól. Megmutatja a hatalom több arcát is, bevisz az emberi lélek útvesztőibe. Nekem az egész munka is inkább a karakteremről szól, mintsem a korábrázolásról - Margaret bármikor és bárhol élhetne, csak a sors hozta úgy, hogy éppen ekkor és itt.
Ezzel együtt azért ez egy eléggé amerikai történet. Mit gondol, a világ többi részén hogy viszonyulnak hozzá?
- Nem gondolom, hogy ez egy tipikus amerikai történet lenne, pont azok miatt, amiket az előbb elmondtam. Emberi történetek mindenhol vannak, nem az a lényeg, hogy hol játszódnak. A forgatási szünetben egyébként hazalátogattam Nagy-Britanniába, és ott is sok pozitív véleménnyel találkoztam, sok ismerősöm dicsérte a történetet.
A Gengszterkorzó-t sokan a - szintén az HBO által gyártott - Maffiózók-hoz hasonlítják. Ön mit gondol erről?
- Be kell vallanom, hogy soha nem jutottam el odáig, hogy megnézzem a Maffiózók-at - ez volt az én titkos bűnöm, de nem bánom, hogy végre kiderült.