A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Három meglepetésprodukció lesz a magyar eurovíziós döntőben

Vágólapra másolva!
Szombaton finiséhez érkezik a magyar eurovíziós válogatóshow: az m1-en élőben közvetített A Dal című produkció harmadik részében, a február 11-i döntőben kiderül, ki utazik az 57. Eurovíziós Dalfesztiválra az idén májusban, Bakuba.
Vágólapra másolva!

Caramel, a Compact Disco, Fábián Juli&Zoohacker, Gyurcsík Tibi, Heincz Gábor Biga, a Király testvérek, Tóth Gabi és Veres Mónika adja elő szombat este élőben az m1-en azt a nyolc szerzeményt, amelyek közül a nyertes a magyar versenydal lehet az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. Február 11-én főképp a zsűri döntése nyomán dől el, hogy ki utazik a májusban megrendezett európai köztévés dalversenyre.

A nyolc előadó a hét közepétől próbál a közmédiumok óbudai gyártóbázisán, ahogy a három meglepetésprodukció előadói is. A szombati döntőben Ónodi Eszter és Jordán Adél az ABBA Waterloo című dalát énekli, a svéd banda ezzel a számmal megnyerte az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivált. A szavazás ideje alatt két zsűritag is színpadra lép: Wolf Katihoz és Rakonczai Viktorhoz a Szerelem, miért múlsz? című dal társszerzője, az 1997-es dalfesztivál egyik magyar énekese (VIP együttes) Rácz Gergő csatlakozik majd. A három zenész a tavalyi magyar versenydalt adja majd elő különleges feldolgozásban. Hasonlóan szokatlan produkcióval rukkol elő a Magyar Rádió Énekkara is, akik a Ding-Dong acapella-változatát éneklik A Dal színpadán.

mti

A döntőben a nézők már a műsor első perceitől szavazhatnak közel másfél órán keresztül. Egy számról maximum tíz szavazatot regisztrál a rendszer, és mivel normál díjazású sms-ről van szó, nem küldenek visszaigazolást a sikeres kézbesítésről.Az sms-szavazás lezárását követően a közjegyző által hitelesített eredményt a két műsorvezető, Gundel Takács Gábor és Kapócs Zsóka ismerteti. A nézők által legjobbnak ítélt négy produkcióból a zsűri tagjai egyenként nevezik meg, szerintük melyik dal képviselje Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Már biztos, hogy a február 11-i hazai döntő nyertese a május 22-i, keddi első elődöntőben áll majd színpadra az azerbajdzsáni Bakuban megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon. A verseny szervezői néhány hete sorsolták ki a 43 ország részvételével zajló esemény rajtsorrendjeit, ez alapján a magyar dalt a keddi elődöntő második felében ismerheti meg a dalfesztivál hagyományosan százmilliós nézőközönsége.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!