Csak zene, semmi műanyag - interjú Malek Andreával

A Voice zsűritagja szerint az amúgy nagyon különös 2012 akkor is a változások éve, ha az ember nem fogékony az ezotériára. Szerinte is fontosabb a hang egy énekversenyen, mint a küllem, így nem bánta meg, hogy igent mondott a TV2 megkeresésére. Somló Tamás régi kedvence volt, két másik társát is megkedvelte. Malek Andrea szerint a sport mellett a zene is meg tudja mozgatni a tömeget, és mindegy, hogy tini vagy öreg valaki, hogy kezdő-e, vagy húsz éve nyomja egy pincében a rockot.

Ez volt a TV2 első megkeresése?

Igen. Én egy másik társasághoz kötődtem eddig, barátokon, kollégákon keresztül, de örülök, hogy így alakult. Az öcsém a másik tehetségkutató műsorban van, így mi lettünk a közös nevező a két nagy csatorna közt: amúgy sem hiszek abban, hogy nincs átjárás.

Sokat hezitáltál? Nem szoktál feltűnni celebműsorokban.

Minden szempontot figyelembe vettem, fontos volt, hogy jól érezzem magam az új helyzetben. Mindent elintéztem, lebeszéltem, és végül én magam is meglepve láttam, hogy milyen nagyszerű dolog lett belőle. Ugyanis sok olyan megkeresés éri a művészeket, amelyekből aztán nem lesz koncert, fellépés vagy műsor.

Könnyen döntesz vagy tépelődsz?

Sokáig csöndben vagyok, és aztán lépek. Nem gyötrődöm napokig, én túllépek rajta, nem mondom, hogy bárcsak Hufnágel Pistihez mentem volna feleségül! (nevet) Most nem bántam meg, a dolog szakmai része abszolút rendben van, már látjuk, miről beszéltek nekünk a szerkesztők.

Kinek volt jobban szüksége a másikra: a TV2-nek rád, vagy neked a tévére?

Nem tudom, de jó kis helyzet. Ügyesek voltak, hogy becserkésztek engem. Ez olyan, mint a "ki szereti jobban a másikat"-játék. Ez friss kapcsolat, nem szeretném még mélyebben elemezni.

Ha egy kereskedelmi tévéhez kötöd magad, akkor három-négy hónapig nem csak a magad ura vagy: megmondják, mely újsággal kell szóba állnod, melyik nap hányra kell menni fotózásra. Eddig magad alakítottad az életed, most egy darabig nem. Ez zavar?

Ez nem olyan borzasztó azért. Interjút adni, beszélgetni például nagyon szeretek, de később elfog a bizonytalanság, hogy vajon mennyire volt értelmes, amit mondtam, azaz: azt kapja majd a néző, olvasó, amit én valójában akartam mondani? Olyan is van, hogy nem akarják megírni, amit én elmondok. Ez persze nem a Voice-hoz köthető helyzet, hanem általános szituáció, de azt hiszem, tudok ezek javítani. Nyilván szeretném, ha építő jellegű történetekért, jó hírekért is megvennék az újságot. Amúgy a felhajtás, interjúk, fotózások hozzátartoznak a szakmához, egy ilyen show-hoz, ugyanakkor vannak ügyvédek, okos emberek, akik a szerződésben kikötik, hogy mennyire és mire használható valaki. Nyilván egy húszéves celeb könnyebben irányítható és több mindenre kapható, mint egy olyan előadó, aki már egy ideje a pályán van. Amúgy pedig a tévének is az az érdeke, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és szívesen adjak interjúkat, akár egy ilyen hideg és szélfútta parkban is!



A sajtóval jó volt a kapcsolatod?

Eddig jó, ha pedig valami probléma adódott, abból fakadt, hogy nem egyeztek az érdekeink a lap főszerkesztőjével. Én inkább szeretek a szakmai életemről beszélni, amely szerintem önmagában elég színes, de közben a lapok azt kérik, hogy fotózhassák a kicsi lányt, mutassam meg a fiúkat. A fiaim majdnem felnőttek, mit mutassak rajtuk? Álljon oda anyuka, apuka, tesó, ilyen kérések vannak. Mivel töltöm a napjaimat, kérdik. Mivel? Bepakolok a mosógépbe, megfőzöm az ebédet... Egészen blőd dolgokat azért nem írnak rólam, szerencsére. Olyan viszont előfordult, hogy felhívtak egy tévé reggeli műsorából, hogy nyilatkozzam a holnapi premierről. Miről van szó, kérdeztem. Hogy megvolt már a főpróba, jön a premier, válaszolták.

És mi volt, hároméves hírt találtak valahol a neten, csak elnézték az évet?

Nem, teljesen kamu hír volt. Nem tudtam róla. Nem mondom meg a színházat, de ki volt írva a nevem. Olyan amúgy többször előfordult, hogy a nevemmel próbáltak eladni valahol előadást, holott csak meghívott vendégfellépő voltam. Ez csak azért baj, mert a közönség úgy vesz rá jegyet, hogy az én koncertemre jön, és csalódik, mert csak egy dalt énekelek. Utána pedig már magyarázkodhatsz, késő.

Milyen embernek ismerted meg a zsűritársaidat?

Nem ismertem őket korábban, noha Somlóba, úgymond, szerelmes voltam, imádtam mindent, amit csinált, szerettem a fazonját, lazaságát. A tabáni bulikon nem voltam, de a Nyugati pályaudvaron adott koncertre elmentem, nagy élmény volt. Nagy LGT-fan voltam, a Szigeten is láttam őket. Somló olyan, mint ami a színpadon is érződik, egy bölcs, de nem szószátyár ember: nem mond sokat, de ha megszólal, a földön fekszel a röhögéstől. Nagy idők tanúja, és nagyra becsülöm a szerénységét. Mező Misit nem ismertem, de utánanéztem az interneten. Nagyon szimpatikus figura, és szeretem, amilyen érzelmesen tud énekelni, kemény férfi külseje ellenére. Nem tudja más arcát mutatni, mint amilyen, és rokonszenves, hogy az érzelmes lényt nem rejti el a színpadon. Hagyja magát törékenynek lenni, közben jó apuka, nagyszerű kolléga, és semmiféle allűrje nincs. Caramel keresi a fogást, a mértéket, ő nagyon finom, hiperérzékeny, de közben végtelenül erőteljes figura, aki próbálja jól beosztani az erejét. Tőle még nagyon érdekes dolgok jöhetnek. Neki nagyon szurkoltam, szeretem a zenéjét is, az alázatát, azt, ahogy görcsölt az első próbafelvételen: furcsa volt neki, hogy nem ő jön be fellépni, hanem ő ül ott mint zsűri.

Felvétel után átváltasz, vagy maradsz a hangulatban?

Veszélyes dolog hosszú ideig másokat vizsgálni, hallgatni, elemezni, mert úgy marad az ember. Kijövök egy parkba, ránézek egy emberre, és megállapítom, hogy nem jó cipőt vett fel, egy másik jobban illene hozzá. Vagy beszólnék a hentesnek, hogy ne ezeket a húsokat pakolja előre, mert rondák. Tehát benne tudok maradni a hangulatban, de kinek van arra szüksége, hogy más ráerőltesse az értékítéletét? Senkinek.

Elkezdtél látványról beszélni, és ez meglep, mert Somló épp a napokban nyilatkozta, hogy a Voice megjelenésével vége a színpadi szépségversenynek, és ezzel az X-Faktor-ra utalt. Mi van akkor? Számít a látvány, vagy nem?

Őszintén remélem, hogy nem a szépség számít a popszakmában. Különben is, ha 2012-t nézzük, és nem vagyunk nagyon fogékonyak az ezotériára, akkor is észre kell vennünk, hogy ez nagyon furcsa év, és komoly változások vannak. Akkor is, ha sok ember nem vesz ezekről tudomást. Érezni, mennyire gyorsan telik az idő, mennyire változóban a pénzközpontú társadalom, mennyire fontossá kezd válni például a környezet védelme. Elkezdtük értékelni azt, ami körbevesz minket, szemben azzal, ami az isten volt eddig, azaz a pénzzel.

Ezt állítod párhuzamba azzal, hogy nem kell feltétlenül szép ember a popbizniszbe?

Igen. Nem baj, ha valaki esztétikus. De mitől lesz azzá? Nem akarok mélyen filozofálni, de abból indulok ki, hogy ha valakit szeretek, vagy szereztek hallgatni, akkor mindegy, hogyan néz ki. A Simply Red énekese nem mondható szépnek, de ha hallgatod, olyan világ tárul eléd, amely beszippant. Szereted azért, amilyen ő. Arról is beszélni kell, hogy az ember nem örökké fiatal, megöregszik, és attól nem lesz kevésbé értékes: olyan ez, mint a jó bor. Vannak például műfajok, mint például dzsessz, amelyet bármeddig lehet csinálni.

De a Voice - miközben előadókat fedez fel - popipari terméket gyárt.

Jó, biztosan hozzátesz valamit a produkcióhoz, ha valaki nagyon jól néz ki. Ha egy fekete hajú, karakteres fiú iszonyú szexi mozgással a színpadon van, az például magával ragad engem is, de utána kikapcsolom a tévét, és hallgatom, akkor már az a fontos, milyen a hangja - nem pedig a külleme.

A Voice újra felfedez olyanokat, akik már jó ideje a szakmában vannak, ismeri őket a színházba vagy klubokba járó közönség. Mit gondolsz erről?

Vannak nálunk, akik vokalisták vagy szólóénekesek voltak korábban - megjegyzem, vokálozni sem könnyű. A tévé nagyon nagy esélyt ad, és egy ilyen fellépés feszültségben is olyan, mint egy nagy focimeccs egy világbajnokságon. A sport mellett a zene is meg tudja mozgatni a tömeget. Ha pedig valaki aznap épp olyan formában van, hogy meg tud mozgatni sokakat, akkor mindegy, hogy tinédzser vagy öreg. Én elhiszem, hogy a saját érdekünkben vissza kell térnünk a természetes dolgokhoz.

Öt koncerted lesz októberben, négy színházban, egy pedig egy kolbászfesztiválon. Csak nekem furcsa ez?

Bocsánat, de a Molnár Dixieland Banddel a világ végére is elmennék! Egy ilyen fesztiválon ugyan egészen más közönség van, de közben a dixieland annyira vidám zene, hogy mindenkit megmozgat. Nagy életörömmel töltik meg a zenét, legszívesebben csak hallgatnám őket! Csak zene, semmi műanyag nincs bennük, örülök, ha ott lehetek velük.

Volt valami kellemetlen eseted korábbi fellépések során?

Nagyon rossz emlék nincs. Egyszer a kőszegi várszínházban léptünk volna fel a férjemmel, de ott ragadtunk Bécsben egy baleset miatt. Hatalmas dugó volt a városból kivezető szakaszon, terhes voltam, ott álltunk, vártunk a dugóban, szörnyű volt, miközben tudtam, hogy sokan már a helyszínen vannak. A közönség ott ült és várt, végül nagy késéssel jó koncertet adtunk.

A korábbi tehetségkutatókból kiket hallgatsz meg?

Tóth Vera és Tóth Gabi, őket meg is hallgatom cédén. Gáspár Lacit láttam Elvisnek beöltözve, hát az egy őrület volt! Láttam őt több darabban, koncerten, és felfigyeltem arra, hogy mennyire megdolgozik a közönség szeretetéért. Könnyen mondják az emberek a tehetségkutatókból jött fiatal sztárokra, hogy nagyképűek, de amit én láttam, az nem arról tanúskodott: Gáspár Laci felhívott kislányokat a színpadra, velük táncolt, koreográfiát gyakoroltak, nagyon megható és szórakoztató volt, miközben a nézőit is meggyőzte. Kocsis Tibót is imádom, berántottam mindenféle produkcióba, amelyben benne vagyok, és ha minden jól megy, a tavasszal megjelenő lemezemen duettet is énekelünk. Ő olyan, mint egy szép faládikó, amelyben nem tudod, mi van. Ha bátor vagy, kinyitod, vagy a közeledésedre magától kinyílik, akkor látod, hogy fantasztikus dolgok vannak benne. Tehát úgy látom, hogy van értelme ezeknek a tehetségkutatóknak, csak az a fontos, hogy ha valaki kiesik, akkor ne adja fel egyből, és mindenképp hosszú távra tervezzen.