Született nyugdíjasok

Nyolc évad után itthon is véget ér szerda este a Született feleségek, amelynek fináléjában minden nyitott szálat elvarrnak az alkotók, de hogy mi lesz a vége, nem áruljuk el. Hiányozni fog a pörgős cselekmény, a hibátlan dramaturgia és persze Susan, Bree, Lynette és Gabrielle, de az utolsó két évadban már látszott, hogy elfáradt a sorozat: a Lila akác közben sorra felbukkanó pszichopaták és a mindennapossá váló gyilkosságok unalmassá váltak. Eszébe ne jusson senkinek tíz év múlva, hogy folytatni kellene.

Ahogy korábban Southforktól, Melrose Place-től, Stars Hollow-tól (Szívek szállodája) vagy éppen a gazdagréti Lantos utcától búcsút kellett vennünk, most a Lila akác közzel is eljött ez a pillanat. Bele kell törődnünk, hogy Susan, Bree, Lynette és Gabrielle végleg befejezi a pletykálkodást, a szennyes teregetését vagy rejtegetését, szerdán este ugyanis nyolc évad után itthon is véget ér a Született feleségek.

Lehetetlen és értelmetlen is lenne összefoglalni, mi történt az amerikai kisvárosi asszonyokkal a nyolc év alatt látott 180 részben, hiszen a sorozat egyik legfontosabb jellemzője a tömény, gyorsan pörgő, változatos cselekmény volt. Kis túlzással egy olyan része nem volt, ahol ne történt volna valamilyen rendkívüli esemény, és ha lövés nem is dördült minden epizódban, mindig kiderült valami elképesztő egy szomszéd múltjáról vagy nem éppen tisztességes szándékairól.

A pörgést jelzi, hogy míg például a Barátok közt-ben hetekig elvannak azon, hogy Bartha Zsolt rálőtt Berényi Miklósra, ebben a sorozatban rögtön a nyitójelenetben golyót röpít a saját fejébe az egyik kétségbeesett feleség. Mary Alice azután a mennyekből figyeli barátnőit, a történet narrátora lesz, de szerencsére sikerült úgy megoldani, hogy egyáltalán nem zavaró, ahogy felvezeti, kommentálja, összeköti és összegzi az egyes történéseket. Eleinte azt gondolhattuk, Mary Alice titkát évadokon keresztül rejtegetik majd az alkotók, de szerencsére az elsőben elárulják a megoldást, és e nélkül is bőven marad titok az asszonyok múltjában.

Jól kitalálták a feleségeket

A sorozat a sikert, ahogy lenni szokott, nagyrészt a jól kitalált szereplőknek köszönheti. A négy nő abból a szempontból átlagos, hogy mindannyian találunk magunk körül pelenkázásba belefáradt, karrierre vágyó asszonyt, mint Lynette, vagy éppen az etikettre kényes, hagyománytisztelő, de titokban alkoholizálót, mint Bree. Ugyanakkor mindegyik feleség van annyira összetett személyiség, hogy érdekelje a nézőt, és igazi jellemfejlődést is megfigyelhettünk a nyolc évad alatt: Susan bölcsebb lesz, a beképzelt Gabrielle megtanul nem csak magára gondolni, a mindig pedáns Bree tudomásul veszi, hogy lerombolta saját mítoszát a hibátlanságáról, a férjével versengő Lynette pedig rájön, hogy mégiscsak a család a legfontosabb.

Bár a négy főszereplő feleség sokban különbözik egymástól, közös bennük, hogy egymás nélkül semmire sem mennek. Maga a sorozat sem működne, ha kiesne valamelyikük, ezért nem is merült fel soha, hogy valamelyiküket kiiktassák a történetből. A sorozatot kitaláló Marc Cherry azóta elárulta, Lynette figuráját alkotta meg először, Gabrielle-t azért találta ki, hogy legyen a sorozatban egy bombanő, Susant tartotta a legerősebb karakternek, a kedvence pedig Bree volt, akit kezdetben az anyjáról mintázott. Persze nem fontos Breet szeretni a legjobban, mindenki választhat magának saját kedvencet, és szerencsére a magyar szinkron nem rontott az eredeti színvonalán, sőt. A főszereplőknek végig ismert és népszerű színésznők kölcsönözték a hangjukat (Susan - Hegyi Barbara, Lynette - Für Anikó, Gabrielle - Pápai Erika, Bree - Balogh Erika, Mary Alice - Liptai Claudia, Edie - Básti Juli).

A Született feleségek azonban nem is a szereplőknek, hanem a hibátlan dramaturgiának köszönheti a nézői figyelmet. Minden epizódon belül pontos egyensúlyban vannak a drámai, a humoros és a meghökkentő, esetleg horrorisztikus szálak: ha Bree történetében például az öngyilkosságnál tartunk, akkor Gabrielle-é biztosan nem vesz drámai fordulatot, ő például a gyerekei csínytevéseivel törődik. A sorozat nagyszerűen keveri a serial (szappanopera) és a series (önálló történetekből álló sorozat) jellemzőit is, minden epizódban találunk olyan történetet, amely lezárul, de természetesen vannak több részen átívelő cselekményszálak, illetve mindig gondolkodtak az alkotók egy egész évadon átívelő bonyodalomról (Applewhite-ék bolond gyereke, Bolenék sötét titka, Kathrine Mayfair volt férje, például.)

Unalmassá váltak a pszichopaták és a gyilkosságok

Éppen ez a nagyszerűen kitalált, jól működő dramaturgia laposodott el a végére. Érezni lehetett, hogy az alkotók rutinból írják az egyes epizódokat, senkit nem lepett meg, ha kiderült, hogy az új szomszéd valójában pszichopata (Felicia Tillmantől kezdve Orson Hodge anyján át a hipózott fejű Dave Williamsig), és az is unalmassá vált, hogy folyamatosan gyilkosságokkal akarták feldobni a sorozatot.

Az utolsó két évadban már semmi újat nem láttunk, gyakorlatilag a korábban eredetinek tűnő fordulatokat ismételték más szereplőkkel és kisebb változtatásokkal. Lynette korábban rákos volt, a végén eljátszották, hogy Mrs. McCluskey rákos, és Susan súlyos vesebeteg; egyszer már Breenél elsütötték, hogy teherbe esik a lánya, a végén Susan lányával adják elő ugyanezt. Ráadásul a korábbi történetekkel egyre inkább nem tudtak mit kezdeni az alkotók. Mi lett Tom hirtelen előkerült lányával, Kaylával? Miért nem hallunk az utolsó évadban Gabrielle és Carlos igazi lányáról, akit elcseréltek a kórházban?

Az egyre inkább poshadó kisvárosi állóvizet már az sem tudta igazán felkavarni, hogy egy szép napon a helyi maffiózó szitává lőtte Mike Delfinót, ami a sorozat egyik legérthetetlenebb fejleménye volt, mert egy temetést feldolgozó részen kívül nem vezetett sehová. Ezt a húzást csak ahhoz lehet hasonlítani, amikor a Dallas vége felé megölték Aprilt, amiről később az alkotók is elismerték, ez végzetes hiba volt.

Jót fog tenni a nyugdíj a feleségeknek

Az utolsó két évad már jelezte az alkotói válságot, vagyis éppen idejében fejezik be a sorozatot: a következő évadokban ugyanis csak nagyjából olyan brazil szappanoperás klisékre számíthattunk volna, hogy előkerül valakinek az ikertestvére. A Született feleségek hiányozni fognak, de nem úgy, mint a Ewingok vagy Etus és a Szomszédok: bár a szereplők a szívünkhöz nőttek, nem a személyiségük, a sorsuk volt az érdekes, hanem ahogy előadták a történetet.

Habár az alkotók az utolsó részben gondosan elvarrják a szálakat, szinte biztos, hogy 10-15 év múlva valakinek eszébe jut, folytatni kellene a sorozatot. Erre azonban - már most látszik - semmi szükség: a feleségeknek jót fog tenni a nyugdíj, és megérdemlik a boldog családi életet, többé nem érdemes bolygatni őket.

Olvasnivaló: Mit csinálnak most a feleségek?