A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Burkolt reklámért büntették a TV2-t

légy képben, Újra férjhez megy a TV2 műsorvezetője? Szekeres Nóra
Vágólapra másolva!
Közel kétmillió forintra büntette a Médiatanács a TV2-t. A csatorna Babapercek és Babavilág című műrorainak tavaly májusi és júniusi adásaiban indokolatlanul hangsúlyosan jelenítettek meg többek között egy bébiétel-forgalmazó céget, egy magzatvédő-vitamin gyártót és egy árnyékolótechnikával foglalkozó vállalkozást - áll a határozatban.
Vágólapra másolva!

Közel kétmillió forintra büntette a Médiatanács a TV2-t: a Babapercek és Babavilág indokolatlanul hangsúlyosan jelenített meg több céget, és ez már reklámnak minősül. A hatóság szerint a TV2 a tavaly május-júniusi vizsgált időszak alatt háromféle törvényi előírást szegett meg: öt alkalommal közvetlen áruvásárlásra hívott fel egy műsorszámban, három alkalommal indokolatlan hangsúlyt adott a megjelenített terméknek, valamint tízszer burkolt reklámot sugárzott.

A TV2 együttesen 1,92 millió forintos büntetése nem előzmény nélküli - áll a médiahatóság közleményében. A Médiatanács már korábban több határozatban összesen 63 jogsértés miatt, együttvéve 6,12 millió forint pénzbírságot szabott ki a TV2-re. A csatorna 23-szor sértette meg a műsorszámban közzétett, közvetlen áruvásárlásra való felhívás tilalmát, emiatt a hatóság összesen 2,57 millió forintos büntetést rótt ki rá. 22-szer élt az indokolatlan termékhangsúlyozás jogszerűtlen eszközével, ami miatt a Médiatanács összesen 2,39 millió forint bírságra kötelezte. Végül pedig 18-szor alkalmazott burkolt reklámozást, ezért összesen 1,16 millió forintos büntetést kapott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!