A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Látványos lesz a világvége

Vágólapra másolva!
The Last Ship címmel indul új sorozat, amelyben egy földi vírus szinte egészében eltörli az emberiséget - de egy hajó legénysége megmarad.
Vágólapra másolva!

A TNT csatorna vezetői leadták a megrendelést a Last Ship című sorozatra, amely William Brinkley regénye alapján készül - írta a Los Angeles Times. A történet szerint egy vírus kiírtja szinte a teljes emberiséget, de egy hadihajó legénysége (izoláltsága folytán) túléli a katasztrófát, a civilizált világ összeomlását. A céljuk eztán a vírus megállítása, az ellenszer felkutatása vagy előállítása, és nyilván előkerülnek további túlélők, akik közt akadnak majd gonosz szándékúak is. A főszereplő Eric Dane a Grace kliniká-ból, elsőre tíz rész készül, 2014-ben lesz képernyőn.

Az internetes fórumokon már a Waterworld-höz és a Last Resort című sorozathoz hasonlítják, de sokban hasonlít a spanyol Bárká-hoz, ahol szintén egy hajó legénysége éli túl az apokalipszist. A tralier mindenesetre látványos, látszik, hogy tettek bele pénzt.

//videa.hu/player?v=WnuGTXCu3M1bP0pQ
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!