A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
09:00VívásAnna Marton-Katherine Paredes
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Bezárt a TV2-n Az ének iskolája, Szulák tanítványa nyert

Farkas Zsolti, Az ének iskolája
Vágólapra másolva!
Farkas Zsolti nyerte a műsort, Friderikusz pedig bejelentette, hogy hamarosan újabb tanév, azaz évad indul.
Vágólapra másolva!

Az ének iskoláját Farkas Zsolt, Szulák Andrea egyik védence nyerte az utolsó adásnapon, június 16-án, ő csak csillagos ötös osztályzatokat kapott, és egy nappal korábban is a lista élén állt. A csatorna bejelentette, hogy minden diák zenei továbbképzéséről gondoskodik a TV2 (bármit is jelentsen ez), a 17 versenyző pedig állami ünnepen lép majd fel, ők éneklik az augusztus 20-i ünnepségen a Himnuszt.

A szombati és a vasárnapi adásban akadtak, akik szólóban énekeltek, mások duettet adtak elő, fellépett Szabó Győző, Tóth Vera, Radics Gigi, Rácz Gergő is. A pontozás alapján szombaton Arany Timi lett a harmadik, Bari Laci a második, míg a kétrészes finálé első szakaszának nyertese Tabatabai Nejad Flóra és Farkas Zsolt lett, utóbbi viszont jobb volt a második etapban, így nyert.

A műsor két hónapig remek nézettséget hozott, legutóbbi héten a Barátok köztnél is többen nézték, így nem csoda, hogy a műsorvezető, Friderikusz Sándor bejelentette, hogy hamarosan jön a folytatás.

Farkas Zsolti, Az ének iskolája Forrás: TV2

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!