Hajós András: Embereknek beszélek, nem nézőszámoknak

Szeretné, ha dalai nem rétegzenének tűnnének, a politikától mostanában távolról viszolyog, a Heti Hetes-t egzisztenciális zsákutcának tartja, Az ének iskolája gyerekeit ma is támogatja, és azt állítja, hogy valójában már tíz éve nem akar saját késő esti show-t. Interjú Hajós Andrással, aki a Sztárban sztár című show-ban tűnik fel a TV2-n Liptai Claudiával, Majkával és Lakatos Márkkal.

Sajnáltad, hogy nem tudunk a próbatermetekben találkozni, és egy kávézóban kell beszélgetnünk. Miért? Elég volt a nyilvánosságból?

Nem erről van szó, hiszen korábban kerestem a feltűnést, különben miért csináltam volna zenekart, miért kezdtem volna el tévézni? Néha már kicsit sok a nyilvánosságból, de alapvetően rendben vagyok vele. A tíz év alatt viszont, amióta az is a munkám része, hogy interjúkat adok, egy csomó pénzt otthagytam már szar kávékra meg ásványvízre - és akkor a zajról meg a bámuló emberekről még nem is beszéltünk. Sokkal nyugodtabban lehet dolgozni egy próbateremben, és egy interjú is munka, a brandépítésnek például sokkal fontosabb része is lehet, mint egy nyilvános szereplés.

Az újságírókkal milyen a viszonyod?

Szidhatnám most a bulvárújságírókat, de jártam már pár országban, ahol ennek azért nagyobb hagyománya van, és látszik, hogy ezt is lehet jól csinálni, mint ahogy minden mást. Az újságírók nagyon is fontos elemei a nyilvánosságnak, de közülük is nyilván jobban szeretek az értelmesebbekkel beszélgetni, mint a kommunikációs főiskoláról frissen szabadult kislányokkal, akiket leginkább csak az érdekel, hogy ki kivel kúr félre. Az ostoba embereket nem kedvelem, de ez szakmától teljesen független - a zöldségesek vagy a hentesek között is irritálnak az ostobák.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Heti Hetes-t végül is miért hagytad ott?

Egyrészt a pénz miatt, a gázsi nagyon kicsi lett egy idő után. Másrészt a Heti Hetes nagyon nagy indulatokat kelt, és szépen kilúgoz mindent maga körül - még így is, hogy az RTL II-re átkerülve csökkent a nézettsége. Aki a Heti Hetes-ben van, azt egyre több fellépőlistáról húzzák le, nem nagyon kap máshol munkákat, miközben a műsorért már nem tudják rendesen megfizetni - egzisztenciálisan egy zsákutca lett volna tovább maradni. Picit persze elég is volt, hét évet lehúztam a műsorban, nagyjából mindent elmondtam már arról a politikai környezetről, amelyben élünk. A odamondogatás a kormánynak hiányzik, mert úgy érzem, megkönnyítem a dolgukat azzal, hogy az utóbbi időben csak távolról, kulturáltan viszolygok tőlük. Viszont ezt a hozzáállást nagyon hasznos gyakorolni, most tanulom, az élet más területein is.

A Sztárban sztár című műsorban habozás nélkül elvállaltad a zsűrizést?

Habozás mindig van, bár talán inkább mérlegelésnek mondanám. Körülbelül tíz éve - egy nagyon profi stábbal, a TMC Managementtel a hátam mögött - keményen dolgozom azon, hogy a kevesebb néha több legyen, mivel egy médiaszemélyiséget nemcsak a tehetsége vagy a produktuma határoz meg, hanem az is, hogy mit nem csinál. Nagyon sok dolgot nem vállaltam el, és nagyon sok lesz is még, amit nem fogok. Egy időben vezettem is arról egy füzetet, hogy ezzel mennyi pénzt hagyok ott az asztalon, de aztán rájöttem, hogy ez nem vicces, meg féltem is, hogy a feleségem megtalálja. Amikor az RTL II-től eljöttem - mert nem az RTL-től, hanem az RTLII-től jöttem el -, akkor a TV2 Az ének iskolájá-val befogadott, amiért igen hálás vagyok. Ráadásul az egy olyan műsor is volt, amely nagyon sokat adott nekem érzelmileg. Remélem, hogy lesz folytatása, de a köztes időt is szívesen töltöm el munkával. Utoljára májusban dolgoztam tévében, és lehet, hogy csak következő májusban fogok megint, nyilván elgondolkodom egy ilyen ajánlaton.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Sztárban sztár végül is mivel fogott meg?

A munka elvállalásánál az elsődleges szempontom az volt, hogy a kvalitásaimmal és a munkabírásommal visszaadjak valamit a TV2-nek, viszonozzam azt a gesztust, amelyet Az ének iskolájá-val tett felém. Zenészként nem vállalnék olyan feladatot, hogy más hangján énekeljek és beöltözzek, de ezt a felkérést nem is zenész minőségemben vállaltam el. Így talán még kíváncsian is várom, hogy a versenyzők mit hoznak ki ebből a különleges feladatból. Az a feladatom - a zsűri egyik tagjaként -, hogy őszinte legyek. Engem a nézők az őszinteségemért szeretnek vagy utálnak, és a TV2 ezt szerencsére tudja is. Biztos, hogy keményebb leszek velük, mint Az ének Iskolájá-ban a gyerekekkel, de ez nem jelenti azt, hogy direkt gonosz vagy aljas leszek. Egy jópofa szakmai játéknak fogom fel az egészet, amelyben csupa "hivatásos" játszik, szerencsére nem a karrierjük múlik a műsoron.

Versenyzőként akkor nem vállaltad volna?

Biztos, hogy nem, de elsősorban azért nem, mert nincsenek ilyen irányú képességeim. Hiszek abban, hogy bizonyos emberek számára nincs más út, mint a saját dalainak az éneklése, és én is ilyen vagyok, nem tudom más dalait énekelni. Stílusparódiákat szoktam ugyan csinálni, de azokat is én írom. Legutóbb Vámos Miklós rádióműsorára tanultam meg egy Beatles-dalt, mert ezt kérte, de alapvetően nem érdekel az ilyesmi. Ezzel együtt tiszteletreméltó, amit a fellépők csinálnak, hallottam már híreket, hogy irtózatosan keményen, szinte a tébolyig dolgoznak. Volt már itt bőgés, kiborulás, új dalválasztás, ennek a műsornak a kedvéért lefogyás. A munkát mindenek felett tisztelem. Szóval zsűritagként figyelni kell arra is, hogy ne bántsunk meg senkit.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Milyennek látod a zsűri többi tagját?

Szerintem egy nagyon izmos zsűri állt most itt össze. Majkával régóta jóban vagyunk, ami onnan indulhatott, hogy amikor ő a Való Világ-ból kijött, nagyon sokan szidták, én meg pozitívan nyilatkoztam róla - és azóta igazolt is az élet. Sokan úgy gondolták, hogy a Való Világ-osokat hamar elfelejtik, én meg valahol azt mondtam, hogy nézzék meg akkor a Majkát, aki egyből elkezdett dolgozni a BeleValó Világ-ban, és élből jobb műsort vezetett le, mint sokan a szakmában. Valahogy közösséget éreztem vele, mert végül is mindketten a self-made man típusát testesítjük meg, még ha máshonnan is jövünk.

Akkor vegyük végig egyenként a többieket is. Liptai Claudiáról mit gondolsz?

Claudiával nem dolgoztam még együtt, de tőle kicsit tartok, olyan értelemben, hogy dolgoztam már nőkkel, és sokszor nagyon kellett magamra figyelnem. Természetesen egy nő egyenrangú, de ebben a kanvilágban verbálisan ki van szolgáltatva, sokkal könnyebb megsérteni, mint egy férfit. Követtem már el ilyen hibákat még a Heti Hetes-ben, de aztán Hernádi Juci egyszer félrevont, ő tanított meg rá, hogy hol vannak a határok. Ez nem mindig könnyű egy pörgős adok-kapokban, de ha megbántasz egy női lelket, akkor adott esetben az egész műsort tönkreteheted. Claudiát ilyen szempontból nem ismerem, bár azt sejtem róla, hogy nem kell félteni.

És Lakatos Márk?

Márkkal buliztunk már együtt, voltak nagy elhajlások is, szóval a tiszteletkörökön már bőven túl vagyunk. Figyelem is a Márk munkásságát, aki ugye sokat mozog a divat, a glamour, a külsőségek világában, de nagyon intelligensen, okosan csinálja az egészet. Függetlenül attól, hogy azt milyen stílusban adja elő, nagyon szeretem az őszinte, eredeti gondolatait. Ilyen szempontból nagyon jó lett szerintem a zsűri, már csak miattuk azt is elvállaltam volna, ha, mondjuk, malacokat küldenek fel a színpadra, és azok visítanak.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Friderikusz Sándorral várod már az újbóli közös munkát?

Úgy néz ki, Friderikusz Sándorral most már egy állandó munkakapcsolatba kerültünk. Őt nagyon tisztelem, több jót már nem tudok róla elmondani, mint amiket megfogalmaztam Az ének iskolájá-ban. Soha nem rejtettem véka alá, hogy az egyik - ha nem a legjobb - riporternek tartom. Sokan készítettek már velem beszélgetést, de csak kétszer éreztem eddig azt a végén, hogy az történt, amit a riporter akart, kiszedett belőlem mindent, amire kíváncsi volt, de abszolút kedvesen és kulturáltan. Az egyik ilyen beszélgetésem a Sándorral volt, a másik Bárdos Andrissal. A mostani műsorban nem lesz olyan sok dolgunk egymással, ő inkább moderálni fog, de vele kapcsolatban teljesen nyugodt vagyok, mert nagyon jó ritmusérzéke és rengeteg televíziós tapasztalata van. Jó is, hogy ott lesz, le tud majd állítani minket, ha túlpörgünk.

Az ének iskolájá-ból a gyerekekkel tartod a kapcsolatot? Követed a sorsukat?

Nagyjából igen. Az én gyerekeim közül Magdussal tartom a legkevésbé a kapcsolatot, ő visszament abba a közegbe, ahol jól érzi magát. Néha e-mailezünk, segítséget kér egy zenei alaphoz vagy ilyesmi, de egyébként végig nagyon okosan látta, hogy ebből az egészből mi való neki, mi érdekli, és felnőtt módon úgy döntött, hogy inkább visszatér az énekversenyekhez meg a népdalkörhöz. Barnussal és Szandival még nyáron találkoztam, fagyiztunk egyet. Bari Lacival szoktam beszélgetni, de most kicsit összeakasztom majd vele a bajszomat, amiért ennyit jár haknizni. Isten ments, hogy beleszóljak a család életébe, és semennyi pénzt nem sajnálok tőle, ha azt a tehetségével keresi meg, de korábban arról volt szó, hogy egy ideig még az iskola lesz a fókuszban.

A saját gyerekeidet merrefelé terelgeted?

Tizenévesek, úgyhogy sok minden most alakul csak ki náluk. Nem vagyok az a fajta szülő, aki állandóan nyomást gyakorol a gyerekre, hogy ez legyen vagy az legyen, sosem jó, ha valaki megfelelési kényszerből választ pályát. Én is így kezdtem el dolgozni, körülbelül mostanra váltam csak azzá, aki nyolc vagy tizenkét éves koromban akartam lenni - a köztes időt meg azzal töltöttem, hogy megpróbáljak olyan lenni, amilyenre egyrészt a szüleim számítottak, másrészt ahogy illendőnek gondoltam. Most már inkább hiszek abban, hogy egy magával elégedett buszvezetőnek sokkal jobb élete van, mint egy frusztrált sztárnak.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Saját show-műsort nem akarsz már csinálni?

Saját show-műsort már tíz éve nem akarok csinálni, nem tudom, miért erőlteti mindenki ezt a témát. Amikor akartam, akkor csináltam. Tíz évvel ezelőtt a saját pénzemből csináltam egy pilotot, ami bejött, ebből lett a Magánszám. Minden gyakorlás nélkül, ösztönösen jobb voltam, mint azok, akik egy életen át készülnek erre. De naiv voltam, ami a pénzügyi meg szakmai háttéraknákat illeti. A TV2-től átmentem a Viasathoz, ott meg már beláttam, hogy ez a küzdelem értelmetlen: a late night talkshow Magyarországon egyszerűen nem él meg. Ha Conan O'Brient - aki nekem nagy kedvencem - idehoznánk, és befecskendeznénk valamivel, amitől egyből tudna magyarul, akkor sem működne. Ezt beláttam, és azóta sem akarok saját műsort, de ezt senki nem hiszi el nekem. Mindenki azt hiszi, csak kivárok. De tudom, hogy azért nem hiszik, mert jó vagyok. Lehet, hogy egyszer kész leszek a kompromisszumra, de még nem adom fel, hogy úgy lesz, ahogy én akarom.

Ha jól tudom, nemrég kaptál azért egy ajánlatot, amit el is fogadtál, de végül nem lett belőle semmi.

Igen, még nyáron keresett meg az RTL azzal, hogy csinálnának egy show-t az őszi műsorstruktúrába, engem és a Balázst kérdeznek meg először. Én kapásból nemet mondtam, aztán addig győzködtek, amíg elhittem, hogy lehet majd olyan a műsor, amilyennek én szeretném - aztán a pilotolás alatt kiderült, hogy mégsem lehet. Nekem pedig se erőm, se kedvem nincs a küszködéshez, ahhoz, hogy rosszul érezzem magam, ha csak 820 ezer nézőt vonzok be. Balázsnak mindezzel együtt drukkolok egyébként - mint ahogy Kasza Tibinek is -, én minden kollégával jóban vagyok, de nyilván a Vundersőn és Zuperszexi teljesen más műsor lesz, mint amilyet én csináltam volna. Amit ezekben a műsorokban elvárnak, annak a nyolcvan százalékára én nem vagyok hajlandó. Nem azért, mert megvetném, hanem mert egyszerűen nem érdekel. Ami a vicceskedésből még érdekel, azt a standupjaimon megcsinálom. Én embereknek beszélek, nem nézőszámoknak.

Akkor mi az, ami érdekel? Mit tettél be például a pilotba?

Beletettem például a politikai véleményemet, az volt az első, ami nem tetszett. De ez nem egyedi. Nem gondolom, hogy a TV2-nél lenne terepe a politikai humornak. Nem akarok bulvárpinákkal beszélgetni a műmellekről, meg szar énekesekkel a szar dalaikról. Olyan műsort szívesen csinálnék, amilyet Friderikusz Sándor vezet az ATV-n, de ahhoz még kevés vagyok szerintem. Rádióban ugyan csináltam már hasonlót, a Bolhacirkusz-t, amit nagyon szerettem is, de pont mire kezdtem volna jó közéleti újságíróvá válni, megszüntették. Nagyon elegem van már egyébként ennek az országnak az ízléséből: amennyire szeretem a hazámat, annyira nem tudok azonosulni a nemzeti ízléssel.

De ez csak a keresleti oldal hibája szerinted?

Nem, szerintem ez kölcsönös felelősség. Sajnos ami a Radio Cafénál volt, az egy általános probléma. Azt az adót a tulajdonosa baszta el, amelyet igazán nem lehet egy jobboldali, klerikális ízlésű szervezetnek nevezni. Ez egy közös elbaszódás ebben az országban, hogy a kicsi színfoltokat nem becsüljük meg, sem a szolgáltatók, sem a közönség. Az viszont már egyértelműen a közönség hibája, hogy nem hajlandó eltartani a művészeket, nem ismerte még fel, hogy a jelen médiapiaci helyzetben neki kell finanszírozni a szabad véleményt, a saját ízlését. Egyszerűen ki kell fizetni a másik munkáját, aki elmegy, riportot készít, kitúr valami ügyet. Meg kell érteni, hogy az a médiaszínvonal, amely miatt a közönség hisztériázik, azért van, mert nem hajlandók megfizetni. Ahogy miért lenne például a magyar popzene színvonalas, amikor - mint termék - ingyen van? Ha holnaptól azt mondanánk, hogy a kiflit le lehet venni ingyen a polcról, akkor nem lennének pékek, hanem, mondjuk, a hentes dobná össze a kiflit az internetről. Értem, hogy az embereknek nincs pénzük, nem tudnak például színházra költeni - rendben, de akkor nem lesz színház.

Színháznak dolgozol mostanában?

A Mozgófénykép című darab dalszövegeit én írtam, amiből kinőtt egy musicalfelkérés is, de ez még nagyon képlékeny. Írtam közben egy gyereklemezt is, amely a Modern Art Orchestrával közös programsorozatomon, a Zenehajón alapul, valamint felfedeztem egy énekesnőt, akit azóta egy dala nyomán mások is felfedeztek. Sajnos komolyan nem tudom, hogy nem ártok-e neki azzal, ha elárulom a nevét: ha kiderül, hogy én írok neki szövegeket, még lesz olyan, aki csupán emiatt mellőzi. Azt látom már régóta, hogy amit én csinálok zeneileg vagy a tévében, az nem a fősodor. Van bennem düh és csalódottság, de furcsa lenne, ha méltatlankodnék, hiszen befutottam, foglalkozhatok azzal, amit szeretek. Engedem magam kielégületlennek lenni, mert ez hajt, igenis akarok egyszer országos slágert írni, igenis akarom, hogy egyszer majd ne rétegnek számítson a televíziós ízlésem, akarom, hogy a politikai nézeteimet a többség ossza. De nem engedem magam gyűlölködni vagy búslakodni. Dolgozom, elvagyok, és maximum kulturáltan viszolygok.