13 remek sorozat 2013-ból

Orange is the new black
Vágólapra másolva!
Egy elképesztően nyomasztó boszorkányos horror, egy kedves, lovas, családi sorozat, egy roppant szórakoztató, társasági-párkeresős vígjáték és egy zombis rettenet is található az idei listánkon. Próbáltunk nem spoilerezni sehol a későbbi maradéktalan műélvezet érdekében, és igyekeztünk több műfaj közül meríteni. Ezt a tizenhárom sorozatot néztük az idén a legszívesebben.
Vágólapra másolva!

Orange Is The New Black

Orange Is the New Black Forrás: Netflix

A Netflix sorozata, főképp női börtönben játszódik, megismerve a főbb szereplők korábbi életét is. A sztori szerint Piper Chapman (Taylor Schilling) drogügybe keveredik, 15 hónapot kap, így maga mögött hagyja párját (Jason Biggs), múltját, és besétál a fegyintézetbe. Vele együtt a nézői is, hogy megismerje az agresszív, félbolond, leszbikus rabtársat, a kicsinyes, primitív, kisebb jussokért orális szexet követelő fegyőrt, a haragtartó, de idővel feloldódó, nagyhatalmú konyhásnőt és a többi különös figurát, akiktől élő lesz a széria. Erős karakterek, szigorú, nyomasztó közegben.

Vikingek

Vikingek Forrás: Viasat3

Mit nézzen az, aki szerette a Rómát, a Spartacust, a Borgiákat, a Tudorokat? A History első fikciós sorozata a Vikingek, nem is kevés pénzből készült. Ragnar Lodbrok a sztori elején még egy senki (de legalább módfelett elszánt és ambiciózus senki), majd szépen emelkedik felfelé, veszélyeztetve a jarl hatalmát. A sorozatban sok a vér, a naturalisztikus elem, gyereknek nem ajánlott, itt-ott látványos is, bár a Lindisfarne-i kolostor lerohanását azért nem csak egy tucatnyi, szőrös férfival képzeltük el (ez 793-ban volt, innen számítják a viking kalandozások korát). 2013 egyik legjobb újonca volt, jön is a folytatás.

Americans

A hidegháborús-kémes sorozat, amely főszereplői Keri Russell és Matthew Rhys, a nyolcvanas évek Washingtonjában játszódik: a középpontban egy orosz-szovjet házaspár áll, amely a KGB-nek dolgozik, miközben megpróbál átlagos amerikai életet élni. A helyzetet kissé nehezíti, hogy pont a szomszédjukba egy CIA-tiszt költözik, aki épp a kémelhárításért felel. 2014 február 26-án tér vissza az FX-re – jelentette a napokban a Variety.

Így jártam anyátokkal

Így jártam anyátokkal Forrás: CBS

Sokan szidják, hogy önismétlő, három év után abba kellett volna hagyni, de még így is az egyik legszórakoztatóbb komédiasorozat a kínálatban (nem véletlenül volt 72 jelölése tévés díjakra, köztük 28 Emmy), ráadásul öt olyan figurával, akikkel szívesen leülnénk egy korsó sörre a MacLaren's Pubba. Az utolsó évad három nap alatt játszódik, ettől is különleges, és bár vannak vontatottabb részek, a cselekményt így is ügyesen bontják ki, kellő mennyiségű szeretettel és humorral.

Amerikai Horror Story

Amerikai Horror Story Forrás: FX

Az első egy szellemjárta házban játszódott, a második jórészt egy komor elmegyógyintézet falai közt, most viszont a modern boszorkányok vannak soron. Bár a Kés/Alatt alkotójától, Ryan Murphyről tudtuk, hogy elég beteges fantáziája van, de ebben a sorozatban képes újra és újra megdöbbenteni a nézőt.

Heartland

Heartland Forrás: M1

2007-ben indult, jelenleg is forgatják. Gyönyörű kanadai tájakon játszódik, és igazi családi sorozat, amelyet a szülők a gyerekekkel együtt nézhetnek: nincs benne horror, szex, és nem kell kellemetlen kérdésekre válaszolgatni közben. A valós helyzeteket, szerelmeket, konfliktusokat bemutató, nagyrészt egy családi lovardában játszódó szériát azért indokoltabb kislányokkal együtt nézni, ugyanis rengeteg ló van benne, a romantikus szálak mellett.

Társas játék

Az első évad még remake volt, izraeli eredetiből átforgatva, megvoltak eleve a karakterek és a sztori. A másodikat már magyarok írták, rakták össze, és persze játszották. A zenei válogatás találó, a történet nem áll le soha, viszont a templomi jelenet annyira kiszámítható és akkora klisé, hogy igazán kitalálhattak volna más fordulatot a helyére.

Kaliforgia

Kaliforgia Forrás: Showtime

Hank Moodyt néha elveri egy felbőszült férfi, néha felpofozza egy nő, vagy épp whiskyt löttyint pimasz arcába, de ennek ellenére sokan cserélnének a hedonista fickóval, aki világsztárok közt forog, és aki annyira laza, amennyire cool volt egykor Kojak. Az utolsó előtti évad ment le 2013-ban, vicces sztorikkal, és jó pár megbotránkoztató jelenettel (egyszer egy bibliából kitépett lapba tekerik a füvet, majd rövidre rá egy temetésen a gyászoló özvegy orális örömökben részesíti David Duchovnyt).

Kemény motorosok

Nagyon szerencsétlen címet kapott a magyar keresztségben a Sons Of Anarchy, de ez semmit nem von le értékéből. Itt is az utolsó előtti évad ment le idén, határozott léptekkel halad a sztori a végkifejlet felé, a motorok már lassan a célegyenesben vannak. Igazi férfias sorozat, kőkemény nőkkel és fickókkal.

Trónok harca

Trónok harca Forrás: HBO

A szokásos nívón, az elvárt igényességgel folytatódott a világ jelenleg legismertebb fantasysorozata. A Vörös Nász eseményei sokakat felkavartak, de egyre többen vannak, akik a regényeket is olvassák, ők pedig felkészültek arra, hogy nem lesz problémamentes az esküvő.

Totál szívás

Szinte kötelező volt szeretni, nézni. Idén ért véget a Breaking Bad, óriási felhajtással, a vége felé már minden tévés hírportál vagy blog napi szinten foglalkozott a sorozattal. Remek széria volt, csak az a furcsa, miért az ötödik évadra fedezték fel a nézők, és hol voltak addig.

Walking Dead

Walking Dead Forrás: AMC

Nem egy gyerekbarát darab, de legalább folyamatos feszültségben tartja a nézőt, mert még a legártalmatlanabb helyzetben is felbukkanhat egy hörgő, szétmállott arcú, rusnya zombi. Az idei évad lassan, szinte lomhán indult, hosszan ment a szerencsétlenkedés a börtön fala közt, majd felbukkant az ősellenség, és pár remek, mozgalmas résszel zárt a széria. Persze több kérdés maradt a nézőkben, de egy rendes szériánál kötelező is a cliffhanger.

Dexter

Miközben a Totál szívás fináléjával nagyjából elégedettek voltak a rajongók, a Dexter elég szerencsétlen befejezést kapott, olyat, hogy a széria követői dühödten csapták az asztalra a távirányítót. A készítők azzal védekeztek, hogy a megrendelő tévécsatorna akart ilyen befejezést – mindenestre a nyolc év alatt volt elég remek pillanat, hogy inkább arra emlékezzünk, mint a suta végjátékra.

A fenti lista csak egy szubjektív ajánló a sötét, téli hónapokra, ugyanúgy felkerülhetett volna rá a Homeland, amely utolsó három, igencsak drámai részével visszakúszott az első évad szintjére, a Csajok, a House of Cards, a Sleepy Hollow vagy az Originals. Tavalyi listánkat itt olvashatja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!