Néhány hete elindult a Való Világ hatodik része, és bár még nem teljesen világos, hogy ki játszik egy előre kigondolt stratégia alapján, és kinek merül ki annyiban a villalét, hogy önfeledten átadja magát az ingyenkaja, -pia és -buli örömeinek, az egyik szereplő már világossá tette, hogy taktikai megfontolások vezérlik a viselkedését. Viki néhány napja addig hergelte lakótársát, hogy az dühében letépte a lányról a pólóját, ez pedig egyenes út volt a fiú kizárásáig.
Minden játékos – a kártyajátékosok a pókerben éppúgy, mint a hadviselő felek a háborúban – nyerni szeretne. Azonban ha az egyik nyer, akkor mások szükségképpen veszítenek. A játékosok céljai tehát általában ellentétesek, ez a konfliktus alapja. Ezen az egyszerű módon is megfogalmazható a játékelmélet lényege, ahogy azt a Debreceni Egyetem honlapján található egyik tanulmány is írja.
A konfliktus tehát eleve a valóságshow-nak nevezett játék egyik alapeleme (amit persze a szerkesztők sokféleképpen ki is éleznek), így aztán a reality a nézőknek ugyanolyan szórakoztató lehet, mint egy forgatókönyv-írók által szabadon alakított szappanopera.
Nyerni sokféleképpen lehet, rábízva magunkat a szerencsére vagy a véletlenre, de egy előre kigondolt stratégia is elvezethet a célig. Más taktikát választunk, ha sakkozunk, mást, ha egy vitás kérdésben szeretnénk meggyőzni a partnerünket, és megint mást, ha egy valóságshow konténervillájában vagyunk összezárva 11 másik emberrel.
A testnevelés szakos lány már a játékba kerülésekor világossá tette, hogy szellemileg feljebb valónak érzi magát a többieknél, és az is néhány nap után tisztán látszott, hogy nem érdemes vele vitába szállni, mert különös érzéke van hozzá, hogy a másikat felidegesítse. Viki Simon kiesése után nem is titkolta, hogy szándékosan provokálta a fiút, a taktikája azonban nem volt eredményes, mert rögtön beküldtek egy új lakót, így nem csökkent a létszám. A műsor készítői pedig megüzenték, hogy felesleges így játszani, mert nem érnek el vele semmit.
Noha a Való Világ játékosai körében szitokszónak számít a taktikázás, a valóságshow-kban mindig vannak játékosok, akik egy előre kitalált menetrend szerint játszanak, és ezt olykor fel is vállalják. Csizmadia Dóra pszichológus szerint azonban egy idő után minden taktika kifullad, mert az érzelmek veszik át az uralmat. Valamilyen stratégia felépítésére eleve csak az erősebb személyiségű, magabiztosabb játékosoktól lehet számítani, és ha valaki rászánja magát a taktikázásra, végtelen számú lehetőség közül választhat.
Éppen ezért nehéz modellezni egy-egy lehetséges szituációt, mert nem világosak a szabályok. Míg például egy sakkjátszmában tudni lehet, hogy mik a lépéskombinációk, addig ebben a speciális helyzetben erre nincs lehetőség – mondta Kóczy László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa, a játékelméleti kutatócsoport vezetője. Ugyanakkor minden taktikára igaz, hogy egy idő után kiismerhetővé válik a többiek szemében, ami csökkenti a hatásosságát.
A taktika eszköze lehet például az egymás háta mögötti kommunikáció, amikor az illető szemébe bizalmat mutatok, de a háta mögött kibeszélem. De a gyengébbek tudatos és módszeres kikészítése, a lelki hadviselés is egy út, ami ráadásul – lévén csak verbális agresszió – nem ütközik a játékszabályokba – vázolt fel néhányat a lehetséges taktikák közül Csizmadia Dóra.
A kiközösítés a kiközösítők szempontjából hatékony, de számolni kell azzal, hogy a kiközösített játékostársat a nézők megsajnálják, ekkor pedig maguk ellen dolgoztak ezzel a taktikával. Az előző széria játékosát, Csabát például a későbbi nyertes, Attila próbálta ellehetetleníteni, a fiú azonban talán pont az ellene irányuló folyamatos támadások miatt népszerű volt a nézők között, a döntőig is eljutott, ott azonban érdekes módon pont Attilával szemben maradt alul.
Taktika lehet az is, ha valaki rögtön az elején párt talál magának, kialakul egy szerelmi kapcsolat. Hátránya lehet, hogy ebben az esetben az egyéni játék nem tud úgy megmutatkozni, a néző keveset lát a játékosból, csak a pár egyik tagjaként tekint rá. Az ilyen szituációkban az a veszélyes, hogy ha az egyik fél kiesik, akkor a bent maradó ilyenkor sokkal intenzívebben éli meg a magányt. Ez történt Charlotte-tal is, aki Simonban talált párra. A többi játékos egyből taktikázással vádolta a lányt, hiszen Simont egy erős versenyzőnek tartották, szerintük csak érdekből állt össze a fiúval. Charlotte és Simon két nap „járás” után szerelmet vallott egymásnak, a fiú már házasságról és gyerekekről beszélt, az idillnek azonban pont Viki vetett véget, aki elérte, hogy kizárják a fiút. Charlotte, ahogy a nagy könyvben meg van írva, összeomlott, játékostársai pedig azzal vigasztalták, hogy így legalább megmutathatja magát a nézőknek.
A játékosok szempontjából fontos stratégiai szempont, hogy kivel szövetkeznek – mondta Kóczy. „Ha van egy szimpatikus játékostárs, akivel szívesen működik együtt, számolni kell vele, hogy épp a szimpatikussága miatt komoly versenytársa lehet a játékban.” A matematikus szerint lehet, hogy Vikit is pont ez a félelem vezette, amikor provokálni kezdte Simont. Az, aki ezt a helyzetet kiprovokálta, csak abban reménykedhet, hogy egy gyengébb játékos jön be, mint akit kiejtett, és az is fontos kérdés, hogy a nézőknek mennyire szimpatikus egy másokat folyamatosan provokáló játékos.
Ha valaki tudatosan választ stratégiát, akkor az egyik ilyen lehet, hogy kiépít magának egy háttérbázist, azzal a céllal, hogy közösen győzzék le a fő riválisokat. Arra kell törekednie, hogy ők kiessenek, és a végére csak a gyengék maradjanak körülötte. „Nem a legszimpatikusabb emberek kegyeit kell keresni, hanem azokét, akik azt csinálják, amit mondok nekik. Mindezek mellett még az is jól jöhet, ha az illető ezt az egészet úgy csinálja, hogy a többiek szemében ne legyenek nyilvánvalóak a szándékai” – mondta Kóczy.
Kóczy játékelméleti szempontból a valóságshow-k közül kiemelkedőnek tartotta az Éden Hotelt, amelyet kifejezetten stratégiai játékként hirdettek, ezért is kezdte el követni a műsort. A játék döntőjéig eljutó páros mindkét tagja kapott egy gömböt a kezébe, majd a műsorvezető bemondott egy összeget, amit aztán folyamatosan emeltek, egészen a főnyereményt jelentő pénzösszegig. A gömb tartása egyfajta bizalomjáték volt, a pár tagjai előtt két lehetőség volt: vagy végig a kezükben tartják a gömböt, és elfelezik a főnyereményt, vagy a pénztételek emelése közben egyszer csak elejtik a gömböt, és elviszik az adott összeget, a másik pedig üres kézzel megy haza. Kóczy szerint játékelméleti szempontból nagyon izgalmas kérdés volt ez a rész, mert nagyon sokféle lehetséges lépést rejtett magában. „Ha két matematikus állt volna egymással szemben, akkor valamelyiknek már az első, legalacsonyabb összegnél el kellett volna ejtenie a gömböt, hogy mindenképpen megelőzze a másikat” – mondta Kóczy.
Az Egyesült Államokban sikeres, nálunk csak két évadot megélt Survivor is teljes egészében a kemény és következetes stratégiákról szólt. Lényege röviden az volt, hogy férfiak és nők kerülnek egy szigetre, partvidékre, és erősen hiányos felszereléssel, néha kondér, lábas, háló vagy szigony nélkül kell túlélniük hetekig. A játék menete nagyrészt ugyanaz maradt az évek során: ügyességi, erőt, kitartást vagy kombinációs készséget igénylő feladatok váltják egymást, miközben a törzsek kiszavazzák maguk közül a leggyengébbet - vagy épp a legveszélyesebbet, aki elviheti a fődíjat, ami az amerikai verzióban egymillió dollár. A műsor nagyszerű terepet adott szociológusoknak, pszichológusoknak is, akik tanulmányozhatták, hogyan áll össze csapattá pár, egymást korábban nem ismerő ember. A műsor több matematikus és játékelmélettel foglalkozó szakember figyelmét is felkeltette, tanulmányok és egyetemi kurzusok vitték be a matematika világába a szereplők viselkedését.
Kövessen minket a Facebookon is!