Szabó Zsófi felmondott a TV2-nél, de marad
![Szabó Zsófi](https://cdn.origo.hu/2023/12/tnqb-06gVn5vIv87iITht5B0ZDJ5kdYooqw3xW5Ym7I/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxZWU4OTc0Y2NjZDRkMWM5MDg4MzdhYTE5OGY2YTQ5.webp)
A színésznő, nem evett, nem ivott, nem beszélt senkivel, még legközelebb álló barátaitól is elzárkózott, majd eljött az a pillanat, amikor már nem bírta tovább, és a legjobb megoldásnak azt látta, ha mindent eldob magától, ami addig a biztonságot jelentette – írta a Blikk.
„Zsófi felmondott a munkahelyén. Áprilisban besétált a TV2-be, és azt mondta, nem tudja tovább csinálni. Mindenki látta rajta, hogy valami nem stimmel, rettentően lefogyott, szinte zombiként járt be forgatni. De valahol érthető is volt, hiszen elveszítette édesapját. Erre a lépésre azonban senki nem számított. Miután már a producer, Grande sem volt ott mellette a forgatásokon, úgy döntött, ő is kilép a sorozatból. Egyszerűen nem akart nélküle dolgozni" – mondta a lapnak egy bennfentes.
Döntésével nem értett egyet a TV2 vezetősége, így nem fogadták el azonnal Szabó Zsófi felmondását, időt adtak neki átgondolni – ráadásul egy napi szappanoperából nem lehet csak úgy kisétálni, a karakter sorsáról az írók, a producer dönt.
Szabó Zsófival hosszabb interjút olvashat itt.