Jáksó is megszólalt a Class FM-ügyben

Jáksó László Szombat esti láz
Vágólapra másolva!
Mint korábban megírtuk, a Class FM augusztus 18-án erősítette meg Jáksó László és Csiszár Jenő távozását. Csiszár a napokban magyarázó levelet írt a sajtónak, hogy elkerülje a találgatásokat, most Jáksó is megszólalt.
Vágólapra másolva!

Jáksó szerint nem történt semmi drámai, egyéb szakmái közül is válogathat, ha húsz év után végleg búcsúznia kellene a rádiózástól. "A rádiót szeretem, és változatlanul hálás vagyok neki azért, hogy majd az egész Danubiust átvették öt éve, de a dalkonferálós hülyülést unom. Tudták rólam, hogy van egy rakás szakmám: programokat írok, weboldalakat, rendszereket tervezek, egyebek, s hogy nem halnék bele, ha többet nem hívna fel senki azzal, hogy dalt kér.”

Arra, hogy van-e e benne harag, így reagált: "Miért lenne? Nem vagyok én olyan hülye, hogy azt mondogassam évekig, nem akarom már ezt, aztán megsértődjek, ha komolyan veszik. Nem köpködöm a volt munkahelyem, nincs is okom erre. Tökéletes úriemberek voltak végig. Sok sikert kívánok nekik!”

Forrás: RTLKLUB

Elképzelhető, hogy a közeljövőben a Heti Hetes -en kívül felbukkan máshol is, egyelőre erről többet nem árult el. Mint elmondta, jókat röhög azon, hogy azok az emberek, akik most a távozását ünneplik a kommentekben, mennyire idegesek lehettek az elmúlt húsz évben, míg rádiózott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!