Oktondi dolog megváltoztatni a magyar nézői szokásokat

R. Kárpáti Péter, R. Kárpáti Rebeka

Az Árkád egyik kávézójában tűnik fel apa és lánya, akik elsőre furcsa kontrasztot alkotnak: R. Kárpáti Péter a vártnál magasabb, termetesebb, Kárpáti Rebeka viszont jóval törékenyebbnek tűnik, mint a képernyőn. A volt szépségkirálynő a Jóban Rosszban című sorozatban fog feltűnni, miközben apja a Barátok közt után már háttérbe húzódna, a lányát látná szívesebben a rivaldafényben. Berényi András megölését oktondi lépésnek tartja, de nincs benne rossz érzés, most éppen halálközeli élményekről forgat sorozatot. 

Szoktak tőletek közös interjút kérni?

Kárpáti Rebeka: Egy-kétszer volt már ilyen, de nem ez a jellemző.

Tisztázzuk az elején, te is használod a neved előtt az R betűt?

K. R.: Nem, én Kárpáti Rebeka vagyok, miután apánál is csak művésznév. Szoktak az újságok R. Kárpáti Rebekaként emlegetni, de helytelenül.

R. Kárpáti Péter: Annak idején írtam pár színpadi művet, és publikáltam is különféle újságokban, de akkor már ismert volt egy Kárpáti Péter nevű drámaíró (aki például az Országalmát írta – a szerk.). Miután én voltam a fiatalabb – ha csak pár hónappal is –, illett nevet változtatnom, ez volt a szokás. Hegedűs D. Gézát is Hegedüs Géza miatt hívják így, a családnevük különböző írásmódja és különböző pályájuk ellenére is – hisz előbbi színész, utóbbi író volt.

Ritkán szoktak közös interjút adni Fotó: Bielik István - Origo

És miért pont az R-t választottad?

R. K. P.: Fiatalkoromban csináltam pár szupernyolcas rajzfilmet is, amelyeknek a végére kellett valami látványos szignó. A monogramomat úgy rajzoltam meg, hogy egymás fölé írtam a K-t és a P-t, ami így egy R betűt formázott. Aztán már a színházban meg a sorozatban is R. Kárpáti Péterként jelentem meg.

Rebeka, mikor láthatunk a Jóban Rosszban-ban?

K. R.: Pontosan még nem tudom, szerintem valamikor október végén vagy november elején leszek képernyőn, nagyon előre dolgoznak. A forgatás már javában zajlik, ezen a héten majdnem mindennap forgatok, az interjú után is oda megyek.

Kértél tanácsot Pétertől?

K. R.: Igen, anyáéval együtt már a drámatagozatos gimiben is kikértem a véleményét egy-egy szöveg kapcsán. Most sincs ez másként, átolvasom a szövegkönyvet, és ha valamiről nem tudom eldönteni, hogyan kéne elmondani, akkor megkérdezem, hogy ő miként csinálná. Anyával mindig készségesen segítenek.

R. K. P.: Nagyon nehéz egyébként tanácsot adni. Emlékszem, amikor pályakezdő voltam, én is rengeteg tanácsot kaptam, de mindig át kellett gondolnom, hogy nekem hogyan áll, mondjuk, egy olyan gesztus, amelyet valaki más javasolt. Valahogy rá kell érezni, és bíztam benne, hogy Rebekának is van annyi ráérző képessége, hogy képes lesz önmagát adni a kamerák előtt. Ezt tartom a legfontosabb és egyben legnehezebb feladatnak, hiszen az ember óhatatlanul feszélyezve érzi magát, ha filmezik, meg kell tanulni elengednie magát.

Péter szerint nagyon nehéz tanácsot adni, de mindig szívesen segít Fotó: Bielik István - Origo

Nem féltetted ettől a pályától a lányodat?

R. K. P.: Nem volt okom félteni. Azt gondolom, hogy ennek a pályának is pontosan ugyanannyi buktatója van, mint bármelyik más pályának, nem több az egymásnak keresztbe tevés vagy a rosszindulat. A tanárok, mérnökök vagy politikusok között is ugyanez megy, csak ez egy kirakatszakma, és a bulvárnak köszönhetően kialakult egy olyan közvélekedés, hogy a színészek között több az áskálódás.

A szépségversenyeken mennyire rivalizálnak a lányok? Megy a színfalak mögött a cicaharc?

K. R.: Mindenki meglepődik, amikor erről beszélek, de nem. Már a Miss Universe előtt is voltam pár versenyen, és mindenhol azt tapasztaltam, hogy nagyon jól tudunk együttműködni a lányokkal. Általában a negatív dolgok mindig utólag derülnek ki. A versenyben volt egy lány, akit a barátnőmnek tartottam, de utána megpróbált fellebbezni, azt állítva, hogy bunda volt a győzelmem, amivel közvetve nekem is betett.

Arról nem volt szó annak idején, hogy a Barátok közt-ben szerepelj?

K. R.: Nem igazán, nem tudok róla.

R. K. P.: Pedig volt róla szó, a Barátok közt producere felfigyelt Rebekára, amikor bejárt hozzám a stúdióba, vagy ott volt egy közös bulin. Akkor még kisebb volt, de Kalamár Tamásnak nagyon tetszett, mondta is, hogy milyen jó lenne, ha megjelenne a sorozatban. Végül is csak ennyiben maradtunk, a szereplésből nem lett semmi.

Rebekára a Barátok közt producere is felfigyelt annak idején Fotó: Bielik István - Origo

Maradt benned rossz érzés, miután kiírták a karakteredet?

R. K. P.: Nincs, de azt azért nagyon oktondi dolognak tartom, hogy felül akarják írni a magyar nézői szokásokat a nyugat-európai licenc szerint. Magyarországon megszokták az alapszereplőket, és ragaszkodnak is hozzájuk, ez volt a Szabó család vagy a Szomszédok esetében is, a Szabó család-nál senkinek nem jutott volna eszébe, hogy kiírja Szabó bácsit. A másik dolog, hogy a mai napig odajönnek hozzám az utcán, és azt kérdezik, hogy hova tűnt a sorozatból a jófiú. A nézők igénylik, hogy legyen a rossz mellett egy jó is.

Németh Kristóffal volt konfliktusod, de ő úgy nyilatkozott nekünk, hogy azt csak a média generálta. Te mit gondolsz erről?

R. K. P.: Elképzelhető, hogy a bulvármédia gerjesztette ezt a konfliktust. Sokat hallottam a „megélhetési újságírók” gátlástalanságáról. Egyébként pedig nagyon sok kiváló pályatársam van, mégsem mindegyikkel járok el sörözni.

Más sorozatbeli kollégáiddal tartod azért a kapcsolatot?

R. K. P.: A régiekkel igen, hisz sokukat már a Barátok közt előtt is ismertem, Szőke Zolival és Varga Izával (Berényi Miklós és Balogh Nóra alakítói) korábban egy színházban játszottam. Azóta sok fiatalt is behoztak a sorozatba, velük érthető módon másmilyen a viszony.

Péter szerint oktondi dolog volt megölni a jófiút Fotó: Bielik István - Origo

Szőke Zoltánnal egy ideig diszkókban is hakniztatok. Nem tartottad rangon alulinak?

R. K. P.: Ha hakniztunk volna, akkor igen. A haknizás szó hivatástudatot nélkülöző, üres pénzkeresést jelent. Én soha nem léptem fel igénytelen és pénzorientált szándékkal. Azt meghagyom a haknistáknak. Amikor az első szórakozóhely megkeresett az ötlettel, mindketten cikinek tartottuk, és nem gondoltuk, hogy ötvenéves fejjel helyünk lenne a partizó tizenévesek között. Érdekes módon a fiatalok egyfajta „médiaveteránnak” szóló tisztelettel fogadtak minket. A tizen-huszonévesek meglepően jól reagáltak, kíváncsiak voltak, így felléptünk több más helyen is. De egy év bőven elég volt az éjszakázásból.

Rebeka, te a Barátok közt-öt nézted egyébként gyerekként?

K. R.: Persze, pici koromból rengeteg olyan estéről van emlékem, hogy együtt néztük otthon a sorozatot. Aztán, amikor nagyobb lettem, és elkezdtem otthonról elmászkálni, ez már kevésbé volt jellemző.

A Jóban Rosszban-t követted?

K. R.: Megmondom őszintén, hogy nem. Most, hogy belekerültem, elkezdtem visszanézni, hogy valamennyire képben legyek a többi karakterrel is.

A szerepedről mit lehet tudni?

K. R.: Egy Révész Bori nevű lányt játszom. Érdekes, hogy amikor megkaptam a szövegkönyvet, nagyon sok olyan dolgot találtam a karakterben, ami megegyezett az én életemmel. Nagyon meglepődtem, rögtön rá is kérdeztem, hogy ki írta. Bori egy modell lány, aki a testvérével lakik, nagyon összetartanak, mert a szüleikkel balhék voltak, miattuk költöztek el otthonról. Így csöppen bele a karakterem Bodolai Szabi életébe, akivel szerelem alakul ki, a lánynak nagyon tetszik, hogy a fiú teljesen más, mint akikkel a divatvilágban találkozik, teljesen természetes, közvetlen, nem játssza meg magát.

Rebeka csak most nézi vissza a Jóban Rosszban-t Fotó: Bielik István - Origo

Amikor a szüleikkel való balhékat említetted, oldalra néztél Péterre. Ti is gyakran összevesztek?

K. R.: Nem, nagyon is jó a kapcsolatunk, nem volt semmi jelentősége, hogy ránéztem közben.

R. K. P.: Rebekával sosem volt nehéz, amikor még kamasz volt, akkor is maximum csak kisebb veszekedések adódtak. És azt gondolom, az öccsével, Andrissal sem lesz semmi gond – épp tizennégy éves, bőven van még ideje.

Ő is érdeklődik a színészet iránt?

R. K. P.: Egyelőre nem, nem tudom, később fog-e. Őt inkább az informatika, a számítógépek világa érdekli, de nagyon jó feje van, sok minden foglalkoztatja, mindenről van markáns véleménye – egyáltalán nem olyan, mint amilyen én voltam tizennégy évesen.

Téged inkább a lányok érdekeltek?

R. K. P.: Dehogyis, akkor még nagyon féltem tőlük.

A színészettel már tudtál csajozni?

R. K. P.: Biztosan lehetett volna, de nem arra használtam, elsősorban magamat akartam megismerni általa. A csajozásra inkább a zenélés adhatott volna alkalmat, de ott is inkább a zeneszerzésben-szövegírásban merültem el; a színészet előtt ugyanis abban is kipróbáltam magam, ráadásul olyan győri srácokkal játszottam, akik azóta professzionális szinten űzik a muzsikálást. Például Popper Peti, aki a Step nevű formációval vált ismertté, vagy Boros Csaba, aki a Republic tagja.

Péter a zene világában is kipróbálta magát Fotó: Bielik István - Origo

Most min dolgozol?

R. K. P.: Egy dokumentumfilm-sorozatot forgatok Élet az élet után címmel, amelyben olyan emberek mesélik el tapasztalataikat, akik átélték a halálközeli élményt. Nem ezoterikus vagy vallási megközelítéssel, hanem tudományos szemszögből szeretném láttatni ezt a szokatlan jelenséget. A sorozat a legújabb kutatási és orvosi eredményeket felhasználva vizsgálja a halálközeli élmények jelenségkörét. A széria alapján készült kötet épp a napokban kerül a könyvesboltokba. A jövőben a háttérben szeretnék dolgozni, a rivaldafényt most már a lányom élvezze.

A sorozatot láthatjuk valahol?

R. K. P.: Hogy stílszerű és kissé szarkasztikus legyek, a televíziókkal való megállapodás kicsit „lassú halál”, nem megy egyik hónapról a másikra. Most rengeteg művelődési központba hívták meg a sorozaton alapuló ismeretterjesztő előadást.

Annak idején sokat cikkeztek arról, hogy bedőlt a devizahiteled, mi is írtunk róla.

R. K. P.: Pedig nem egyedi történet, sokan elvesztették a házukat a devizahitel miatt, én talán csak annyival voltam nehezebb helyzetben, hogy akkortájt kellett távoznom a Barátok közt-ből is. Ami együttes erővel igazi KO volt számunkra. A vadkapitalizmus „svájcifrank-fegyvere” több mint egymillió magyart lehetetlenített el egzisztenciálisan, és a bankok közönye a tönkretett családok iránt megdöbbentően határtalan. Szerencsére a család, a barátok és a kollégák mindig segítettek. Nem kesergek a múlton, inkább előre nézek, a jövő felé.