Puzsér Róbert otthonában megjelent két rendőr
![Puzsér Róbert](https://cdn.origo.hu/2023/12/JAUs7X2kGzHmwMj7jdVHCJrSh3IcmyqGvALFBFoEpVw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzZTU1OTg5OTg0NDRhZjRhNGU3YTg4ZWEyZjdlZGZh.webp)
"Ma reggel arra ébredtem, hogy két rendőr igazoltat a nappalimban. Még félálomban voltam, amikor bejöttek a lakásomba, mert hajnali négyig dolgoztam, úgyhogy az első néhány perc teljesen kiesett. Az állítólag engem szolgáló és védő járőrcsapat azt kívánta a Hajdú Péter által indított becsületsértési ügy kapcsán felderíteni, hogy a bejelentett lakcímemen vajon idézhető vagyok-e" – írta a Facebook-oldalán Puzsér Róbert.
"Nos, igen. Idézhető, elérhető és lakos. Bár van úgy, hogy épp nem otthon alszom, van úgy, hogy az italkiméréseket járom reggelig, és nyaranként is el-eltünedezem hetekre, de hála Istennek nem veszett kárba se az adófizetők pénze, se a rendőrök ideje, az operatív cselekményt fényes siker koronázta: Puzsér elérhető a bejelentett lakcímén. Épp ahogy a telefonján, postai úton vagy a nyilvános fellépései alkalmával" – írta a kritikus.
Az ellenőrzés szerinte úgy érkezett, hogy a korábbi idézés nyomán ő megjelent az eddigi egyetlen tárgyaláson, ellentétben a "médiapszichopata felperessel, aki a távolban sunnyogott". Puzsér szarkasztikus kommentjében úgy látja, hogy a magyar igazságszolgáltatásnak fényes napja volt a mai, hiszen reggel kilenc órakor ő a bejelentett lakcímén tartózkodott.