Felgyorsult az életünk - Az öt X-Faktor-győztes első közös interjúja

X factor 5 győztese egy asztalnál - interjú Bella Briginek a Dérynében, Budapesten 2015 január 12-én

Még senkinek sem sikerült az öt magyar X-Faktor-győztest egyszerre leültetni egy asztalhoz, de az Origónak összeálltak. Kocsis Tibor címét kinyomozták a rajongók, éjjel is felcsöngették sokszor, Vastag Csabát egy nő követte, Oláh Gergőt pedig a plázában sem hagyják békén, de a legtöbbször nem bánják a túláradó szeretetet. Mit tesznek, ha ismeretlenek hatszázezret kérnek kölcsön, szeretik-e a falunapokat, és hogyan kategorizálják telefonjukban a zaklatókat?

Jól bánnak veled, a legfiatalabbal a korábbi győztesek?

Tóth Andi: Mintha a haverokkal lennék, és velük innék meg délelőtt egy bögre teát, ezt érzem most, egyelőre nem többet. Nem gondoltam az X-Faktor elején, hogy egyszer majd ennek a csapatnak a része lehetek, de különösebben most sem úgy élem meg, hogy ez olyan nagy dolog. Valahogy olyan természetesnek tűnik minden, igazán még nem fogtam fel, hogy nyertem.

Még nem fogta fel igazán, hogy ő lett a győztes Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ha visszanéztek a verseny óta eltelt időre, mi az, amit a tapasztalataitok alapján tanácsolnátok a legújabb győztesnek?

Danics Dóra: Úgy gondolom, a legfontosabb az, hogy az ember élvezze, amit csinál, legyen szó bármiről, ez alól a zene, az éneklés sem kivétel. Én mindig nagyon megbecsültem, amikor szeretett a közönség, a mai napig a színpadi szereplés ad energiát a hétköznapokra. Jó érzés, mikor a közönség ujjong érted.

Kocsis Tibor: Mi eddig is figyeltük egymás tevékenységét, a mai napig minden élményt és tapasztalatot megosztunk a többiekkel, és jó érzés, hogy ezt egyre nagyobb körben tehetjük meg, immár ötfős a csapatunk. Ezen a pályán elengedhetetlen a nyitottság, kíváncsinak kell lennünk egymás produktumára, sikerére.

Kíváncsiak egymás munkáira és sikerére Fotó: Szabó Gábor - Origo

Oláh Gergő: Azt tanultam meg, hogy jó emberekkel kell körbevenni magunkat, akkor mennek rendben a dolgok. Nehéz minden apróságra odafigyelni, és mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalni a jó és rossz dolgokat, hogy eljusson arra a szintre, ahol helye van.

Vastag Csaba: Nem szabad hallgatni senkire, mert mindenki sokkal okosabbnak akar tűnni, mint amilyen valójában. Ezt az utat eddig csak mi négyen jártuk be, rajtunk kívül más nem tudja, milyen érzés X-Faktor-győztesként alkotni, fellépni. Ez nem nagyképűség, hanem egyszerű logika, hiszen mi ugyanazt a versenyt nyertük meg, ugyanúgy kell boldogulnunk. Ezt át kell élni, figyelve arra, hogy jól válogassunk magunk köré olyanokat, akikben megbízhatunk.

Nektek ki adott tanácsot a pálya elején? Volt, aki leült veletek, és mesélt?

O. G.: A Vastag Csaba! És direkt mondom, hogy A Csaba, nagybetűvel, hiszen ő volt az első, aki megnyerte a tehetségkutatót, ő viseli legrégebb óta ezt a címet. Tibortól is sokat kérdeztem, hiszen előttem ők ketten voltak az úton, rájuk tudtam támaszkodni.

V. Cs.: Nagyon nem érdemes egyébként okoskodni, hiszen mindenkinek más az útja, de vannak alapelvek, tapasztalatok, melyek hasznosak lehetnek.

Mindenkinek más az útja, de szívesen adnak tanácsot egymásnak Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mikor jöttetek rá, hogy nem szabad mindenkinek megbízni?

V. Cs.: A műsor után olyan érzése van az embernek, mintha rózsaszín ködben élne, ahol minden szép, és mindenki boldog. Ilyenkor hajlamosak vagyunk elhinni, hogy mindenki jó és a javunkat akarja, de már az elején rá kell jönni, hogy ez nem így van.

Ugyanabból a versenyből kerültetek ki, hasonló a közönségetek is. Mennyiben tekintetek konkurensként a másikra? Vannak rivalizálások?

D. D.: Sosem éreztem, hogy lenne köztünk ilyen, mert annyira mások vagyunk mind az öten.

V. Cs.: Nincs ellenségeskedés, sőt inkább az együttműködés jellemző. Közös munkáink gyakran vannak, tudunk együtt dolgozni. Ha van esetleg egy kis rivalizálás, akkor az csak normális versenyszellemben. A stúdióban például szoktunk egymás bénázásán nevetni, de barátok vagyunk, nem ellenségek.

K. T.: Egymás sikere a saját érdekünk is kicsit.

A másik sikere saját érdekük is Fotó: Szabó Gábor - Origo

Milyen volt az első színpadra lépés az X-Faktor után?

T. A.: A győzelem másnapján már volt is koncertem, de nem volt bennem semmi új érzés, nem is izgultam, pedig nem tudtam rendesen a szöveget. Nem voltak sokan, elég családias volt a hangulat.

K. T.: Mi a második szériával egy telt házas Aréna-koncerttel nyitottunk, aztán voltunk közös turnénk Magyarországon és Erdélyben is, így azonnal belekóstolhattunk élesben ebbe a világba. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy milyen egy másik színpadon állni, hogyan fogadnak bennünket az emberek. Az X-Faktor stúdiójában viszonylag steril körülmények között voltunk, megszoktuk a helyszínt, a kamerákat. Teljesen más élőben, tömeg előtt énekelni, ott meg kell nyerni őket, és hatni kell rájuk minden alkalommal. Mindig nagy pillanatok azok, mikor a győzteseket összehozzák, nem is nagyon szoktunk közösen nyilvánosan megjelenni.

O. G.: Teljesen más úgy énekelni a színpadon, hogy a tévéből ismernek. Korábban is énekeltünk, de akkor más volt, teljesen más. Az első fellépésem Szlovákiában volt egy szórakozóhelyen, rengetegen voltunk, igazi heringpartit kell elképzelni, mozdulni sem lehetett szinte. Óriási tapssal és sikongatással fogadtak, hatalmas érzés volt, azóta is arra törekszem, hogy minden bulim ilyen legyen.

Teljesen más úgy állni a színpadon, hogy országos ismertséget szereztek Fotó: Szabó Gábor - Origo

V. Cs.: Egyikünknél sem úgy zajlott, hogy az egyik nap hentes vagyok, a másik nap énekes. Mindenkinek volt már zenei előélete, nem volt ismeretlen a színpad. Nekem közvetlenül az X-Faktor után volt két Aréna-koncertem a többiekkel, mindegyik telt házzal. Remek lezárása volt a versenynek, egyben pedig nyitása az új életnek.

D. D.: Bennem olyan élmény maradt meg, hogy szinte időm sem volt feldolgozni a történteket. Hirtelen rám törtek pillanatok, mikor elkapott az érzés, hogy Jézusom, én nyertem. Bárhol, az utca közepén, bevásárlás közben vagy alváshoz készülődve. Az elejétől nem tudtam felfogni, hogy sikerült, meg sem tudom fogalmazni, hogy mennyire boldog voltam. Nagyon izgultam az első fellépésem előtt, pedig korábban sokat koncerteztem zenekarral. Éreztem, hogy ez most más, innentől máshogy kell teljesítenem.

Még mindig izgultok a színpadra lépés előtt, vagy már rutinosan megy?

T. A.: Én úgy megyek fel, mintha hazamennék. Imádok szerepelni, nem izgulok soha.

O. G.: Tíz perccel a színpadra lépés előtt gombóc van a torkomban, de az első két mondat után megnyugszom.

K. T.: Személyiségfüggő, Andi egy laza, fiatal csaj, aki színpadra termett, neki minden zsigerből jön. Én későn érő típus vagyok, idősebb is voltam, amikor megnyertem a műsort, bennem teljesen más mechanizmusok játszódnak le, amikor színpadra állok.

V. Cs.: Először végzek egy terepszemlét, felmérem, kik vannak, jellemzően férfiak vagy nők, milyen a hangulat. Sokat foglalkozom a háttérmunkával is, hogy mindenki biztosan tudja-e a dolgát. Sajnos abban hiszek, hogy csak az van jól megcsinálva, amit én oldottam meg, ezért szeretek átlátni mindent.

Mit szólsz hozzá, hogy sokan a korod miatt féltenek ettől a világtól?

T. A.: Nem lehet elég fiatalon kezdeni a művészetet, az éneklést. Én legalább tudom 15 évesen, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Sok velem egykorú fiatal azon gondolkodik, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Én már tudom, mi az, ami a legjobban érdekel, és miben vagyok jó. Elindultam az utamon, de mellette az iskolát is mindenképpen be fogom fejezni.

Mindenképp befejezi az iskolát a zenélés mellett Fotó: Szabó Gábor - Origo

K. T.: Irigylésre méltó a helyzete, én ennyi idősen azt sem tudtam, hogy merre van az előre. Ott volt az álmaimban a színpad, a színészet, az éneklés, de még tizenöt évet kellett várnom pluszban, hogy ez valósággá váljon. Előnyben van.

Ti mikor találtátok ki, hogy mivel szeretnétek foglalkozni?

O. G.: Már általános iskolás koromban tudtam, hogy énekelni akarok, bár egy jó ideig a tánc volt a fontosabb. Táncművészeti iskolába jelentkeztem, mindenáron táncos szerettem volna lenni.

V. Cs.: Mindig igyekeztem ebbe az irányba, nem úgy kell elképzelni, hogy otthon feküdtem a kanapén, és arra vártam, hogy végre legyen egy tévés tehetségkutató, ahol megmutathatom magam. Mindent a zenének rendeltem alá, a legfontosabb volt az életemben. 27 éves voltam, mikor a szüleim mondták, hogy hülye vagyok, ha azt hiszem, hogy ez még összejöhet. De úgy voltam vele, hogy ha ez nem, akkor inkább semmi sem.

Követitek egymás karrierjét, eljártok a másik koncertjére?

D. D.: Akkorát táncoltam Tibor klubkoncertjén, mint még soha, szóval igen, ha van lehetőség, akkor megnézzük egymást.

K. T.: Természetesen kíváncsi vagyok arra, hogy a többiek mit csinálnak, szeretem megélni a nagy pillanataikat. Mi jól tudjuk, hogy egy koncert mögött mennyi munka rejlik, jó ebben nézőként osztozni.

Szeretik megélni egymás nagy pillanatait Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mit szóltok ahhoz a lealacsonyító kritikához, hogy az X-Faktor csak a következő falunapok fellépőit termeli ki?

V. Cs.: Nagyon szívesen járom az országot, legyen szó bármilyen fellépésről. Az én példám nem azt mutatja, hogy falunapok résztvevője lennék, hiszen sikerült már Budapesten is Conecto című koncertemmel egy sportcsarnokot megtelíteni, de nyilván valahol el kell kezdeni. Lépésről lépésre próbálok eljutni oda, hogy a sok apró fellépés helyett saját turném legyen, de ez időbe telik. Építkezünk.

D. D.: Attól, hogy falunap, még ugyanúgy közönség a közönség. Az emberek várják, hogy menjünk és énekeljünk nekik, ugyanúgy szeretnek bennünket, mint mikor egy városban lépünk fel.

V. Cs.: Egyébként akár tízezren is szoktak lenni, ami szép szám, sok zenekar örülne, ha ilyen nagy tömeg előtt tudna fellépni. Mindenkinek ugyanaz a hozzáállás és ugyanaz a minőségű műsor jár, ma már igényesek az önkormányzati rendezvények, nekem sincs ezzel semmi problémám.

Elégedettek vagytok azzal az élettel, amit a győzelem óta éltek?

O. G.: A mentorom, Geszti Péter mondogatta már a verseny közben is, hogy majd ezt követően jön az igazi nagy munka. Akkor kell tudni fennmaradni, mikor nem mi folyunk a csapból is. Sok olyan dolgot kaptam az élettől, amit nagyon élvezek a családommal együtt.

D. D.: Felgyorsult az életem, egy évig arra sem volt időm, hogy leüljek és írjak egy dalt. Egyébként minden más, korábban nyolc órában dolgoztam, ma ismert énekesnő vagyok.

K. T.: Nehéz volt megszokni, hogy alig van időm. Ha van egy szabad fél órám, akkor már kattog az agyam, hogy mit kéne csinálni.

D. D.: Vagy azon, hogy mi maradt el, mit kell gyorsan bepótolni. Nagyon bele lehet szokni ebbe az életritmusba, de kezdetben furcsa, hogy mindig kell csinálni valamit.

Állandóan van valami teendő, nincs sok szabadidejük Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nyilván negatív tapasztalatokat is szereztetek az elmúlt években. Óvatosabbá váltatok?

V. Cs.: Nem akarok senkit negatív helyzetbe hozni, de tudnék érdekes dolgokat mesélni. A legfontosabb a bizalom, csak épp nem könnyű megtalálni, hogy kiben bízhatunk meg. Ezt nem győzöm hangsúlyozni. Mások a saját üzletüket is látják bennünk, amivel addig nincs is gáz, míg társak vagyunk számukra, nem pedig eszközök. Meg kell fontolni a döntéseket, át kell rágni a szerződéseket, tudatosan kell előrelépni, mert a rózsaszín ködbe bele tudnak rondítani mások.

K. T.: Nekem a rajongók közeledését volt nagyon nehéz megszokni, eleinte zavaró volt, hogy nem tudtam leülni enni, mert biztos akkor jött oda valaki aláírásért, mikor beleharaptam a hamburgerbe.

Milyen a viszonyotok a rajongókkal, gyakran jártok így?

O. G.: Valószínűleg a származásom miatt úgy jönnek oda hozzám az emberek, hogy "szevasz, testvér, puszi, puszi, a gyerekek jól vannak, család megvan, ugye, jól mennek a dolgok?". Általában nagy hanggal, ami zavaró is tud lenni.

K. T.: Tényleg ez van, a múltkor együtt sétáltunk egy bevásárlóközpontban, mikor lerohanták Gergőt, és beindult a "mi van tesó, hogy vagytok?" kezdetű szövegelés.

D. D.: Számomra az nehéz, hogy nem tudok mindenkit kiszolgálni, nem tudok minden kívánságot teljesíteni. Ha lejövök a színpadról, sokszor rohanunk tovább a következőre, és olyan rossz érzés, hogy nem tudok mindenkivel fotót készíteni vagy nem tudok dedikálni.

A mai napig leszólítják őket a rajongók Fotó: Szabó Gábor - Origo

El szoktak fajulni a dedikálások, van olyan, hogy úgy kell elmenekülni a tömeg elől?

O. G.: Volt olyan fellépésem Győrben, hogy mikor kiszálltam az autóból, nem várt biztonsági őr, a főbejáraton kellett bemennem a helyszínre. Már ott megrohantak, alig bírtam elmenni a színpadig. Lement a koncert, hirtelen annyian vettek körül, hogy mozdulni se tudtam, nagyon ijesztő volt, levegőt is alig bírtam venni. Kiszaladtam a tömegből, ők meg rohantak utánam. Utólag vicces jelenetnek tűnik, de ott tényleg megijedtem, hogy összenyomnak.

A tömeget sem lehet egyszerű kezelni, de mi a helyzet az egyénekkel? Vannak őrült, lerázhatatlan rajongóitok?

T. A.: Már a verseny ideje alatt kaptam virágokat egy fiútól, minden adásra küldött egy csokrot. Mikor lejöttem a színpadról, mindig vele találkoztam először, mikor a családomhoz siettem. Egyszer a telefonszámomat akarta, de azt túlzásnak éreztem, és nem írtam le neki, így nem találkoztunk többet.

V. Cs.: Rendszeresen járnak a házam elé, előfordult, hogy követtek, bírósági ügy is lett ilyen esetből. Sok olyan sztorim van sajnos, amiről nem szívesen mesélek.

T. A.: Most jut eszembe, van egy új hódoló, ő igazi őrült, írt egy üzenetet a múltkor, hogy "szia, megszagolhatom a lábad?".

K. T.: Sok olyan telefonszám van a telefonkönyvemben elmentve, hogy "ne vedd fel 1", "ne vedd fel 2", vagy "őrült 1", "őrült 2" és így tovább. Ha felveszem, annyit kérdeznek, hogy mikor találkozunk. Egy cég pedig engedély nélkül velem hirdette a lakóparkot, ahol lakásom van, így gyakorlatilag nyilvános lett a címem. Volt sok éjszakai felcsöngetés, le is kellett más névvel ragasztani a kaputelefont.

Igazi őrültek is akadnak a rajongók között Fotó: Szabó Gábor - Origo

O. G.: Nekem azt nehéz kezelni, hogy sokan kérnek pénzt. Azt írják, hogy én tudom, mi a szegénység, a nélkülözés, küldjek nekik hatszázezret. Rengeteg a kölcsönkérés is, de ezekkel nem tudok mit kezdeni sajnos. Nagyon szívesen segítek, de egyesével nem tudok, hiába osztják meg velem a tragikus sorsukat.

K. T.: Engem is megtaláltak már szívszaggató sztorikkal, amiknek ha csak a fele igaz, már az szörnyű.

V. Cs.: Azt csináljuk, hogy inkább alapítványoknak adunk pénzt, én pont nemrégiben hoztam létre egyet, hogy tudjunk segíteni a rászorulóknak. A 30. születésnapomat úgy ünnepeltem, hogy arra kértem a vendégeket, ne nekem hozzanak ajándékot, hanem vegyenek élelmiszert, ruhákat, és azokat együtt vittük el otthonokba a rászorulóknak. Így biztos voltam benne, hogy jó helyre kerül az adomány, nem kallódik el.

A nyereményútról milyen emlékeitek vannak, merre jártatok?

V. Cs.: Én annyira peches voltam, hogy vasárnap megnyertem a műsort, másnap becsődölt az utazási iroda. De komolyan! Persze, megoldódott egy másik céggel, de akkor is vicces.

D. D.: Nekem most lesz időm utazni, pár hét múlva repülünk anyukámmal Mexikóba. Leginkább azt várom, hogy delfinekkel úszkáljak, gyerekkori vágyam fog valóra válni, biztosan ott fogok sírni a meghatottságtól a vízben.

Mindenki lelkesen mesél a nyereményútjáról Fotó: Szabó Gábor - Origo

K. T.: Én Balin voltam tíz napot, életem legszebb élményeit szereztem. Kipróbáltam a vadvízi evezést, ültem elefánt hátán, és olyan hihetetlenül kedves embereket ismertem meg, amilyenekkel előtte soha nem találkoztam. Egész más kultúra, a mosoly országa, bármikor szívesen visszamennék.

T. A.: Én is Balira utazom majd, de egyelőre nem tudom, mikor.

O. G.: Mi Dominikán voltunk a feleségemmel, és pont úgy jött ki, hogy a születésnapomat és a házassági évfordulónkat is ott töltöttük. Mondták még itthon, hogy ha megérkezünk, akkor keressünk olyan embert, akinek tábla van a kezében a nevemmel, és szólítani is fognak minket. Mikor odaértünk, mindenki kiabálta, hogy Oláh, Oláh. Nem esett le, hogy ez a köszönés náluk, mondtam is Nikinek, hogy itt mindenki tudja a nevemet (spanyolul a hola a szia, kiejtése: olá – a szerk.). Nagyon viccesen kezdődött a pihenés, de voltak megható pillanatok is, például én elsírtam magam, mikor életemben először pillantottam meg a tengert.

V. Cs.: Minden szuper az ilyen utakon, a gond csak azzal van, hogy a repülőút összesen 42 óra volt. Nehéz kibírni, de kárpótolja az embert, mikor kiszáll a negyvenfokos napsütésben januárban.

Min dolgoztok most, mik a tervek?

T. A.: Arra törekszem, hogy minél több dalom legyen. Leírok mindent, amit érzek, aztán majd
kidolgozom őket, és remélem, meglesz az első saját lemezem.

V. Cs.: Nemsokára megjelenik az új lemez, és ez kisebb, komplettebb lesz, mint az előző, ami egyébként mindjárt dupla platinaminősítésnél jár. A mostani hónapokon belül elkészül, öt új dallal, angol és magyar nyelvű verziókban. Közben egy tejkrémdesszerteket gyártó cég reklámarca vagyok, akik velem fogják reklámozni terméküket a cseh és a szlovák piacon, később valószínűleg Lengyelországban is együtt dolgozunk.

Tele vannak ötletekkel, tervekkel Fotó: Szabó Gábor - Origo

D. D.: Én már az utazásra koncentrálok, csomagolok és tervezek, közben pedig készül az első lemezem.

O. G.: Bekerültem a 2015-ös A Dal előválogatójába, A tükör előtt című dalom a legjobb 30 között van, ami óriási öröm számomra. Bízom benne, hogy sikerül kijutnom az Eurovízióra, most erre koncentrálok.

K. T.: Valentin-napra készülök egy meglepetéssel, egy új videoklipem fog debütálni februárban. Nem a szokásos szerelmes dalokra hasonlít, hanem a meglevő kapcsolatok problémáit boncolgatja. Közben folyton új ötleteim vannak, mindig jóval előrébb járok gondolatban.